Arany László: Az élő Hold

Hold enigmák - 4.

Anomáliák a Kopernikusz-kráterben – 4.

Szokatlan alakzatok a „E” jelű területen a Kopernikusz #2 felvételen

 

 

 

 

„Barlangok”, „E” jelű terület

R-2a rácspont

 

 

Két alagút bejáratát láthatjuk itt, és esetleg egy harmadikat lejjebb. A jobb oldali boltíveket formál és más a színe is.

 

 

 

Tisztán látható a két alagúthoz vezető út. Úgy tűnik, mintha a harmadikhoz is út vezetne, ám ez az egyes fotórészletek illesztésénél jelentkező vonal-adta illúzió is lehet. A kép sarkában feltűnik egy hullámzó porfelhő is.

 

 

„Enigma AE”

R-6b rácspont

 

     

 

Mintha néhány hengert látnánk, rögtön az alagút bejárata mellett, azzal egy szinten.

 

 

Az „A jelű tartály”, „E” jelű terület

R-6c rácspont

 

    

 

Szemből tekinthetünk egy hatalmas tartályra; első alkalommal a #5-ös képen fedezték fel. Mintha valamiféle jel lenne az „orrán”, és határozott párafelhőt láthatunk mögötte felemelkedni. Igen fényesen veri vissza a napfényt. Figyeljük meg az alábbi, #5 felvételen ugyanezt a tartályt.

 

 

„Füstpamacs 2”, „E” jelű terület

R-7a rácspont

 

 

 

Kicsiny, fényes párafelhő, vagy pedig egy objektum, mely jobban visszaveri a fényt a környező szikláknál.

 

Xabora – ATS-member felfedezése.

 


 

Szokatlan alakzatok az „E” jelű területen a Kopernikusz #5 felvételen

 

 

 

Az „A jelű tartály”

5L-12a rácspont

 

  

 

Az egyik legjobban kivehető rejtélyes objektum, mivel nagyon tisztán látható, emellett pedig megtalálható a #2 felvételen is. Fontos megjegyezni, a napfény jobbról érkezik, az árnyék balról látható, ellentétben a kráéterekkel, melyeknek a bal oldaluk napsütött és a jobb oldaluk árnyékos, miként az látható az alább, ugyancsak a #5 jelű fotóból vett képrészleten is.

 

Xabora – ATS-member felfedezése.

 

 

„Négyszög”

5M-15 rácspont

 

 

Az ,ösvényektől és a tartálytól eltekintve, ez az egyetlen szokatlan alakzat az „E” jelű területen.

 

 

„Krátermező”

 

 

Kis, kerek kráterek csoportja. A napfény a kráterek bal oldalát világítja meg, a jobb oldaluk pedig árnyékban van, pontosan ellenkező módon, mint a fent bemutatott tartály esetében. Ez bizonyítja, hogy a tartály kiemelkedő objektum, nem pedig mélyedés.

 


 

Rejtélyes csapások

 

Csapások az „E” jelű területen

Rácspontok: 5M-13-tól 5M-14-ig és 5N-13-tól 5N-14ig

 

 

Légi felvételt láthatunk egy területről, ahol igencsak jelentős munkálkodás zajlik, csapásokat hátrahagyva. Habár lehetséges természetes eredetük, az itt bemutatottak mellett számos további helyen találtak hasonló szokatlan formákat. Legalábbis rendkívül érdekesnek tekinthetők környezetükkel való egybevetésben, a bányászati tevékenységről szóló elmélet kapcsán. A fenti képen látható csapások olyan helyszíneket kapcsolnak össze, ahol ugyancsak rejtélyes alakzatok láthatók.

 

Ezeket a csapásokat elsőként Steve RATS, ATS-tag fedezte fel.

 

 

Csapások a „H” jelű területen, Kopernikusz #5

5I-12 rácspont

 

  

 

Az képre ha valaki távolabbról tekint, felismerhet egy fehér „utat”, mely a kép bal alsó sarkából indulva mintegy 45 fokos szöget tartva a jobb felső rész felé halad, eközben metszi a különleges „”Torony”  térségét a maga még különlegesebb árnyékával. Tekintsük rá a „H” jelű területre a rejtélyes alakzat további részleteinek megfigyelése érdekében.

 

 

„Emelkedő út”

R4-től S-4 rácspontokig

 

 

Ez a leginkább szóba jöhető alakzat út tekintetében. Folyamatosan emelkedik a „D” jelű területen, a Kopernikusz #2-őn. Aztán eltakarják a sziklák, elveszítjük szem elől a következő képmezőig.

 

 

          

 

Kopernikusz #2, „D” jelű terület          Kopernikusz #5, „D” jelű terület

S-3 rácspont                                  5M-8a rácspont.

 

 

R-6-tól F-6 rácspontig

 

 

Lehetnek természetes eredetűek is, vagy valamiféle kombináció. Mindenképpen említésre érdemesek, már csak a jobb oldalon levő fura árnyék miatt is. Továbbra is tanulmányoznunk kell ezt a területet, reméljük később újabb részletekkel szolgálhatunk.

