Szentháromságunk Szentkoronája

Részlet: Badinyi Jós Ferenc: Jézus, a Pártus herceg - című könyvéből

A Kárpát-medencei államalapításnak „ezeregyszázadik" évét 1996-ban megünneplő Magyar Népnek királyi koronáját mutatjuk itt be, mely a hagyomány szerint „ezer" éves múltra tekint vissza. Hatalmas vasládában őrizte a „koronaőrség"-nek nevezett szervezet, melynek igen méltóságos fője a „koronaőr" volt.

Ezt a királyi koronát a Magyar Nép ,szakrálisnak hitte és szentnek tekintette. Csak a királyok koronázása alkalmával került elő a vasládából azok szeme elé, akik a „koronázás" magasztos és kozmikus ihletettségű ünnepségének szemlélői voltak.

A „Magyar Királyság" államrendjét 1945-ben szüntette meg a Magyarországot megszálló szovjet-hatalom által felállított kommunista kormányzat. A „koronaőrség" Ausztria földjére menekítette a „Szentkoronát". Innen az USA-ba került „hadifogolyként" és az USA kormányzata 1978-ban visszaadta a Magyaroknak. Az „átvevő": a Magyar Köztársaság kormánya volt. aki ezt a „szakrális és sugárzó" Szentkoronát közszemlére tette a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezzel tanúságot is tett arról, hogy azt egyáltalában nem tekinti „szentnek".

A „köztársasági" uralkodók azonban 1983-ban megengedték, hogy egy fizikusokból, mérnökökből, ötvösökből, aranyművesekből és művészettörténészekből összeállított bizottság szakmai vizsgálat alá vegye a „Szentkoronát ".

A szakemberekből összeállított bizottság szakvéleménye szerint: „a magyar Szentkorona mérnöki és ötvösművéseti szempontból egységesen tervezett és kivitelezett, mesteri ötvösmű, mely az egységét megbontó és brutálisan végzett ötvösi beavatkozást szenvedett."

Ennek a változást okozó beavatkozásnak idejét azonban megállapítani nem tudták. Éppen e változtatás miatt keletkezett mostani „Szentkorona" - melyen az Atya-isten (Pantokrator) és Jézus Urunk zománcképe főhelyre illesztetten található - eredetére vonatkozóan egy könyvtárat betöltő hipotézis áll rendelkezésre. A legtöbbje ezeknek a zsidó-kereszténységet a Magyar Népre kényszerítő I. István (1000-1038) ún. „apostoli" királlyal hozzák kapcsolatba, akit a római júdeo-keresztények „Szent Istvánként" tisztelnek, annak ellenére, hogy szenté-avatási bullája Rómában nem található.

Az „eredet-kérdés"tehát régebbi időben vizsgálandó és ennek érdekében e sorok írója „A magyar Szentkorona arányrendszerének és mitológiájának közel-keleti kozmológikus vonatkozásai" (1986.) című tanulmányában kimutatja, hogy a „Szentkorona" díszítő szerkezetében a NAP, HOLD, MERKUR és VÉNUSZ kalendáriumok alupszámai találhatók meg.

Éppen ezek a „közel-keleti" vonatkozások ösztönöznek minket arra, hogy e „Szentkoronának" a Jézusi-Adiabene dinasztiához való kapcsolódását feltételezzük, az „Atya-Anya-Fiú" Szentháromságnak zománcképeken történt ábrázozlása következtében.

Indulási ütemként idézzük itt az egyik korona-szakértő, aranyműves-ötvös könyvében talált adatokat. (Csomor Lajos: „Őfelsége a Magyar Szentkorona ", Székesfehérvár, 1996.) Íme az idézet:

„....a Szent-Korona tengelyében lévő harmadik központi képnek szintén Isteni rangú személyt kell ábrázolni."

....a magyar kereszténység a párthun birodalomban, illetve annak vonzáskörében, még az apostolok korában kezdődött és így a magyar Szűz-Mária tisztelet az apostolok korába nyúlik vissza. "

,....Szűz-Máriának, a Magyarok Nagyasszonya és a Magyarok Királynéjaként való tisztelete igen régi gyökerű, és a párthun-hun korba, vagyis a kereszténység kezdeti időszakába nyúlik vissza. "

„Jézus párthun királyként jelenik meg a Szentkoronán. "

„Ez a művészeti hagyomány a párthunok keresztény művészetéből a kaukázusi keresztérre művészethe került és ott találkozott az ugyancsak párthun hagyományokkal rendelkező, hun megrendelő igénnyel. Ebből a találkozásból születest üteg a Magyar Szentkorona zománcképeinek sorozata. "

.,A Szentkorona hunkori, kaukázusi szabir-magyar ötvösműhely munkája."

