Arany László: Jézus

- születése, élete, halála, "halál utáni" élete -

Igen sokan vannak, akik Jézus puszta létezését, azaz „történelmi személy” mivoltát is tagadják. Mások, „Isten fiaként”, azaz a „második isteni személyként” imádják. Megint mások prófétát, tanítót, Isten küldöttét, vallásalapítót, s ki tudja még mi mindent látnak benne. Míg egyesek a valódi kép megismerésére törekszenek, mások szánt szándékkal igyekeznek hamis ismereteket terjeszteni. Mindezek figyelembe vételével, mi az, amit biztosan tudhatunk Jézusról jelen korunkban? 

"Kegyelem néktek és békesség!”

© - Arany László

Jelen kézirat bármely részlete csak szemelvényként és kizárólag a szerző előzetes hozzájárulásával használható fel – a forrás megjelölése mellett.

- 2015. Szentes -

Történelmi háttér

Kr.e. 60-ban Rómában megalakul a triumvirátus: Cézár, Pompeius és Crassus vezérlete alatt, s megtámadják a Pártus birodalmat, de Carrhae-nál (Harran) a pártos sereg tönkre veri a rómaiakat és seregeiket megsemmisíti. Az Eufrátesztől nyugatra eső területek, beleértve Galileát és Szamariát is, pártus fennhatóság alá kerülnek, és ez az Adiabene tartomány, az oda kinevezett Adiabene nevű pártos királyi herceg után, akinek kormányzói titulusa Pa-Kur (a hegyvidék ura), a biblikus írásokban: Pacor.

A Pártus birodalom királya - Bazapran - Kr.e. 42-ben meglátogatja Adiabene tartományt, „Nakeb Adiabene” pártus herceg, kormányzó és Grapte Kharax pártus hercegnő házassági évfordulója ünnepére. Ugyanebben az időben megerősíti a zsidó Hasmoneus-dinasztiához tartozó Antigonosz (Mathatias) fiát „Arisztobulo” néven Jeruzsálem királyának és szabad vallásgyakorlatot biztosít a zsidóknak.

A pártusok annyira ellenzik a Róma által támogatott Heródes uralkodási szándékát, hogy Heródes testvérét, „Phasaelt” és apját „Hirkanoszt” fogságba vetik, Heródes pedig Rómába menekül.

Róma Heródest nevezi ki Jeruzsálem királyának, és Kr.e. 39-ben a római légiók partra szállnak a szamariai tengerparton Joppában. Marcus Antoniusz (Kleopátra jegyese) a sereg fővezére, de a pártusok hadserege ismételten legyőzi a római seregeket és Antoniusz is a csatatéren marad, holtan. De két év múlva Heródes, délről, Idumea felől mégis elfoglalja Jeruzsálemet, nagy vérengzést végezve a zsidók (szadduceusok) között. Galileába is be akar törni, de már Szamariában fegyveres ellenállással találkozik, tehát egyességre törekszik és ezt éppen a pártus kormányzó, Adiabene herceg útján éri el.

Mária és Jézus születésének idején már a pártusok azonosak azokkal a népekkel, akiket a történelem Daha, Szaka, Masszagéta, Szarmata, Szkíta és Hun néven ismer. Vallásuk pedig egyöntetűen az úgynevezett „mágus-hit”, vagy sokak által Zoroaszter „fénytisztelő” szertartása, magaslatokra épített templomokkal, ahol a „Fény Szűze” (Inanna, Istár, Astarte, Astoret, Anahita) és a „Fény Fia” (Bál, Mitra) felé irányulnak az emberi könyörgések. - Tehát a Galileának nevezett Adiabene tartomány őslakói és a keletről jövő pártus-mágusok vallási felfogása és hiedelme azonos és messzire kirekeszt magából minden júdaizmust.

De az Adiabene királyi családra vonatkozóan van zsidó tudósításunk is. A talmudi kort követő időben jelent meg a júdaizmus egyik irodalmi terméke, a mi Urunk Jézus Krisztust gyalázó irat, „Toledot Jesú” címmel. Ennek egyik héber alcímre: „Jézus és Helena császárnő története”. Ebben a zsidó szerző hivatkozik az „Adiabene királyi családból származó Helena királynőre, aki Jézus rokona lévén, meg akarta menteni őt a keresztre feszítéstől.”

Jézus születési helye

Próbáljuk most felkutatni Jézus valódi születési helyét! Az iratok e tekintetben is ellentmondásosak.