 

 

„Itt járt KIlroy”

5D-15 rácspont

 

 

Újabb „Arc”

 

Elsőként Steve R. ATS-tag fedezte fel.

A Kopernikusz #5 bal alsó része.

 


 

Rejtélyes bányabejárat, utak, boltívek, barlangok és folyosók

 

 

„Bányabejárat”

D-2b rácspont

 

 

Ez az alakzat az #1 felvételen, a bal felső sarokban található. Az alagút bejárata igen tisztán és élesen látható, ám szintén figyelemre érdemes a balra eső terület is. Megdolgozott talaj jellegzetességeit mutatja, mint a földi bányák esetében. Érdemes keresni egy hasonló jellegű helyszínt összehasonlításképpen.

 

Elsőként Johnny Anonymous, ATS-tag felfedezése 

 

 

„A barlangok”

O-2a rácspont

 

   

 

Közvetlenül a „Láda” alatt találhatók a #2 felvételen, egy sziklafal homlokzati oldalán, tehát bizonyosan barlangok, nem pedig kráterek. Kinézetük alapján egyértelműen bejáratok, vagy padig nyílások, hogy beengedjék a fényt.

Íme, a Kopernikusz #5 felvételen láthatók, más léptékben.

 

 

„Bányabejárat”

R-6a rácspont

 

 

Bővebben e lap tetején. „E” jelű terület, Kopernikusz #2.

 

 

„A barlang”

R-6a rácspont

 

 

 

Magyarázat e lap tetején. „E” jelű terület, Kopernikusz #2.

 

 

„Az alagút”

T-3a rácspont

 

 

Az egyik legerősebb bizonyíték. Ösvény/út vezet egy tökéletesen ívelt tetejű alagúthoz bejárathoz. Teteje olyan sima, akár egy hídé. A „D” jelű területen található és a Kopernikusz #5 fotón bukkantak rá.

 

 

„Az alagút”

T-3a rácspont

 

 

Nagyítva láthatjuk a boltíves bejáratot.

 

 

„Boltívek”

K-5a rácspont

 

 

A bal oldali boltíveket a legkönnyebb észrevenni. A Kopernikusz #2 felvételen a „G” jelű területen található, illetve a bal oldalon. Szintén feltűnik a Kopernikusz #1 felvételen, mivel ezek a területek átfedik egymást.

 

Meggyőződésünk, ez az egyik leglátványosabb alakzat a Holdon.

 

 

Vessünk egy közelebbi pillantást erre a területre az eredeti fotón. Valamennyi figyelemre méltó alakzatot színkiemeléssel jeleztünk. A zöld színnel jelzett részek a boltíves alátámasztások. A barnával jelzett objektumok valamiféle épületek, míg a sárgával jelzett részeken füstöt vagy párát látatunk. A boltívek felett egy egészen rendkívüli forma látható, érdemes az eredeti fotót használni jelentősebb nagyítás elérése végett.

 


 

Rejtélyes alakzatok a „K” jelű területen, Kopernikusz #5

 

 

 

I-6a rácspont

 

 

Ez az a bizonyos, már korábban felfedezett daru. Ha valaki alaposan megnézi az egész területet, számos páratlan forma található, pl. csövek, stb.

 

 

I-7a rácspont

 

  

 

A legjobb talán itt található. Ha valaki kinagyítja az eredeti Kopernikusz #5 felvételt, és elforgatja 90 fokkal megcáfolhatatlanul olyan érzése támad, mintha egy városi háztömbre tekintene alá.

 

 

Manhattan tér

I-7a rácspont

 

  

 

E kép közepén egy egész csoport Szögletes, 3D-s objektumot láthatunk, még nem sikerült beazonosítani őket. Tőlük balra, két csoportját vehetjük ki 3-3 gömbnek és vékony vezetékeknek. A jobb felső sarokban további gömböket és egy ovális tartályt láthatunk.

 

 

 

 Ezt a területet a Kopernikusz #2 felvételen meghamisították és letörölték a képről. Színkiemeléssel hangsúlyoztuk a legfontosabb részeket, de mindenképpen javasoljuk az eredeti felvétel használatát és annak nagyítását, a szokatlan formák léptékének beazonosíthatósága végett.

 

 

„Daruk és csövek”

5I-6b rácspont

 

 

A darutól balra eső térség telis-tele van csőszerű alakzatokkal. Nehéz beazonosítani mi célt szolgálnak, a tőlük balra levő cső bordázott. Balra további érdekes „struktúrákat” látunk, egyik közülük négyzet alakú.

 

 

„Enigma W”

5I-6c rácspont.

 

 

 

A terület közepén számos szokatlan formát láthatunk, de hogy mik lehetnek, egyelőre nem meghatározható. Maga a látvány miatt érdemes volt ideilleszteni ezt a képet, hogy további tanulmányozásokat lehessen végezni.

 

 

Vissza a nyitólapra