„Egy keresztény szabir-magyar-hun nagykirály - akit mondai nevén Hu­nornak nevezzünk - megrendelésére készítették. "

Csomor Lajos fenti megállapításai kizárólag szakmai ismereteken alapulnak és így nagyon beleillenek a mi kutatási irányunkba.

Ezeket a megállapításokat ő a pártus-kereszténység ismerete nélkül teszi, anélkül, hogy eltávolodna a zsidó-keresztény vallási felfogástól. Éppen ezért értékesek részünkre a fent idézett adatai. Ugyanis - könyvéből látjuk, hogy ­ teljesen ismeretlen előtte mindaz, amit az előbbi fejezetben tárgyalunk, vagyis az Adiahene dinasztia létezése és átköltözése a szabírok országába ­ Dantumagyariába.

A dinasztiával együtt áttelepült mágus-papok és az előttük működő „manicheus" térítők tanítása szerint a Kaukázus feletti Hun-Magyar-Szabír népeink hitvilágának alapja a „Fény-Szentháromsága" volt, ahol a „Fény­Atya" mellett - a Konstantin által elrendelt római államvallásban is „legyőzhetetlen Istennek" tartott - „Fény-Fiú", Jézus Chrestos mellé a szeplőtelenül fogant Adiahene Mária - Jézus Urunk Édesanyja - lett „Fény­Szűzeként ", a Szentlelket adó „Szentháromságban" létezőnek tudatosítva. Pontosan úgy, amint Csomor - "a Szent Korona tengelyéhen lévő harmadik központi képén is Isteni-rangú személynek ábrázolását" feltételezte. De a jeles szakember túlment a feltételezésen, mert megtalálta azt a zománcképet, mely a Szent Koronán a „párthus királyként" megjelenő Jézus zománckép-ábrázolásának a párja.

A „khakhul-i Triptichonon fedezte fel megcsonkított állapotban. lde illesztem könyvének 564. oldaláról.

Csomor kutatási eredményei a zománcképekkel bizonyítják Szűz-Máriának és Jézus Urunknak pártus származását, mert nemcsak a ruharedőik azonosak az ábrázolásban, hanem jobb tenyerüket is úgy tartják feléd, amiként a pártus királyok és miként a „Fény-Atya" ősi, sumír neve - a már említett PA-SU-ULLU - jelenti azt, hogy a nyári napforduló utolsó napereje nem más, mint a „Fény-Atya" két kezének Feléd tartott két áldó tenyere. A földi hatalom fénye csak „egy " tenyérből árad.

lgy mi is azt valljuk, hogy a Magyar Szentkorona eredete valóban a Pártus­Hun-Magyar népnél keresendő. De bizonyítani tudjuk, hogy ennek a Szentkoronának alkotói, a mi Pártus-Hun-Magyar-Szabír őseink nem voltak zsidó­keresztény „katolikusok'', hanem azok az „eretnekek", akiknek a hitét a zsidó­származású „egyházatyák" (mint Ephiphanius is) csak „Jézusi szkítizmusnak" nevezik.

Ugyanis ők a mi népeinket csak „scytha" néven ismerték. Ezért tanítja a római egyháztörténelem, hogy „András és Fülöp apostolok voltak a scythák megtérítői." Mivel a szabírokat is a „scyták" közé sorolják, egy nagyon érdekes történeti adattal tudjuk bizonyítani a szabírok „Atya-Anya-Fiú" Szentháromságát. Így mondja az egyháztörténelem:

(Egy rendkívül fontos momentum: A fenti kép tanúsága szerint a Pantokrator Krisztusnak hat ujja van - pontosan ugyanúgy, mint valamennyi Árpád-házi, azaz Jézus-házi királyunknak - Aranyi)

„LEONTIUS *szabir* szerzetes harmadmagával felkeresi HORMISDAS pápát és azt kéri tőle, hogy a nesztoriánusokkal és a neofizitákkal szemben fogadja el a szkíták hittételét - a híres „ UNUS EX TRINITATE PASSUS CARNE"-t, vagyis azt, hogy az „ATYA-ANYA-FIÚ" Szentháromságból EGY testileg szenvedett."

Ez a történelmi valóság bizonyítja, hogy a szabírok Szentháromsága pontosan az, ami a Szentkoronán eredetileg ábrázolva volt, az „Atya-Anya-Fiú" és NEM az „Atya-Fiú-Szentlélek".