Mit ír az Újszövetség?

„…lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta.” (János 7.52)

„…csak nem Galileából jön el a Krisztus?... (János 7:41)

 „Dávid magvából és Betlehemből, ama városból jön el a Krisztus, ahol Dávid vala?” János 7:41-42)

Van tehát három helyszínünk: Galilea, Betlehem és Dávid városa.

Galilea: ez az elnevezés e tartomány héber nevéből ered. Ugyanis a zsidók „galil hag goiim”-nak nevezték ezt a területet. Angol fordításban így olvashatjuk, „galil of the gentiles”, vagyis a „nem zsidók országa”. Ugyanis a héber „goiim” kifejezés alatt a nem zsidó népek értendők, akik Júdeától északra laktak. Galileában tehát nem laktak zsidók!

Tudni kell azt is, hogy Galilea és Szamaria nagyon sokáig volta Pártos Birodalom fennhatósága alatt.

A galileai nép nem volt zsidó, hanem „máshitű”. A magaslatokon épített templomaikat a „romlottság helyének” nevezték el a zsidók, mert itt tisztelték a galileusok az Istenanyát, akit a biblikus írások „Astarte vagy Asthoret” (azaz Eszter – A Húsvétnak mai napig ez a neve angolszász nyelveken!) néven említenek. Miután a Jehova-tisztelet nem ismeri el az Istenben lévő „női” teremtő erőt, így a héber nyelvnek még szava sincs az „istennő” kifejezésre. A galileusok vallása a „Fény Szűzének” nevezte, aki mellett ott találjuk a „Fény Atyát” (Bál, Bél,) és a „Fény Fiát”, aki a Világ Világossága (azaz Én-Lil).

E vallásnak a tudós papjait nevezték „mágus”-nak, szintén a sumér „mah” vagy „mag” - azaz „tudós, hatalmas” értelemben.

Az evangéliumoknak a judaisztikus teológia szerinti nézete és kiértékelése szerint, a zsidók azzal vádolták Jézust, hogy ő is „mágus” és ezt az álláspontot megerősíti Márk evangélista írása (3:22), ahol „belzebub”-bal van Jézus azonosítva. indoklás: „belzebub, démon és mágus” a héberben azonos jellel íródnak.

Betlehem: Az evangéliumi hagyomány Jézus születése helyéül jelöli. Máté így mondja „Jézus a júdeai Betlehemben született…” (2:1).

. Az viszont nagyon könnyen és gyorsan belátható, Jézus nem születhetett a Jeruzsálem melletti Beth-lehemben, merthogy Jézus születése idején nem létezett Jeruzsálem mellett Beth-lehem nevű település. Annak neve ugyanis Beth-lomon volt, és csak kb. 300 évvel később változtatta meg a nevét „Beth-lehem”-re a Saul-Pál követői által megalakított zsidó-keresztény egyház, mert ezt a kis települést Dávid idejétől kezdve Beth-lomon néven ismerték. Azért volt fontos a zsidó szellemű evangélistáknak „Dávid városának” Betlehemmé való változtatása, mert Mikeás próféta jövendölése szerint (5:2) „belőled (tehát Dávid városából) származik nekem, ki uralkodó lesz Izraelen.” Tehát azok nevezték át Beth-lomont Beth-lehemmé, akik Jézusban a zsidó Messiást látták és Jézust „Dávid leszármazottjának” hirdették. Ma már tudjuk, hogy a zsidók sohasem ismerték el Jézust az ő Messiásuknak (görögül Krisztusnak), mert még ma is epedve várják az ő valódi „messiásukat”, a Világ Urát.

Nagy Konstantin császár anyja, Konstantin Klorus első felesége, kereste nagy elánnal Jézus születési barlangját, szinte rögtön meg is találta (azaz talált egy barlangot, amit megfelelőnek gondolt…), s a település nevét is ekkor változtatták meg, igyekezvén megfelelni a császári elvárásoknak. Templomot is építtetett ott, Jézus keresztjét is megtalálta, minden „bizonyíték” megvolt tehát. Gyorsan szentté is avatták.  Az eredeti Betlehem viszont Galileában, tehát a „goiim”-ok (Galil of the gentiles), azaz a „nem-zsidók-földjén” található. Ez akkoriban senkit sem zavart. Sajnos, ma is csak keveseknek tűnik szemébe.

