Arany László: e=mc² – tudományvallási dogma, vagy szándékos megtévesztés?

Elméleti munka - 2005.03

Einstein megbukott diplomavédésén, tanárai akkor helyesen ítélték meg képességeit. Jegyét később valakik, valamilyen okból felkerekítették, így adták meg számára a lehetőséget, hogy kidolgozza azokat az alapvetően téves, már-már tudományvallási dogmává merevedett elméleteit melyek idestova 100 éve kötik gúzsba a fizika tudományának fejlődését. Az is lehet, mindez szántszándékkal történt, az emberi gondolkozás és világszemléleti mód gúzsbakötése érdekében.

Az egyenlet

Jelen írásban, ha erősen rövidítve és leegyszerűsítve is, lépésről lépésre belátjuk az általános relativitás-elméletben szereplő  e=mc² képlet lehetetlenségét és tarthatatlanságát.

Amikor az „úgynevezett” tudósok figyelmét a tárgyalásra kerülő problémára felhívjuk, jobb esetben lehurrogják, rosszabb esetben gőgös magasabbrendűségi érzésük birtokában szóra sem méltatják az embert. Pedig nem az ellenmondások megérthetőségével van gond, hiszen az már általános iskolai fizikai ismeretek birtokában sem okozhat problémát. Ám ha az elméletrendszert háznak véve a ház egyik falát kidöntjük, ugye maga a ház is összeomlik. Vagy legalábbis lakhatatlanná válik. (Az alapok természetesen megmaradhatnak. – Jelen esetben sem az alapokkal van probléma.) Ezért elég a híres-hírhedt e=mc² képlettel foglalkozni.

Transzformációs hiba – és az idő

Most ne merüljünk itt el abban, hogy milyen elemi hibát vétett Einstein, amikor a Lorenz-transzformációt,a mi egy tér-transzformáció, időre alkalmazta, ami pedig egy képzetes mennyiség. Idő ugyanis nem létezik (lásd. Murguly György: Az idő nem múlik). „Idő” néven periodikus mozgásokat hasonlítunk össze. Semmi többet nem teszünk. Ha egy olyan világot tételezünk fel, melynek több napja van, s a bolygó kaotikus (aperiodikus) pályán kering közöttük, a bolygónak nincs holdja, és semmiféle periodikus mozgással nem találkoznak intelligens lakói, akkor bizony ezeknek a lényeknek soha sem fog kialakulni időfogalma! (Mint ahogy „éjszaka” fogalma sem)

Semmi többet nem teszünk tehát idő kapcsán, mint periodikus mozgásokat hasonlítunk össze. Egy képzetes fogalmat „térdimenzóként” felfogni, vagy ami a rosszabb, egy képzetes fogalmat összevonva egy másik – konstans – fogalommal, és egységes „téridőről” beszélni, hát, ez bizony már az általános iskolai fizikai ismereteket is alulmúlja… A „téridő” nyilván görbült sem lehet, hiszen ami nincs, az nem görbíthető meg. Léteznek viszont erőterek; egymásra hatásuk következtében deformálódhatnak.

Az elmélet már itt, ennél a pontnál bukik, de mi most másra, az egyes elemeire és végkövetkeztetésére helyezzük a hangsúlyt.

Newton mozgástörvényének átszabása

Einstein Newton mozgástörvényét, az e=½ mv² képletet szabta át saját szája íze szerint.

Az egyenletben szereplő „e”, azaz energia, „munkavégző képességet” jelent. „m” a tömeg, míg „v” a sebesség. A képlet pontosan elmondja azt is, ha a sebesség nő, a „mozgási” energia miként változik. Einstein kitalálta, hogy a sebesség nem nőhet tetszőlegesen naggyá (Ki akadályozza meg ebben, vajon ő?), kitörölte tehát, vele az ½ konstansot is és kreált egy másik egyenletet. Ilyen átalakításra azonban semmi sem jogosította fel, pláne nem a fizikai törvények.