A szabírok azért fordultak a pápához, mert a „katholikus" római, zsidó­kereszténység hittételei - 100 éven át semmiféle „Szűzanya-tiszteletet" nem tartalmaztak. A két níceai zsinat (325. és 327. évi) jegyzőkönyveinek eredeti példányai nem tartalmazzák a következőket:

l .) a „Szűztől" való születést

2.) Poncius Pilátus alatti keresztre feszítést, és

3.) a zsidóság Tórájának (a mai ószövetségnek) az elfogadását, vagyis kanonizációját.

Ezek a hittételek mind később és utólag lettek rájegyezve az eredeti jegyzőkönyvre.

A Szentkoronán, eredeti állapotában és átalakítása előtt az ATYA-ANYA­FIÚ Szentháromság ábrázolásán kívül a következő zománcképeket találjuk: „nyolc" apostolét, akik a Pártus Birodalomban tanítottak,

„négy" mártír és

„négy" arkangyal.

Miután az apostolok között „Paulus" is ott van, feltesszük a perdöntő nagy kérdést:

Kit ábrázol Szentkoronánk „PAULUS" zománcképe...?

Csomor Lajos nagyszerű könyve szerint a zsidó-kereszténységünknek „Szent-Pálját" - a hajdani Saul rabbit. Miként az előbbi fejezetben ismertettem, Szentkoronánkon rögzített „Fényatya-Fényszüze-Fényfra" vagyis „Pantokrator-Adiabene Szűzmária pártus hercegnő és Jézusunk Szentháromsszága" mellett Saul rabbi nem ábrázolható!

Azért is tiltakozunk a Saul rabbiból önkényesen lett „Pál apostol"-nak a Szentkoronán való felismerése ellen, mert a „Saul rabbi" című fejezetünkben bemutattuk a római egyház által őrzött, falra festett, V. századbeli portréját. Ez pedig igen MÁS, mint a zománckép „Pál"-ja.

Bemutatom itt Csomor Lajos nagyszerű könyvének 370. oldalán közölt 31. rajzot, mely PAULUS zománcképét mutatja, összehasonlítva Péter, András, Tamás, Fülöp, Jakab, János apostolok képrajzaival. „Pál" képe alatt az alábbi szöveget olvashatjuk:

„Ha Szent Pál képét összehasonlítjuk a többi apostol képével azt látjuk, hogy Szt. Pálnak és Szt. Jánosnak zsidó szakálla van, a többieket viszont pártus .szakállal és hajviselettel ábrázolták. "

Megvizsgálva Szent Pálnak szakállát, feltűnt nekem az a különlegessége, hogy „háromágú".

Ilyen „zsidó szakállt" még nem láttam sem képen, sem a zsidókat ábrázoló szobrokon. De - ha ennek a PAULUS ábrázolásnak „zsidó-szakálla" megkülönbözteti a Saul rabbit, mint „Szent Pált", és így különíti el a többi apostoltól, akkor - gondoltam - itt Saul rabbi ábrázolása valószínűleg - Szentkoronánk készítésének idejében jól ismert - zsidó vallási előírások szerint való.

Előkerestem az „ószövetség" (Tóra) erre vonatkozó rendelkezéseit és meglepetéssel olvasom a „törvénykönyvben" így:

„A ti hajaitokat kerekdedre ne vágjátok, szakállad végét se csúcstsd el. " (3Móz. 19:27.) ...és

„...szakálluk szélét le ne messék" (3Móz. 21:5.)

Ezek szerint a mozaikkép Paulusának nincs zsidó szakálla, hiszen a széle „háromszorosan" be van metszve. De miért „háromrészes" ez a szakáll?

Itt valamit jelent ez a „három"-ág. Különösen azért gondolok „rejteki" közlésre, mert Paulus feje mellett, mindkét oldalon olyan sólyom-madurakat látunk, mint az alatta léve Szent András feje mellett van.

János mozaikképén is ott vannak ezek a sólymok, mindegyik előtt egy kereszt jelképpel. (Mintha Keresztelő Szent Jánosra emlékeztetne.)

Úgy gondoltam, hogy Saul rabbi idejében a „Fénymadárként" tisztelt „sólyom", mely az egyiptomi „OSIRIS-ISIS-HORUS" fény-szentháromságban magát a „Fény-Fiát" - Horust - jelképezte, semmiképpen nem díszítheti annak a Paulusnak a zománcképét, aki Saul rabbiból lett Pál apostollá. Megerősítette ezt a feltételezésemet „Petrus" mozaikképe, ahol hasonló díszítési szimbólumként „oroszlánokat" találunk.