Jézus tehát valóban Betlehemben született, de ez a Betlehem Galileában van, a goimok országában, (a jelenlegi) Názárettől kb. 6 km távolságban. Nagyon régi városka, és a Kr.e. 14. századból való „Amarna szövetségben” Bit-Lahmi néven található. Közelében van a Tábor-hegy, ahol a galileus vallásnak volt a magaslatra épült temploma, amit Kr.e. 218-ban III. Antiochus fallal vett körül. A legenda szerint Jézus innen emelkedett fel az égbe.

A galileai Betlehem  

Jézus születéséről - barlang, istálló, betlehem

Máté 2:1-2. „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.”

Márk nem szól Jézus születéséről.

Lukács 2:6-7. „És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai. És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.”

János nem szól Jézus születéséről.

Egyetlen szó sem esik „barlangról”. Egy jászol pedig ideális lehet akár „bölcső” céljára is.

Barnabás 3. fejezet „…József, megérkezvén Betlehembe, révén a város kicsi volt, és nagyszámú idegen sokaság lepte el, nem talált helyet, azért a városon kívül vett ki szállást, olyan szálláshelyen, mely pásztorok menedékéül szolgált. Miközben József ott tartózkodott, Mária napjai beteljesültek, hogy megszülje (gyermekét).

A szüzet rendkívül erős fény vette körül, és megszülte a fiát, fájdalom nélkül, akit a karjába vett, és betakarta őt pólyába, jászolba fektette, mert nem volt hely a fogadóban. Aztán nagy örvendezéssel angyali serek jött a fogadóhoz, áldva az Istent és békét jelentve be azoknak, akik félik az Isten. Mária és József imádták az Urat Jézus születése kapcsán és a legnagyobb örömmel táplálták őt.”

Assisi Szent Ferenc 1223-ban állította az első Betlehemet Umbriában, melynek hagyománya később egész Itáliában elterjedt. Az ő összeállításában élő bárányok és élő személyek szerepeltek. E dátum előtt a barlang-, az istálló- és jászol-felfogás teljesen ismeretlen volt.

A „barlangban való születés” mondája tehát a szép tündérmesék kategóriájába tartozik. Az evangélisták által megadott szó a „kataluma”, illetve a „pandocheion” a „vendégek számára fenntartott helyet” jelöli. Köze nincs sem „barlanghoz”, sem „istállóhoz”! Olyannyira nincs, hogy ez utóbbi kifejezést Márk Evangéliumában az Utolsó Vacsora helyszínéül megadott nagyteremre vonatkozóan is olvashatjuk, márpedig senkinek soha eszébe nem jutott volna Jézus utolsó vacsorájának helyszíneként egy barlangot megjelölni… (Ian Paul tiszteletes, Independent Magazin, 2014.12.24.)

Következő kérdés, miként csináltak Jézusból, a párthus hercegből, názáreti ács fiát? (Ismétlem, Názáreth nevű település csak 300 évvel később jött létre Jézus korához képest!)  Ez bizony egy hosszú történet, és nem e tanulmány keretei között tárgyaljuk ki részletesen, jelen munkában csupán – a tényfeltárás mellett – a társadalmi események és –háttér bemutatása a cél, hogy az útkereső számára – a tudomány ma ismert leghitelesebb álláspontja szerinti – útmutatásul szolgálhassunk.

Jézus királyi családba született, az Arsakida uralkodóházból származó Adiabene Mária és Josef Pandar Magharet, azaz József, Magharet Pandúrja (Magharet - Magyarrét, Jeruzsálem mellett terül el, ma is ez a neve(!) Pandúr, azaz prokurátor – felügyelő) gyermekeként. A „maghar” kifejezést torzították el a Talmudban (50.b. lap) „naggar” kifejezésre, ami „ácsot” jelent héberül. A történet igen szövevényes, Megismerhetjük belőle, miként próbálták Máriát „Makkadesh házasságba” kényszeríteni, és még nagyon sok minden egyebet.

A Talmud szerint Jézus a beth-lehemi királyi palotában született. (BER.II.5.)! Természetesen a galileai Beth-lehemben, azaz a „nem-zsidók-földjén” található Beth-lehemben, merthogy akkoriban nem is volt másik.

Napkeleti „bölcsek”, gyermekgyilkosság

Máté 2:1-6 (16). „Amikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván: Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki. Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem. És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie? Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta: És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképpen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, aki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.”

