|
|
Arany László: Parajelenségek az állatvilágban |
|
|
|
|
|
|
|
Ez a patkány meglehetősen jó találati pontossággal nyomja meg ezt a pedált, melyhez éppen az adott jutalomtáplálékot osztották Az állatok valószínűleg különös képességekkel rendelkeznek, melyek lehetővé teszik számukra, hogy megérezzék a veszélyt, telepatikus úton kommunikáljanak és nagy távolságokból megtalálják a gazdájukat. A parajelenségek tanulmányozása az állatvilágban sok előnnyel jár. Nem vádolható a kísérleti alany szubjektivitással és azzal sem, hogy egyéni elképzelése már előre befolyásolja a kísérlet végeredményét. A bevezetőben felsorolt kategóriák a legalaposabban kutatott területek, ezeknél sikerült a legtöbb tapasztalatra szert tenni. A kísérleti-, illetőleg a megfigyelt állatok különböző fajokhoz tartoznak. Egy-egy eset részletesebb leírásával, valamint néhány másik rövid megemlítésével nézzük végig mi minden furcsasággal lehet találkozni az állatvilágban! Az esetleírások egy része Joseph Banks Rhine gyűjteményéből származnak, aki az USA-beli Duke Egyetemen kutatta az állati parajelenségeket (animal psi = anpsi) és megpróbálta ezáltal az emberi fiziológiás működést jobban megérteni. Félezernél több esetleírást gyűjtött össze és laboratóriumi kísérletek ezreit végezte el, melyeknél az érzékeken túli érzékelés bizonyítható volt.
Hazatalálás nagy távolságból Bizonyára mindenki hallott már olyan állatokról - főleg kutyákról és macskákról -, melyek olykor hatalmas távolságokból is képesek hazatalálni. Talán sokan tudnak mondani hasonlót közvetlen környezetükből is. A "hogyan?"-ra azonban a mai napig nincs válasz. A Guiness rekordok könyvébe is bekerülnek ezek az állatok, és ezáltal világhírűvé válnak. Hasonlóan egy Bobby nevű kutyához, melynek gazdái oregoni otthonuktól 2000 km-re nyitottak vendéglőt. A kutya eleinte különösen viselkedett, majd útnak eredt. Mintegy 1600 km-t tett meg spirálisan távolodva attól a helytől ahol hagyták, majd nyílegyenesbe vette az irányt és hat hónap alatt felkutatta gazdáit. Útközben gyakran befogadták, de vadászott is. Átkelt a Sziklás-hegységen, befagyott tavakon és folyókon. Az éttermet bérlő gazdái éppen pihentek, a társuk ismerte fel a kutyát - mélységes döbbenetére. A kutya útvonalát tökéletesen sikerült rekonstruálni, megtalálták azokat az embereket akik egy-egy éjszakára befogadták. Az állat - a kisebb-nagyobb szükséges kitérőket belekalkulálva - mintegy 5000 kilométert kutyagolt. A macskák sem rendelkeznek alárendelt szereppel gazdamegtalálás terén. 1952-ben egy Sugar nevű cicus állított fel rekordot. Gazdái Kaliforniából Oklahomába költöztek. Ez több mint 2400 km-es távolság. A cicát otthagyták a szomszédnál, mert az állat rettegett a motorzúgástól. 14 hónappal később amikor a gazdi, Mr Wood és a felesége, fejte a teheneket az istállóban, egy macska ugrott hirtelen a nyitott ablakon át Mrs Wood vállára. A cica igen jó egészségnek örvendett és az asszonyban fel sem merült, hogy a saját kedvenc háziállatáról lehet szó. Azt hitte, csak hasonlít hozzá. Még tréfálkoztak is az eset kapcsán. A döbbenet akkor érte őket, mikor a macska baloldali csípőcsontján megtalálták azt a deformitást, amivel az ő macskájuk rendelkezett. Csak később tudták meg a szomszédtól, hogy elutazásuk után három héttel Sugar különösen kezdett viselkedni, nem találta a helyét, aztán váratlanul eltűnt. Az állat útvonalát nem sikerült pontosan rekonstruálni, azt sem, mivel táplálkozott. Mint ahogy a kérdést sem sikerült még megválaszolni senkinek: hogyan képes egy állat kilométerek ezreit megtenni teljesen ismeretlen tájon és ismeretlen körülmények között, hogy megtalálja a gazdáját? Mi az, ami vonzza az állatot? A gazda szeretete utáni vágy? Talán. Amíg más nem tud jobbat, ezt a magyarázatot kell elfogadni. A hogyan kérdése azonban továbbra is megválaszolatlan marad. Folytak kísérletek más állatokkal, főleg madarakkal és hihetetlen távolságokat vándorló tengeri állatokkal, sikerült is bizonyos tájékozódási lehetőségekre bukkanni (iránytű, örökölt útvonal, szagok, stb.), az állatok gazdájuk iráni szeretet-serkentette vándorlásra még nem sikerült választ kapni. Talán nem is fog soha.