A tömeg

Az egyetlenben szereplő „m” nem lehet súlyos tömeg, mert tömeg csak gravitációs

térben rendelkezhet „súllyal”. (Gravitációfüggő!) Csakis és kizárólag tehetetlen tömeg lehet. (Gravitációfüggetlen!) Igen ám, de ha az anyag nyugalomban van (mihez képest?), akkor energiája is nulla. (ahhoz képest, mihez „nyugalomban” van.)

Egy test tehetetlen tömege akkor is nulla, ha a viszonyítási ponthoz képest egyenes vonalban és egyenletes sebességgel halad. Ha a sebességét növeljük, gyorsítjuk, energiája is nő. Mármint a mozgási energiája. Newton képlete eszerint ezt minden határon túl megtehetjük.

Ha egy részecske fénysebességgel halad, s mellette a másik hasonlóan, ebben az esetben egymáshoz képest a mozgási energiájuk nulla. Ám ha becsapódnak egy hozzájuk képes nyugalomba lévő atomba, akkor azt képesek szétrobbantani. Vagyis egyértelművé válik a sebesség „mihez képest” való definíciójának problémája. 

A fénysebesség, mint abszolútum?

Az eddigieket összefoglalva: Einsten egyenlete (ami nem más, mint Newton egyenletének, az E-mv*v egyenletnek az átszabása) nem alkalmazható nyugvó tömegre (ekkor az egyenlet jobb oldalán eleve nulla szerepelne), nem alkalmazható egyenes vonalú egyenletes sebességgel haladó testre (u.a., mint előbb), nem alkalmazható egyenletes körmozgásra, és nem alkalmazható változó sebességű körmozgásra, mint ahogy egyenes vonalú szabálytalan gyorsulású mozgásra sem! Alkalmazhatósága tehát rendkívül szűk körű, mindössze az egyenes vonalú, egyenletes gyorsulású mozgásra vonatkozik és SEMMI MÁSRA! – persze arra is tévesen.

Azért kellett kinevezni a fénysebességet abszolútnak, mert ha relatív maradt volna, az elmélet már az elején összeomlott volna, tehát ki kellett találni valamit. Einstein a gyorsuló test sebességének növekedését „megtiltotta”’, ehelyett annak tömegét kezdte megnövelni. Igaz, a gyakorlat messze nem igazolja ezt a kitalálmányt, hiszen egyes kvazárok a fénysebesség többszörösével távolodnak tőlünk, sőt, néhány évvel ezelőtt fizikusoknak sikerült a fényt magát is megállítaniuk! A tudományvallású tudósokat azonban ilyen „apróságok” nem zavarják, csűrik-csavarják az elméletet, próbálják hozzáigazítani a megfigyelésekhez és kísérletekhez, magyarázataik közben módszertanilag elemi tudományos hibákat vétenek. Mindent megtesznek tehát az elmélet és saját presztízsük védelmében, holott az elmélet már születése pillanatában téves volt.

Hogyan is lehetne bármiféle sebességnek abszolút értéke? A Világegyetemben eddig csak egyetlen abszolút értéket ismerünk, ez pedig az abszolút nulla fok, vagyis -273.16 °C. egy mozgás sohasem lehet abszolút, merthogy „mihez képest” lenne az? A mozgásnak sebessége van, - megállapodás szerint – valamihez képest, tehát nem abszolút. Abszolút csupán abban az esetben lehetne, ha „mindenhez képest” tudnánk mérni, ebben az esetben „mindössze” a teljes Világegyetem (eddig ismert) százmilliárdnyi galaxisának, s benne a kozmikus felhőktől a csillagokon át az összes összetevő mozgását kellene ismerni az elemi kvantumokig bezáróan. Valamennyi mozgás ismeretében lehetne kijelölni abszolút értéket. Ez pedig nem megy. A dolgot bonyolítja, a mozgás vektoriális érték.