Egy Párizsban őrzött 7/8. sz. kódex Bithisarea (babiloni eredeti, ebből alakult volna ki állítólag a „Dániel” név), Melchior (Fény-király jelentéssel), Gathaspa (indo-pártus király volt, neve iráni-perzsa név, a Szaturnusz bolygóra utal, Tamás apostol keresztelte meg később) névvel említi őket, ebből alakult a Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

A magyar nyelvű szövegek ez alkalommal is jelentősen félrefordítják a görög nyelvű eredeti szövegeket és napkeleti „bölcsekről” beszélnek, miközben a más nyelveken a „mágus” kifejezés használatos. A magyarban nyilvánvalóan azért cserélték ki az egyébként magyar szót (Mágos), egy másikra, nehogy véletlenül valakinek a gondolkozása beinduljon. A kifejezést Zarahusztra papjaira, illetve az asztrológia és a mágia tudós gyakorlóira alkalmazták. Ám mivel mindenhol „háromkirályokról” beszélnek róluk, ez csak úgy lehetséges, ha Zarahusztra papkirályai voltak, akik elindultak köszönteni jövendő uralkodótársukat, azaz Jézust, aki hercegként, uralkodói jogkörbe született.

 Leonardo: A mágusok köszöntése

Jézus gyermek- és ifjúkora

A gyermek Jézust tehát uralkodók jöttek köszönteni, rangjának megfelelően. Mivel pedig Heródes meg akart felelni a Rómaiaknak, igyekezett mindent elkövetni a trónörökös meggyilkolására, amiről aztán József és Mária tudomást szerzett, s úgy ítélték meg, biztonságosabb Egyiptomba elmenniük, mint a vitatott hovatartozású és katonai hadszíntérré vált Galileában maradni. A kanonizált szövegek 2-3 év egyiptomi tartózkodásról írnak, ám a valóságban ez sokkal hosszabb idő lehetett. Nem életszerű azt elképzelni, hogy a királyi örököst ide-oda rángatják, kitéve mindenféle veszélynek. A szamárhátas történet nagyon szép és romantikus, de teljességgel valószínűtlen, pláne, a hagyományok szerint igen sok helyen megfordultak a piramisok országában, azaz ismerték őket, és várták. Királyi testőrség is kíséret nélkül mindez lehetetlen lett volna.

Romantikus kép, de bizonyára semmi valóságalapja nincs

Jézus és családja által meglátogatott egyiptomi helyek közül néhány: Farama, Tel Basta, Wadi El Natrun, Samanoud, Bilbais, Samalout, Maadi, Al-Maṭariyyah és Asiut. Ugyancsak fennmaradt, hogy Jézus és családja meglátogatta a kopt Kairót, és a jelenlegi, Szent Sergiusnak és Szent Bacchusnak szentelt templom térségében tartózkodtak. Héliopoliszban, mára Kairó egyik városrészévé vált, 1672-ben elültettek egy fügefát, pontosan ugyanarra a helyre, amely alatt annak idején Mária, s a családja megpihent.

Jézust és családját szerte Egyiptomban nagy szeretettel fogadták, ez csak akkor lehetséges, ha mind nyelvileg, mind kulturálisan, azaz hitrendszer tekintetében megértették egymást. Ezt támasztja alá, hogy már közvetlen Jézus keresztrefeszítését követően, Egyiptomban számos, őt követő közösség alakult ki, s őrizték és terjesztették tanítását. Ennek köszönhetően maradhattak fent a Nag Hammadiban 1945-ben megtalált kódexek, bennük számos, Jézus tanítványa által írt evangéliummal. Bizonyára az előbb említett nyelvi-kulturális-hitbeli hasonlóság (azonosság?) az oka a Vörös győző által a thébai ásatások során feltárt 4. századi kápolna, (másolata a gellért-hegyi Pálos sziklakápolnában látható) és a magyar Szentkorona Pantokrátor ábrázolása. (A nyelvi azonosságot már többen is igazolták, pl. Dr. Baráth Tibor, Varga Csaba és Borbola János).