A pártus-hun-szabír máguspapjaink, akik mentesek voltak minden zsidó és „ószövetséges" befolyástól, nagyon jól tudták, hogy kánáni Simon kapta Jézus Urunktól a „PAL" nevet. Így a Szentkoronánk „Paulus " mozaik-képe NEM a Saul rahbiból lett, zsidó-keresztény Pált ábrázolja, hanem Pál Apostolt, a kánáni ,Simont, aki Pünkösdkor megkapta a Szentlelket. - De a szakállával is valószínűleg a „három betűs" nevét kívánták kifejezni mágus-pap ötvöseink, akiknek feladatuk a szent hagyományoknak az ötvösművészeti termékeken való megörökítése és szimbolikus közlése - a „rejteki" nyelvet tartalmazó ábrázolások útján.

Így a „háromrészes szakállról" is „P-A-L" név olvasható le és ezt a beavatoltak valóban így olvassák le a zománcképről, míg a profónoknak ez érthetetlen. A katolikus kiértékelés pedig úgy simít mindent a zsidó-kereszténységhez ­ ahogy lehet. Maradjunk csak meg a pártus-kereszténységünk zsidórnentes szemléletében és akkor valóban megmutat minden Igazságot Őfelsége a Szent­koronánk.

Végtelenül sajnálom, hogy a Szentkoronával foglalkozó tudósaink (beleértve Pap Gábor és dr. Bakay Kornél kollegáimat is), Szentkoronánknak a magyarsághoz való érkezési időpontját I. István, vagyis Szent István királyhoz csatolják. Ahhoz a királyhoz, aki a római zsidó-kereszténységgel „gyalázatos szolgaságba" süllyesztette a nemes és szabadnak született magyar népet. A Szentkoronát a római pápától nyert ajándéknak minősítik, különféle hipotézisek említésével.

Nem akarják tudomásul venni azt a rideg valóságot, hogy:

„..a zsidó-kereszténység kitaszította az lstenanyát a Szentháromságból és helyette a „Szentlelket" tette be."

A „Fényvilág" őskereszténységétől teljesen idegen ez a felfogás.

Az „Istenanyát" is magába foglaló „Szentháromságot" ábrázoló királyi korona „eretnek" kegy(telen)tárgynak minősül a zsidó-kereszténység inkvizíciós rendszerében.

Ha ez a Szentkorona a nyugat-római zsidó-keresztény birodalomhoz, vagy annak valamelyik „hatalmasához" került volna, ugyanúgy szétszaggatók, szétszerelték volna a „nyugatiak", amiként a manicheus és Jézus-hitű, a volt Pártus Birodalomból a Kárpát-medencébe áttelepült avaroktól (kangaroktól) elrabolt kegytárgy-kincsekkel tették.

De még egy másik „rejteki" üzenetet is felfedezhetünk Pál Apostol zománcképén.

Nézzük meg a Paulus feliratot a kép felett. Láthatjuk, hogy itt kétféle „U" betűt találunk.

Én a Szentkorona alkotóinak üzenetét érzem itt. Mintha azt mondanánk: Vigyázz!... Ez az igazi „P4L" és nem Saul rabbi. Ugyanis az ,.alkotók" idejében már igen hathatósan működött a saul-páli ortodoxia „eretnek-irtó" mozgalma. A zománcképeken P4L ugyanúgy. pártus módra tartja feléd tenyerét, mint Jézus Urunk és Édesanyja, a Fény-Szűze.

Tehát az említett, kiváló koronakutatónk Csomor is önmagának mond ellent, amidőn elfogadja a zsidó-kereszténység patriarkális szentháromságát tanulmányának alapjaként, de ugyanakkor - Szentkoronánk eredeti alakjának és formájának ábrázolásánál - (mint az előbbi rajzán bemutatja) - a „Szentlelket" egy égből lecsapó madárral jelképei.

Ezt a „madarat" ő, - a saul-páti ideológiát tükröző és ki tudja hányszor átírt és átjavított evangéliumok szelleme szerint - „galambnak"nevezi, de csak a sólyom-madár csap így le, miként rajzán látható, galamb sohasem.

Helyesnek véljük Csomor Lajos megállapításait és hisszük, hogy Szentkoronánk eredeti állapotát a valóságnak megfelelően állítja elénk. A sólymot ­ mint a Szentlélek jelképes hordozóját - azért javasoljuk úgy, mint a Szerző azt feltüntette, mert Csomor Lajos a „pártus kereszténység" szellemi hatását nevezi meg a Szentkoronánk ötvösművészeti forrásaként.