A veszély megérzése Ezen belül több kategória is van attól függően, hogy kire leselkedik veszély. Az állatok képesek megérezni azt, ha gazdájuk bajban van, vagy egyáltalán, veszély leselkedik rá. Arra biztosan mindenki rendelkezik már tapasztalattal, hogy kedvenc kutyája, macskája még akkor is képes megérezni hazaérkeztét, ha azt a legváratlanabb időpontban teszi. Az esetek nagy része nem magyarázható egyszerűen csak azzal, hogy jó hallásuk lenne. Talán a legkülönösebb eset Lord Carnavoné. Ő lépte át először Tutankhamen sírjának küszöbét 1922-ben. A felfedezés után négy hónappal beteljesedett a fáraó átka, és a Lordot utolérte a vég. Halála pillanatában egész Kairó váratlanul - és azóta is megmagyarázhatatlanul - teljes sötétségbe borult. A tőle 5000 km-re levő Highclere-ben a kutyája hirtelen felvonyított, majd az ablakon kiugorva halálra zúzta magát. Nemcsak kutyák, macskák, hanem lovak és más fajta állatok is képesek gazdájuk iránt érzett gyászukba belepusztulni. Akármilyen jól is tartja őket új gazdájuk. Vajon mi lehet a magyarázat? Az állatok képesek előrejelezni földrengéseket, viharokat, szökőárakat, hajók vagy épületek pusztulását, vulkánkitöréseket, de - bombázásokat is. A II. Világháború idején igen sok pontján a világnak figyelték rettegve az állatok viselkedésében bekövetkezett hirtelen változásokat, mint a bombázások előjeleit. Ha az állatok hátán felállt a szőr és igyekeztek minél jobban elbújni, akkor a lakosok is elindultak az óvóhelyek felé. Dr Hans Bender, a Freiburgi Egyetem Parapszichológiai Tanszékének vezetője. Ő figyelte meg a helyi parkban annak a kacsának a viselkedését, mely a Szövetségesek legsúlyosabb bombázását jelezte előre. A figyelmeztetését 15 percenként megismételte, így a lakosok ezrei még idejében az óvóhelyekre érhettek. A háború után Freiburg újjáépült, a kacsa pedig emlékművet kapott. Megfigyelték, hogy a lerombolásra ítélt házakat a robbanószerkezetek begyújtása előtt néhány órával elhagyják az egerek, patkányok, csótányok. Egy 1940-ben megfigyelt eset alkalmával, egy lakott bérházból rendszeresen elvonult az összes egér - utána napokon belül meghalt valaki az épületben -, aztán visszatértek. Végleg távoztak, amikor az épületet lerombolásra ítélték. Ebbe a csoportba lehet talán azokat a kísérleteket is sorolni, amikor különböző állatokat labirintusokba tettek, majd a labirintus különböző pontjain áramütés érte őket. Általában az elágazásoknál. Az állatok ráérezhettek a dologra, mert 75%-ban helyesen választották az elfordulási irányt, kivédve az áramütést.
Telepátia A kísérletek és a leírások Robert Morristól, a Fiziológiai Kutatások Alapítványának tudósától származnak. Főleg kutyákkal és macskákkal kísérletezett. Együtt felnevelt kutyákat elkülönítettek, majd mindkettőnek figyelték a viselkedését. Azt tapasztalták, hogy ha az egyikükhöz fenyegetően közelít valaki, akkor a másik kutyának is azonnal elváltozások jelentkeznek az élettani működésében. A két helyiség maximálisan hangszigetelt volt, a két kutya semmilyen módon nem tudott egymással kapcsolatba lépni. Vagy mégis? Úgy látszik, az előbbi jelenség nemcsak magas fejlettségű állatoknál tapasztalható, ugyanis mindezt megfigyelték közönséges colorádóbogaraknál is. Labirintuskísérleteknél használt patkányok is képesek a kivezető utat telepatikusan megtalálni. Hiszen mi mással lehetne magyarázni azt, hogyha mind a labirintus szerkezetét, mind a jutalomélelmiszer helyét véletlenszerűen változtatva az álltok nem véletlenszerűen, hanem nagyon is konkrét céllal indulnak útnak, s a gyakorlottabbak valami eszméletlen nagy sebességgel teszik ezt. Kiterjedt telepatikus kísérleteket végeztek macskákkal. Egy 24 megszámozott négyzetet tartalmazó táblán kellett arra a kockára lépniük, amelyikre a kísérletvezető gondolt. Megfigyelték, hogy a kísérletek annál sikeresebbek, minél jobban szereti a kísérletvezető az adott állatot. A kedvence olyan találati arányt ért el, melynek matematikai valószínűsége egy az 1000 millióhoz. Más kísérletekben Zener-kártyákat használtak Cirkuszokban is lehet találkozni telepatikus képességekkel rendelkező állatokkal. Ezek a - főleg lovak és kutyák -, képesek úgy is hibátlanul számolni (a négy alapműveletet), összetett feladatokat végrehajtani, csak látott tárgyakat megkeresni, hogy az idomár - a gazda - jelen sincs. Elképzelhető, hogy az előbb felsorolt esetekben nem valamiféle különös, megmagyarázhatatlan képességeket kell keresnünk, hanem olyan hétköznapi dolgokat, melyekkel mi, emberek is egykor rendelkeztünk. A beszéd megjelenése volt az a körülmény, amely ezeket a "megmagyarázhatatlan jelenségeket" háttérbe szorította. Mindennapi életünkben nem létkérdés a veszély megérzésének képessége, a hozzátartozóink hollétének pontos ismerete, és a számunkra kedves emberek pillanatnyi állapotának mindenkori érzékelése. Ezeket a különleges képességeket felváltotta a beszéd, a levél és a telefonhívás. A gyermekek azonban még rendelkeznek mindezekkel a tulajdonságokkal és súlyos veszélyhelyzetben a felnőtteknél is tapasztalhatóak. Nem különleges dolgokról van tehát szó, hanem nagyon is általánosakról. A "hogyan?" kérdése mindmáig megválaszolatlan.
Fordítás: Into the Unkown (Sydney 1982) 1995.02.25.
|
|