Jézus, miután alapos nevelést kapott gyermekkorában Egyiptomban, útja a világ más tájékai felé vezetett. Kutatók szerint Jézus a három napkeleti bölcs „hívása” nyomán Szíriába, Irakba, s végül Indiába és Tibetbe ment, ahol megkapta mindazt a tudást, amellyel az a kultúra rendelkezett. Feltételezhető, hogy Jézus és Buddha gondolatai egy tőről fakadnak (azoknak a védikus ismereteknek és mágikus erőknek, amelyeknek birtokában később rendkívülinek tűnő cselekedeteit végrehajtja). Valószínűleg Kínában és Japánban is járt (21 éves korában ért oda és 12 évig maradt, a Selyemút mentén utazhatott), s talán még Nagy-Britanniába is eljuthatott (Britannia – Brit-honia – Barát-honia -, azaz „Barátok hona). Legalább 6-8 nyelven beszélt. Akkoriban bevett gyakorlat volt a királyi utódokat más királyi udvarokban felneveltetni, részben túszként a béke pecsétjeiként, de jól megfontolt érdekből is. Pl. Atilla nagykirályunk Rómában nevelkedett fel. Ellenfele, Aetius pedig a nagy hun király, Ruga udvarában. Jézus azonban végig – a hagyományok alapján – hun területen maradt.

Aztán mindezen képességekkel visszatérve Palesztinába, beteljesíti küldetését, amelynek földi végpontja az evangéliumok szerint a kereszthalál.

Vörös győző felfedezése, a thébai kolostor Pantokrátor-ábrázolása (másolata a gellért-hegyi Pálos sziklakápolnában található) és a szentkorona zománcképe

Mária Magdolna – Jézus felesége

A kanonizált evangéliumokban nem találunk utalást arra, hogy Jézus házas lett volna. A nyugati keresztény egyház által elfogadott egyéb szövegekben sem, sőt, teológusaik eleve tagadják ennek még a lehetőségét is, mondván, Jézus szent életű férfiú volt, mentes mindenféle földi vágytól, miféle dolog lenne az, hogy az „Isten fia” földi nővel háljon, és így tovább. Ha bármilyen, ennek a tannak ellentmondó ismeret előkerül, azt igyekeznek hamisnak feltüntetni, és valamiféle pogány ármánykodásnak, Urunk sértegetésének és gyalázásának. Ez a törekvés teljességgel érthető részükről. Ha ugyanis elismerést nyerne, hogy Jézusnak családja volt, sőt, még gyermekei is születtek, ez a körülmény ugyancsak meglódítaná az emberek gondolkodását. Ezt pedig nagyon, de nagyon nem akarják. Bizonyára ezek a nézetek is hozzájárultak ahhoz, hogy Jézus személyét 325-ben a Níceai zsinaton „Istenné” nyilvánították. Szavazással. Az ariánus felfogással szemben, akik szerint Jézus ember volt, az „Isten báránya” hívők kerültek többségbe.

Sajnos, a kanonizált evangéliumokat, ezen a bizonyos zsinaton, meglehetősen „átdolgozták”, akárcsak a Sinai Kódexszel összevetve is, tehát nagyon nehéz az eredeti szövegre következtetni, ha egyáltalán lehetséges. A Kánai menyegző bibliai története meglehetősen érdekes ennek ellenére is. János evangéliumának 2. fejezetében olvashatjuk, és csak ott. Sok kutató véli úgy, nyilván nem alaptalanul, hogy a jelenet magának Jézusnak a lakodalma. Akkoriban az ital biztosítása ugyanis a vőlegény feladata volt. Mivel János evangéliumában Jézusnak ez az első csodája, a lakodalom résztvevői nem tudhattak róla, Jézus milyen csodatévő erővel rendelkezik, tehát miért fordultak volna éppen hozzá, hacsak nem ő maga volt felelős a bor biztosításáért? Mária pedig, Jézus anyja, utasítja a szolgákat, hogy cselekedjenek Jézus szavai szerint. Egy vendég asszony nem rendelkezett semmiféle hatalommal a szolgák irányítása felett, hacsak azok nem a saját(!) szolgái voltak.

„A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában, és ott volt Jézus anyja.  Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: Nincs boruk. Mire Jézus azt mondta: Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám. Anyja így szólt a szolgákhoz: Bármit mond nektek, tegyétek meg!  Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három metréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: Töltsétek meg a vedreket vízzel! És megtöltötték színültig. Majd ezt mondta nekik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak! Ők pedig vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: Minden ember a jó bort kínálja először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig mostanáig tartogattad a jó bort. Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne. Ezután lement Kapernaumba anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.”

A Nag Hammadi kódexek könyvei között található a kopt nyelvű (eredeti nyelve bizonnyal görög volt) Fülöp Evangélium sokkal több konkrétumot tartalmaz ennél. Mária Magdolnát egyértelműen Jézus hitvesének, azaz feleségének nevezi. Idézzük:

„…A [megváltó] hitvese Mária Magdolna. [Ám Krisztus] jobban szerette őt valamennyi tanítványnál, és gyakran szájon csókolta. A többi tanítvány megsértődött emiatt… Azt mondták neki: ’Miért szereted őt jobban valamennyiünknél?’ A Megváltó felele nekik, mondván: ’Miért, nem szeretlek titeket is ugyanúgy, mint őt szeretem?’”