Az abszolút nulla fok esetében ugye más a helyzet, hiszen az egyetlen, konstans érték. Megvolt a viszonyítási alap. Hiszen azt mondták, nevezzük ki a tengerszinten mérhető légnyomást egy atmoszférának, s ezen a szinten amikor a víz megfagy, részecskéi kikristályosodnak, legyen az 0 °C. Ha pedig a részecskéi közt mindenféle hőmozgás megszűnik, az legyen az is egyfajta nulla fok. Azonban azt tapasztalták, bármiféle anyagot is hűtenek le, valamennyi anyag részecskéi ugyanazon a hőfokon szüntetik be hőmozgásukat, ebben az esetben pedig a mért értéket már lehet abszolútnak tekinteni. Helyesen.

Jelenleg használatos eszközeinkkel a részecskéket csak a fénysebesség közvetlen közelébe tudjuk felgyorsítani. Azonban a világűrből érkezhetnek elvileg fénynél sebesebb részecskék, mint ahogy érkeznek is, és természetesen mindent el is követnek a megfigyelések „einsteini keretek közötti értelmezésére”.

A fény (elektromágneses hullámok) tényleges természete

A fény természetét a Földével azonos irányban, illetve szemben érkező fény sebességének meghatározásával próbálták megismerni. Az első kísérletek (egyébként téves) értelmezéséből azt a következtetést vonták le, hogy mind az velünk egy irányban, mind a velünk szemben mozgó fény sebessége azonos. A fény sebessége tehát a Földhöz képest abszolút. Csakhogy. A későbbi kísérleti elrendezésekkel, illetve a korábbiak helyes értelmezésével előbb a Föld tengelykörüli forgását, majd napkörüli keringését is sikerült kimutatni pusztán azáltal, hogy a Föld mentén párhuzamosan haladó fénysugarak viselkedését figyelték meg. Tehát igenis van eltérés a Földdel szemben, illetőleg bolygónkkal egy irányban haladó fény sebességében! (Pl. Michelson - Gale, 1925.)

Minden csillagász tudja, amikor távcsövével követni akar egy csillagot, be kell számítania a távcső mozgatásába a fény Föld melletti elhajlását. A fény elhajlása a Föld tengelykörüli és forgó mozgásából adódik. Pontosan ezt a jelenséget figyelhetjük meg, ha függőlegesen hulló esőben bármilyen irányban elindulunk. Az esőcseppek pályája látszólag elhajlik.

Az einsteinizmus hívei azt is elfelejtik közölni, hogy a transzverzális tulajdonságú, vákuumban 300.000 km/másodperc sebességgel haladó elektromágneses sugárzás mellett létezik egy másfajta, lineáris elektromágneses sugárzás is (Tesla bizonyította be létezését és épített keltéséhez és detektálásához alkalmas műszereket.), a lineáris módon terjedő elektromágneses sugárzás sebessége pedig többszöröse a trranszverzálisénak. A fény tehát  terjedésének természetétől függően – önnön „abszolútnak” deklarált sebességét többszörösen is képes felülmúlni.

A c² paraméter

Az egyenletben szereplő c² paraméter messze nem mérhető kellő pontossággal nagy energiatartományokban. A mérések e paraméter által meghatározott értéktől jelentős eltéréseket is mutathatnak. Erről a szovjetek tudnának mesélni talán a legtöbbet, amikor az einsteini képlet alapján meghatározott hidrogénbomba-robbanóerőt rendesen alulbecsülték, a bomba ugyanis a számítotthoz képest jó tízszer akkora erővel robbant fel, és eltörölte a fél Kola-félszigetet a térképről… A paraméter használata tehát önkényes, és alapvető tévedésen alapul.

A hidrogénbombában fúzió jön létre, és éppen a fúzió energetikai viszonyait szerették volna pontosan megismerni. Nem csak a hidrogénbomba miatt, de a Nap működésének megértése érdekében is. Mire számítsunk központi csillagunk energiatermelése kapcsán a jövőben? (Mellesleg, azt sem értjük. A Nap is jóval több energiát sugároz ki, mint amennyit elméletileg sugározhatna…)

Az egyenlet valamelyest pontossá tételéhez és szűk körben helyes értelmezéséhez kellene egy paraméter, az éter permeabilitási tulajdonságát leíró konstans. Ennek meghatározása még várat magára.