A szabír-hun-pártus-magyar ötvösök nemcsak „szakmájuk mesterei" voltak. hanem a mágusok papi rendjének az egyik és talán legfontosabb tudósai, akik aranyba, ezüstbe, ékszerekbe rejtették el az ősi hagyományt, amit a „feszítsd meg"-et kiáltó gonoszok ma is el akarnak pusztítani.

Csodálatos üzenetük legfontosabbját éppen „Szentkoronánk" tolmácsolja nekünk, de az „üzenet" megismeréséhez, megértéséhez csak akkor jutunk, ha az ő hitvilágukat ismerjük és e hitvilág lelkiségével olvassuk le „Szentkoronánk­ról - a rejteki módserrel - az utódoknak hagyott Isteni Kinyilatkoztatásokat. Arra gondoljunk, hogy ők nagyon jól tudták, hogy a saul-páll ortodoxia „eretnek-sorsot" szánt az ő életüknek, írásaiknak és igazuk volt, mert a mi zsidó-kereszténységünk - a mai napig - tűzzel-vassal pusztít mindent, ami „pártus hagyaték".

Nézzük csak azt a mai felháborodást, amin a zsidó-keresztény egyházak papjai (sokszor igen csúf szavak kíséretében) tiltakoznak azon „felfedezés" ellen, hogy Szűzmáriánk-Nagyboldogasszonyunk nem volt zsidó, hanem Adiabene-Kharax pártus királyi hercegnő és így - miként Csomor Lajos is írta - „Jézus Urunk pártus királyként " jelenik meg a világtörténelem színpadán.....és a Szentkoronánkon is - a Pártus Szentháromságban. Ez a Szentlelket tartalmazó „Pártus Szentháromság" - „Fény-Atya - Fény-Szűze - Fény-Fia" pedig Szentkoronánkon díszlik a csodás zománcképein és ezért lett „Őfelsége" a Szentkoronánk.

A Szentkorona története

Erre vonatkozólag már említettem a hipotézisek sokaságát. Ugyanis e témakörben mindenki csak „találgat".

Amit itt most leírok, azt az olvasó veheti egy extraszenzorális érzékelésnek, a felső világból kapott, múltunkra vonatkozó, tér és idő által nem korlátozott történelmi információnak, egy újabb hipotézisnek, vagy - ha úgy véli - forgató­könyvnek is. Én úgy látom, hogy:

„A magyarok Szentkoronáját a Jézusi Adiabene (Adiabani) dinasztia rendeletére készítették!"

Az „alkotók" valóban a Kaukázus feletti területen települt ötvös mágus­papjaink. A készítés „indoka" nem a szakrális királyság ábrázolása, hanem a „Fény-Atya - Fény-Szűzee - Fény-Fia Szentháromságának a megörökítése. "

A „megörökítés" parancsa pedig elrendelte, hogy ennek a Szentháromságnak ábrázolása Jézus Urunk azon tanítványainak társaságában történjen, akik ezt tanították, a lelkekbe ültették és azok is ott legyenek, akik életükkel fizettek e Szentháromság védelmezésében.

Más kutatók is megérezték, rájöttek, hogy az így elkészített korona Atilla nagykirályunk birtokában is volt, de fejét sohasem ékesítette. Ugyanis Atilla bölcsen tudta, hogy Róma és Bizánc intrikájának a Szentkorona elpusztítása a legfontosabb feladatává lenne, ha létezéséről tudomást szereznének. Ezért őrizte titkosan a vasládában. De volt egy másik indoka is a titoktartásra, hiszen a kényszer-szövetségének gótjai valóban istentelen vandálok voltak.

Miután Atillát és hitvesét Önögész meggyilkolta, fiainak első és legfontosabb feladata a Szentkoronának biztos helyre való menekítése volt. Atilla legkisebb fiáról - Irnik-Csaháról - azért nem tudunk semmi biztosat, mert az ő feladata volt a Szentkorona menekítése.