2012-ben a Harvardi Egyetemen ugyancsak egy kopt nyelvű szövegtöredéket mutattak be, a 4. századból való, az egyik sor a következőt tartalmazza: „Jézus így szólt hozzájuk: A feleségem…”

„Jézus így szólt hozzájuk: A feleségem…”

Természetesen a teológusok mindent elkövetnek a szöveg félreértelmezése tekintetében, és foggal-körömmel ragaszkodnak Jézus nőtlenségének teljességgel téves eszméjéhez. Leonardo Utolsó vacsora című festményén sem hajlandók a Jézus mellett ülő személyt még nőnek sem felismerni, nemhogy Mária Magdolnának, Jézus feleségének.

 Jézus jobbján felesége, Magdalai Mária

Jézus tanítványai

Tegyünk néhány szó erejéig említést Jézus tanítványairól. A „kiválasztott tizenkettő” között a legfontosabb szerep Magdalai Máriának, Jézus feleségének jutott, ő volt a „szeretett tanítvány” is. Mellette helyet kaptak Jézus öccsei, féltestvérei és barátai. Valamennyien igen művelt, írástudó, több nyelven beszélő emberek. Szó sincs tehát róla, hogy egyszerű halászok vagy bármi hasonlók lettek volna. Hiszen pl. Pétert „kiejtése is elárulja”, hogy a „galileai Jézussal volt”. Máté 26, 69-75. Azaz mind Jézus, mind Péter Galileai, tehát nem zsidó.

Jézus helyét, miután ő „eltávozott”, az Igazságos Jakab vette át, aki minden valószínűség szerint Jézus legidősebb öccse volt. Tamás evangéliumában, a 12. versben ezt olvashatjuk róla:

12. A tanítványok azt mondták Jézusnak: „Tudjuk, hogy el fogsz hagyni bennünket. Ki lesz a vezetőnk?”

Jézus azt mondta nekik: „Nem számít, hol vagytok, menjetek Jakabhoz, az Igazságoshoz, aki miatt a meny és a föld létrejött.”

Jézus szellemiségének eredete és annak sorsa

Miként lehetett fizikailag is a kipusztulás szélére sodorni az ősi, ám máig érően is nagy hatású műveltséget? A válasz roppant egyszerű.

Fizikailag könnyen megsemmisíthető az, aki a békességnek szenteli életét, ebbéli hit járja át tetteit, minden pillanatát. Azt, aki messzemenően óvakodik attól, hogy visszaüssön. Már puszta „ránézéssel” eldönthető a keresztény vezetőkről, mennyire valósítják meg a jézusi tanítást, illetőleg, mennyire nem valósítják meg azt, és még szándékuk sincs rá, hogy annak megfelelően cselekedjenek és gondolkozzanak.

Olvassuk csak el figyelmesen az alábbiakat:

Rossz tett helyébe jót cselekedjél! 

Ne tégy rosszat ellenségeiddel. 

Gonoszat ne szólj soha senkiről. Csak szépet ér jót, bárki kérdez is. 

Ellenséged iránt irgalmas légy. 

Igazságos légy még azok iránt is, akik bántanak és szorongatnak. 

Ám hadd örvendjenek csak fölötte azon, hogy te a rosszat jóval fizetted vissza! 

Sose járj a rosszak tanácsán! 

Nem dárda, nem fal, nem zár, nem vagyon, csak Isten óv meg a veszedelemtől. 

Amit titkon vallanak meg, azt könyörületből felejtsd el.

Kenyeret szelj az éhezőnek, bort tölts a szomjúhozónak,

a szűkölködőt fölruházzad, tiszteld az alamizsna kérőt.

Segíts a segítséget kérőn, tégy jót mindig - örökké. Stb.

Nem, nem az Újtestamentumból, nem Jézus szájából szóló szövegek ezek. Habár igaz, Jézus szóról szóra ezeket mondotta. Az ellentmondást azonnal megértjük, ha elárulom: e szövegek legalább 5-6.000 évvel ezelőttiek, sumér intelmek!