Tudományvallási dogma, vagy szándékos megtévesztés?

Hogy ez az „elmélet” mégis kinek jó? Mindazoknak, akik az emberi gondolkodást le akarják béklyózni, hogy még csak eszébe se jusson senkinek, hogy a fénysebesség átlépésével az ember a Világegyetem tetszőlegesen távoli pontjára is eljuthat, illetve a Világegyetem tetszőlegesen távoli pontjáról is eljöhetnek hozzánk. („UFO-k nincsenek, merthogy úgysem tudnának idejönni…” – ugye ismerős?)

Érdemes áttekinteni ezen „elmélet” születésének időpontját is, nagyjából egybeesik a rakétatechnika hajnalával. Tehát már a legeslegelején gúzsba akarták kötni az emberi képzelet és tudomány szárnyalását. Vajon kik, és miért? Kiknek érdeke ez?....

Az "ikerparadoxon" cáfolata

Jelöljünk ki egy pontot a síkban (az egyszerűség kedvéért). Legyen három darab mozgó testünk. Az egyik test haladjon 30 km/s-cel, mint a Föld, induljon el balra. A másik haladjon közel 300.000 km/s-cel, mint a fény. Induljanak az ellenkező irányba, így a kezdő pillanatban mozgásuk iránya egymással 180 fokot zár be. A harmadik test úgy mozogjon, hogy sebességének nagysága és iránya minden egyes pillanatban a két másik sebesség vektoriális átlaga legyen. (Vagyis az indulás pillanatában közel azonos irányban indul, mint a gyorsabb.) A 30 km/s-cel haladó test egyenes vonalban mozog, míg a másik kettő egy-egy ívet ír le. A közel fénysebességgel haladó test tetszőlegesen nagy sugarú ívet.

No mármost, jelöljük ki a találkozási pontot, amelyet mindhárom test ugyanabban a pillanatban metszeni fog. Ebben az esetben - Einstein szerint - a középső testen haladó megfigyelő azt tapasztalná, hogy a tőle balra indult testen (Föld) sokkal de sokkal gyorsabban telne az idő, mint a tőle jobbra indult testen (űrhajó), holott ő, mindvégig, a kettejük pályájának vektoriális átlagán mozgott, tehát hozzá képest mindkét űrhajó térbeli távolsága és sebessége MINDVÉGIG AZONOS VOLT! (Számára a Föld is - eleinte - a fénysebesség felével távolodott tőle és az űrhajó is!) Nos, ezek után azt kellene felírni egyenletekkel, hogy a középső - tehát a vektoriális átlagon futó megfigyelő részére - vajon HONNAN KÖVETKEZIK AZ, HOGY A TŐLE BALRA INDULT TESTEN AZ IDŐ JÓVAL GYORSABBAN TELIK, MINT A TŐLE JOBBRA INDULTON, HABÁR - HOZZÁ KÉPEST- MINDKETTŐ TÖKÉLETESEN UGYANAZOKKAL A PARAMÉTEREKKEL REPÜLT????

-  Elárulom. Sehonnan!

Mindhárom test egy adott pontot egyetlen pillanatban metszett. Mindhárom test test "célba is ért", ugyancsak egyetlen pontban. Eközben semmiféle "erőhatás" nem érte őket, sem gyorsulás, sem lassulás. A "tetszőlegesen nagy ív" kiválasztása a centripetális gyorsulást elhanyagolhatóvá tette. (Érdemes lerajzolni az ábrát!)

(A "kísérletet" - ellenőrzése végett -, mielőtt valaki a "Világegyetem balkezességét" hozza fel esetleg érvnek, a másik irányba is célszerű végrehajtani...)

Mit gondolt minderről Nikola Tesla?