Róma és Bizánc között EDESSA volt a legbiztosabb hely erre a célra, mert ott volt elrejtve Jézus Urunk halotti leple. Edessa ugyan a Kelet-Római Biroda­lom fennhatóságához tartozott, de - mint kis városállam - saját uralkodója adót fizetett Bizáncnak az önállóságáért. Ide vitte CSABA a Szentkoronát és Jézus Urunk halotti leplét is betették a Szentkorona vasládájába, azzal mintegy „betakarva" a Szentkoronát és a vasláda - a két karizmatikus szentséggel ­ befalazásra került. Ennél a „befalazási" elrejtésnél az Arsacida dinasztiából származó örmény király is jelen volt. Az örmény uralkodók tehát, mint „beavatottak", tudomással bírtak arról, hogy Jézus Urunk halotti leple hol van elrejtve, de azt a titkot nem fedték fel előttük, hogy a vasládában a „Fény­Szűzét" is magában foglaló Szentháromságú Szentkorona is benne van. Az örmény uralkodók úgy tudták, hogy a befalazott vasládában csak Jézus Urunk halotti leple van és ez nekik is „szent" volt, annak ellenére, hogy az örmény­kereszténység is már az „ortodoxia" által bevezetett „Christosi" ideológiát vallotta.

Múltak az évek és a bizánci trónra is olyan uralkodók kerültek, kik az örmény-ágon nyert arsacida származásukra büszkék voltak. Ezek „beavatottak" voltak és tudták, hogy Edessában hol van Jézus Urunknak a halotti leple egy vasládában elrejtve.

Miután az iszlám Észak felé való terjeszkedése és területfoglalása miatt Edessa már nem volt biztos hely a „halotti lepel részére, Leo, bizánci császár 944 augusztus 15-én hadsereget küld Edessába és Bizáncba hozatja a „vasládát ", abban a hitben, hogy a vasládában csak Jézus Urunk halotti leple van.

A „szent ereklyét" tehát most Bizánc őrzi, bezárva a régi vasládába. Megint századok telnek el így, de a „Felső Világ"úgy akarta, hogy egy magyar királyfi, akit majd III. Bélaként köszönthetünk a magyar trónon (1172-1196), ifjúkorában Bizáncban nevelkedjen. Itt ő megtudta, hogy Jézus Urunk halotti leple a császár őrizetében van.

Mint minden fiatal, ő is tudni és ismerni akart mindent és megtalálta a módját annak, hogy a féltve őrzött vasládába belenézzen és a halotti lepel alatt megtalálta a „Jézus-házi" Szentkoronát, az „Atya-Anya-Fiú Szentháromság" zománcképeivel.

Nagyon sokáig titokban tartotta ezt a felfedezését. Bár a bizánciak szerették volna őt a saját császárjukként tisztelni, ő mégis a magyar trónt foglalja el. Megházasodik. Feleségül veszi VII. Lajos francia király leányát, akitől három gyermeke születik: Mária-Margit, Imre és Endre. Az „első", akinek a nagy titkot elárulja, az a gyönyörű leánya, aki már 16 éves. Mária-Margit látni akarja a halotti leplet is és a Szentkoronát is. Együtt mennek meglátogatni a jó ismerős, de már megöregedett II. Izsák-Angelus nevű bizánci császárt és itt - talán egy új fejezetet is nyithatunk a történések elbeszélésében e címmel:

„Egy királyi szüzet a Szentkoronáért".

Mária-Margit apja lánya volt és hitt a Jézus-házi örökségben. Abban, hogy Jézus nem Christos, hanem Chrestos, a Földre szállt SZERETET és Jézus Urunk Édesanyja valóban a „Fény-Szűze" Istenanyának a földi megtestesülése. Tehát nem lett zsidó-keresztény a magyarországi, idegen papság befolyása és tanítása ellenére sem.

Amikor Jézus Urunk halotti leplét kezébe vette, azt kiterítették és meglátta rajta Jézus Urunkat valóságosan, az elhivatottság szilárdságával kijelentette apja és a bizánci császár előtt, hogy ejt a jézusi ereklyét ő fogja őríni. Hajlandó volt Bizáncban maradni császárnénak azzal a feltétellel, hogy a császár - a „lepel" alatt talált Szentkoronát, a vasládával együtt - átadja édesapjának, a magyarok királyának. Így maradt Mária-Margit Bizáncban, nem a „császár", hanem Jézus Urunk szolgálatában és Ill. Béla király vitte a „Fény­Szentháromságának Szentkoronáját" Magyarországra.

Ill. Béla királyunk első dolga az volt, hogy megszervezte és szolgálati szabályzattal ellátta a „koronaőrséget", mely szervezetnek a parancsnokául legmegbízhatóbb és az idegen vallást szívből megvető bizalmi emberét nevezte ki „koronaőr" méltóságnak.