Ebből a kétségtelen tényből két következtetést vonhatunk le:

1. Ez a gondolkodásmód az őskultúra gondolkodásmódja.

2. Mivel az időbeli sorrend nem cserélhető fel (ismétlem: az időbeli sorrend nem cserélhető fel), megtehetjük azt a kétségtelen megállapítást, hogy Jézus valakik (joggal gyaníthatóan pártus szellemi vezetők) küldöttjeként az ősi, a jót tisztelő világszemléletet igyekezett elterjeszteni ott, ahol ennek már híján voltak. Gyaníthatóan ez a vállalkozás csak egyike volt a sok irányban megindított, az ősi hivatástudatból fakadó szellemi „kitörési" kísérleteknek. Jézus hovatartozását a Biblia is elárulja: három pártus szellemi vezető, papkirály, „napkeleti bölcs”, figyeli sorsát. 

„Csak” annyi történt egy évezred alatt, hogy Nagyboldogasszony a római egyház által Máriává változtatott. Jézus Ozirisznek is tükörképe: Oziriszt pénteki napon megölték és harmadnapra feltámadott. (Az Anya gyermekével, s a „Piéta" is legalább 5.000 évvel ezelőtti motívum. S csak ismételhetem, Jézus hibátlanul az őskultúra intelmeit mondta ennek erkölcsi világát igyekezett elfogadtatni!)

Ötezer évvel ezelőtt a feltámadás napjára Egyiptomban is festettek hímes tojásokat. A locsolást pedig a suméroktól hoztuk: az élet vize ez. Valódi formájában vízbe merítés, vagy sok vízzel való leöntés: maga a keresztelés.

Jézus bukását és megölését követő időkben - nyilván a folyamatos és körkörös szorongatás következményeként, és most már végleg - az őskultúra fellegvárai is rendre összeomoltak. Az ősműveltségnek csak torz képe maradt: az átvevők nem értették meg a lényeget. A világ teremtése, a paradicsomi történet, a vízözön története stb., mind, mind az őskultúra szellemi terméke, a bibliában csak rövidített, kivonatolt fordításaikat olvashatjuk, a lényeget sokszor félreértve és sok fordítói hibával tűzdelve.

Jézus tanítása gyökeresen eltért mind szellemiségében, mind eszmeiségében a mózesi felfogástól. Bármennyire is igyekeznek az Újszövetséget az Ószövetség mintegy „folytatásaként” felfogni és tálalni, megteremteni egyfajta júdeo-kereszténységet, minden erre irányuló törekvés már eleve kudarcra van ítélve. A Római egyház tanítása lényegében Pál rabbi tanításának felel meg, annak a Pál rabbiénak, aki Jézus követőit halálra üldözte. A Nag Hammadiban talált gnosztikus evangéliumok csak még tovább mélyítik ezt a szakadékot, olykor még a kanonizált, azaz a Római Egyház képére formált evangéliumokkal is

Ortodox zsidók és keresztények ragaszkodnak elképzelésükhöz, miszerint szakadék választja el az emberiséget a teremtőjétől: az Isten teljesen más. Ám egyes gnosztikusok, akik ezeket az evangéliumokat írták, ellentmondanak ennek: önmagunk megismerése lényegében Isten megismerése: az önvaló és az isteni – azonos.

E szövegek „élő Jézusa” szemfényvesztésről és illúzióról beszél, nem pedig bűnről és bűnbánatról, mint az Újszövetség Jézusa. Ahelyett, hogy eljövetelének célja a bűntől való megmentésünk lenne, iránymutatóként érkezik, aki megnyitja számunkra a lelki megértés útját. Amikor pedig a tanítvány eléri a megvilágosodást, Jézus a továbbiakban nem tekinthető számára lelki tanítómesternek, a két személy egyenlővé válik – sőt, azonossá.

Az ortodox keresztények úgy hiszik, Jézus az Úr és az Isten Fia, egyedülálló módon: örökre különbözni fog az emberiség többi részétől, akikhez azért jött, hogy megmentse. Míg a Tamás Evangéliumban, amint Tamás felismeri őt, Jézus azt mondja neki, hogy létezésüket mindketten ugyanabból a forrásból kapták:

Jézus mondta: „Nem vagyok a ti mesteretek. Mert részegek vagytok. Megrészegedtetek attól a pezsgő italtól, melyet kimértem számotokra…”

„Aki az én számból fog inni, olyanná válik, mint én: én pedig azzá válok, aki ő  s azok a dolgok, melyek el vannak rejtve, kijelentetnek neki.”