Nikola Tesla élesen kritizálta Einstein relativitáselméletét, „...[egy] nagyszerű matematikai öltözékbe bújtatott hulladék, amely elkápráztatja, meghökkenti és elvakítja az olvasót a benne rejlő logikai hibák felismerésében. Az elmélet egy koldushoz hasonlítható, akit rózsaszínű ruhájában a tájékozatlan és buta emberek királlyá koronáztak..., kiagyalói ragyogó elmék, de inkább metafizikusok mint tudósok...”, (New York Times, July 11, 1935, p23, c.8),

„azt gondolom a teret nem lehet görbíteni azon egyszerű oknál fogva, mely szerint a (matematikailag definiált) térnek nincsenek tulajdonságai. Tulajdonságokról csak akkor beszélhetünk, ha ezt a térdefiníciót kitöltöttük anyaggal és ezzel az anyaggal foglalkozunk. Azt mondani, hogy nagy testek jelenléte hatására a tér meggörbül egyenérékű azzal az állítással, hogy valami hatással volt a semmire. Én elutasítom az ilyen nézeteket.”, (New York Hearald Tribune, September 11, 1932)

„...a relativitáselmélet, ha már itt tartunk, sokkal idősebb mint a jelenlegi előterjesztése. 200 évvel ezelőtt fejlesztette ki az én kíváló honfitársam Boscovic, a nagy filozófus, akinek ...ezer kötetre rúgó kitűnő munkássága van a legkülönbözőbb témákban. Boscovic foglalkozott a relativitáselmélettel, beleértve az ún. téridő folytonosságot is...”, (1936 publikálatlan interjú melyet az L. Anderson szerkesztésében megjelent Nikola Tesla: Lecture Before the New York Academy of Sciences: The Streams of Lenard and Roentgen and Novel Apparatus for Their Production, 1897. április 6. reconstructed 1994).

Giordano Bruno gondolatai:

 Így hát a Világegyetem egy, végtelen, mozdulatlan. egy, mondom, az abszolút lehetőség, egy a valóság, egy a forma vagy lélek, egy az anyag vagy test, egy a tárgy, egy a létező, egy a legnagyobb és legjobb, melyet nem lehet felfogni; ennélfogva határolhatatlan és korlátozhatatlan s ennyiben határtalan és korlátlan, következőleg mozdulatlan. Nincs térbeli mozgása, mert nincs semmi rajta kívül, ahova mehetne, hiszen maga minden. Nem keletkezik: mert nincs más lét, amelyet kívánhatna vagy várhatna, hiszen magában foglal minden létet. Nem múlik el, mert nincs más, amivé változnék, hiszen maga minden. Nem csökkenhet és nem gyarapodhatik, hiszen végtelen; ehhez semmit sem lehet hozzáadni, valamint semmit sem lehet belőle elvenni, mert végtelennek nincsenek hányadrészei. Nem mehet át más mineműségbe, mert nincs külső, amelytől [hatást] szenvedhetne és amely rá hatna. Minthogy továbbá a maga létében minden ellentétet egységbe és harmóniába foglal, s nem lehet hajlandósága más és új léthez, vagy más és más módjához a létnek, azért nem változhatik meg valamelyik tulajdonságára nézve, sem pedig nem lehet benne olyan ellentétes vagy különböző valami, ami őt megváltoztatná, mert benne minden összhangban van. Nem anyag, mert sem nem alakított, sem nem alakítható valami; sem nem határolt, sem nem határolható. Nem forma, mert nem formál és alakít mást, hiszen minden; a legnagyobb, egy, egyetemes. Nem mérhető és nem mérték. Nem fogja át magát, mert nem nagyobb magamagánál. Nem foglaltatik magában, mert nem kisebb magamagánál. Nem hasonlítható össze, mert nem más és más, hanem egy és ugyanaz. Minthogy egy és ugyanaz, nincs más-más léte; minthogy nincs más-más léte, nincsenek más-más részei; s minthogy nincsenek más-más részei, nem összetett. Határ, de oly módon, hogy nem határ; forma, de úgy, hogy nem forma; anyag, de úgy, hogy nem anyag; lélek, de úgy, hogy nem lélek: mert különbség nélkül minden s ennélfogva egy. A Világegyetem egy.

"A vakok számára a hangsebesség az idő." - Puskás Fanni

Vissza a nyitólapra