A „koronaőrség" pompás egyenruhában éjjel-nappal őrizte a vasládában tartott Szentkoronát, melynek külön „szentélyt"építettek. Ennek a szentélynek épülete volt egyszersmind a koronaötség szálláshelye (laktanyája) is.

Törvénnyé lett iktatva, hogy:

„A Szentkoronát csak a királyi koronázások alkalmával lehet ládájából kivenni és azt csak a „koronaőr" foghatja kézbe, ő teszi a király fejére és a szertartás után ugyancsak ő helyezi vissza a ládába."

III. Béla azt is törvénybe iktatta, hogy a „koronaőr"-i méltóságba csak olyan személy nevezhető ki, aki ebben a szervezetben munkálkodott. Tehát Ill. Béla a „koronaőrséget" egy titkokat őrző, valójában „titkos társasággá" alakította és ez így is maradt nagyon sokáig. Valószínűleg III. Béla csak IMRE fiát avatta be ebbe a titokba, Andrást nem. A zsidó-keresztény római egyház papjai valószínűleg azért irányították a meráni Gertrudot III. Béla kisebbik fia, András felé és segítették ezt a közismerten könnyűvérű nőszemélyt a tapasztalatlan és nagyon fiatal ANDRÁS befogására, hogy Mária­Margit Imrére való befolyását ellensúlyozzák és megrontsák a királyi család békéjét, ami a meráni Gertruddal meg is történt. Az „eretnek-irtásba" talán besorolhatjuk III. Béla király, aztán fia Imre király és ötéves unokája, László király hirtelen halálának gyanús körülményeit. A nemzeti felkelés megöli Gertrudot, de II. András király halála sem természetes, hanem erőszakos és hirtelen.

Szaladnak az évek, egymást váltják a királyok. III. Andrással kihal a Jézus-házi gyökerű „Árpád-ház". Jönnek a „magyar Anjouk", akiknek Mária tisztelete kimagasló, és Zsigmond megépíti Mariazell-t is. Tiszteletben tartják a koronaőrséget és - talán hivatkozhatunk előbbi fejezetünkben leírottakra - mert a „harc a Jézusi örökségért" küzdelemben minden magyar-Anjou király és királyné gyilkosság áldozata lesz. Nagy Lajos és Zsigmond is.

De minden történelmi vihar ellenére a III. Béla király által megszervezett és megalapított „koronaőrség" erősen áll és őrzi a Szentkoronát a vasládában.

Itt aztán hivatkoznunk kell Pap Gábor kutatására, aki arról tudósít („Angyali korona, Szent csillag", 1997.), hogy:

„1613-ban egy koronaőr, aki hivatalhól kellett, hogy lássa őt, minden koronázás előtt szögről-szögre megvizsgálja a Koronát, tehát tulajdonképpen az egyetlen olyan polgári személyiség, aki hitelesen tanúsíthatta, mi van a Koronán, vagy mi nincs, ez a koronaőr, akit Révay Péternek hívtak, félreérthetetlenül megmondja, hogy a Koronán elől a pantokrátor Jézus képe, a hátsó oromzati elemben pedig Szűz Mária képe van.

Révay Péter koronaőr......az egyik legpróbáltabb becsületű férfiú volt a magyar történelemben, akinek szolgálata alatt kétszer is gazdát cserélt a Korona.

A Bethlen Gábor-féle szabadságharc ideje alatt ez a nagyságos fejedelem is hírtokba vette a koronát, őneki is ki kellett venni a ládájából, meg kellett mutatni, majd visszatenni. Utána, amikor Bethlen Gábor a békekötés értelmében visszaszolgáltatta az akkori Habsburg uralkodónak, megint ki kellett venni és ellenőrizni. És mindenütt ott volt Révay Péter és mind a két szembenálló fél elismerte a hűségét."

Azután részletesen leírja, hogy „1790-ig semmit nem tudunk a Koronáról ". Ugyanis ll. József - aki mint tudjuk nem koronáztatta meg magát - kiviteti az országból törvénytelenül a Koronát.

Pap Gábor szerint ezalatt az öt év alatt történt Mária zománcképének levétele és Dukász Mihállyal való behelyettesítése, valamint a többi képek cseréje is. De megint idézünk tőle:

„Ez alatt - és csakis ez alatt az idő alatt! - lehetett rajta képeket cserélni anélkül, hogy a nemzetnek tudomása lett volna róla. És, hogy ez mennyire köztudott volt: amikor hazahozták a Koronát, egy átvételi elismervénynek számító kettős metszet készült róla. Az egyiknek a felirata az, hogy: „Ilyennek írták le eddig tudósaink a Szent Koronát", a másiknak pedig, amelyik már lényegében a mai állapotot mutatja: „Mi ilyennek találtuk 1790-ben, február 16-ik napján". Ilyet akkor állit ki az ember, ha nem az eredeti állapotában veszi vissza azt, amit kiadott a kezéből.... Azt a részt, ahol a csere történt, először 1792-ben láthatjuk, annak a Decsy Sámuelnek a munkájában, aki egy helyen elszólja magát. Leírja ugyanis a mai állapotot, pontosan ezekkel az alakokkal s ugyanakkor, mikor a drágakövekről szól és a hátsó drágakőhöz ér, azt mondja: „az, amelyik a Szűz Mária képe alatt van. " Tehát tudja, hogy ott Szűz Mária képe volt, de ugyanakkor az aktuális helyzetet is leírja."

Pap Gábornak igazat adunk. A brutális cserét csak a Habsburg szellem sugallhatta és a „kalapos király" valósította meg. De mindjárt két kérdést is teszünk fel a korona-kutatóknak:

1.) Honnan szerezték be a Habsburgok Dukász Mihály, Konstantin és Géza zománcképeit és

2.) hová lett Szűz Mária mozaik-képe...?

Ugyanis ebben az esetben Csomor Lajos által, a khakhuli triptichonon talált csonka zománckép sohasem lehetett a Szentkoronán, mert 1784-ig azon rajta volt egy sértetlen Szűz Mária zománckép, amit a Habsburgok szereltek le róla.

Akárhogyan találgatjuk a lehetőségeket, a magyar Szentkorona története azt bizonyítja, hogy ez az egyetlen ereklye, amely megőrizte a „Fény-szent­háromságát ". Egyetlen, ahol a „Fény-Fia", Jézus Urunk „Pártus Királyként" van a zománcképen ábrázolva, azonos módon Édesanyjával, a „ Fény­Szűzével".

Tisztelet illesse az Árpád-házinak nevezett királyainkat, akik a Szent­koronájukkal őrizték a Szentkoronát készítő Adiabene nevű, Jézusi királyi dinasztiához való tartozásukat.

A „jézusi örökségért" folyó titkos küzdelem kiirtotta őket, mint a Jézusi dinasztia örököseit is. Az „Atya-Anya-Fiú" Szentháromság létezését hirdető Szentkoronát is megcsonkították. Mindezt azért, hogy Jézus Urunkat, a Pártus Herceget zsidóként és „Messiásként" fogadtassák el a zsidó­kereszténységben, melyet ma a „titkos társaságok" irányítanak. Nincs szándékomban a vitatkozás. Állító mondatokban írtam le mindent. - Annak a Jézus Urunknak szolgálatában, aki Pártus királyként jelenik meg a magvar Szentkoronán.

*     *     *

1998. március 16-án a Vatikáni Bizottság korszakos fontosságú dokumentumot tett közzé. Ebből akarok befejezésként egy részt kiragadni és idézni azért, mert II. János Pál pápa is sokszor kinyilatkoztatta az alábbiakat:

„A keresztények és zsidók közötti kapcsolat jövőjére tekintve, elsősorban katholikus testvéreinket kérjük, hogy ébredjenek tudatára héber gyökereiknek. Kérjük őket, hogy ne feledjék: Jézus Dávidtól származott, Szűz Mária és az apostolok a zsidó népből jöttek..... "

Nem értjük ennek a pápai nyilatkozatnak célját. Ugyanis az evangéliumok szerint nem Jézus, hanem József, a zsidó ácsmester származott Dávidtól. Ha pedig ez a zsidó József Jézus Urunk apja, akkor mi lesz a „szeplőtelen fogantatás " valóságával... ?

Az evangéliumok nem mondják és nem bizonyítják Szűz Máriának zsidó származását, az apostolok Jézus Urunk tanítványai pedig galileaiak voltak, a „galil hag gójiim " területről.

Ez a vatikáni dokumentum „magasabb" célokat szolgál. Kicsiny vagyok a vitatkozásra, de ismerve és leírva Jézus Urunknak - a Pártus Hercegnek - és Édesanyjának, Adiabani Mária Pártus hercegnőnek élettörténetét - egy szerény megállapítással zárom e könyv lapjait:

Zsidó-kereszténységünkben Jézust, a Pártus Herceget ugyanúgy tették zsidóvá, amiként a lengyel Vojtila - mint pápa - római lett. De mégis meg­kérdezem Tőle: az „embertől" is és a „pápától" is:

QUO VADIS DOMINE...?

Vissza a nyitólapra