Nem hangzik-e sokkal inkább keletinek ez a fajta tanítás, az isteni és az emberi azonosságáról, a szemfényvesztésről és a megvilágosodásról szóló elképzelés, valamint az alapítóról, aki nem Úr, hanem sokkal inkább lelki vezető? Néhány tudós véleménye szerint, ha a nevet kicserélnénk „élő Buddhára”, a Tamás evangéliumában leírt „élő Jézus” tökéletesen megfeleltethető lenne neki. Netán a hinduizmus vagy a buddhizmus hatást gyakorolt a gnoszticizmusra? A válasz egyértelmű igen, azzal a kitétellel, hogy a buddhisták még sehol sem voltak, amikor őseink már pontosan ugyanezt a felfogást vallották.

Jézus keresztfelirata

I.N.R.I. - IESVS·NASARENVS·REX·IVDÆORVM

„Amit írtam, azt megírtam” – jelenti ki Pilátus. (Jn. 19,22). De mit is írt meg? Évszázadok óta a következő fordításokat ismerjük: „Ez Jézus, a zsidók királya” – Mt. 27,37. Vagy: „A zsidók királya” – Mk. 15,26. Míg Lukács szerint: „Ez a zsidók királya” – Lk. 23,38. János evangélista igyekszik a szöveg fordítását – legalább a szavak számát illetően – a legpontosabban visszaadni, ő így ír: „Názáreti Jézus, a zsidók királya” – Jn. 19, 19-21. Ez utóbbi fordításra szoktak leggyakrabban hivatkozni, mint a Jézus keresztfeliratát a legpontosabban visszaadó idézetre. De mit is íratott valójában Pilátus Jézus keresztjére? A kérdést igen könnyű eldönteni, s belátni, hogy a Vulgata és a Septuaginta fordítói ez alkalommal sem álltak tudásuk magaslatán, netán a fordítás helyett a ferdítés volt az elsőszámú feladatuk.

Nézzük meg először helyesen a latin szöveg fordítását, és majd csak utána vonjuk le a következtetéseket: Jézus Nagyúr, Júdea Királya.

János evangélista által megadott „názáreti” kifejezéssel már eleve gond van. Az egyik legfontosabb, hogy Jézus korában egyáltalán nem létezett Názáret nevű település. 300 évvel később alapították. Ám ha netán mégis az akkoriban még nem létező település nevére utaltak volna, ezt írták volna: „Nazaretus”. De nem ezt írták! Okuk volt rá. A szó valójában egészen más jelentésű, köze nincs egy Jézus korában nem létező településhez. Értelmezzük hát helyesen: nazar-naccer-nazír-nagar-nádor-nagyúr – a különböző nyelvi változatok. Magyarul olvasható mai is: nagyúr. A „nazarénusok” nem mások tehát, mint a nagyúr követői. A nagyúr a lágy-zöngés kiejtés, a lágyítatlan zöngés változat is használatos manapság: a nádor. A folytatás is egyértelmű: Júdea Királya. Márpedig, aki Júdea Királya, az Nagyúr. Nem is lehet más.

Nazarén/esszénus kapcsolat

Lehet olvasni arról is, hogy Jézus a nazarenus és/vagy az esszénus szekta tagja lett volna. Úgy gondolom, a dolog fordított. Mind a nazarenus (a Nagyúr/rias/), mind az esszénus (Issa - Esse – Jesse) Jézus nevéhez köthető, azaz nem ő lépett be ezekbe a csoportokba, hanem a Jézust követő különböző csoportokat nevezték más-más, de mégis jól felismerhető néven Jézusról. (Sőt, a Srinagarban, Jézus sírján található név az „Issa”, pontosan ugyanaz, ahogy a kelták is nevezik Jézust! Sőt: Sri Nagar = A Nagyúr /Városa/)

Mind a Korán, mind Barnabás evangéliuma – melyet Kis-Ázsiában találtak meg - arról beszél, hogy nem Jézust feszítették keresztre, hanem helyette valaki mást. Barnabás evangéliuma szerint az áruló Júdást, míg a Korán szerint csupán egy hasonmást. Az a motívum más ősi szövegekben is felbukkan, és legalább annyira elterjedt, mint az, hogy magát Jézus feszítették meg.

Péter apokalipszisében (a Nag Hammadi Gnosztikus Könyvtár egyik kötetében) „helyettesítő test” szerepel a keresztre feszítés kapcsán. Ez a felfogás is igen elterjedt, főleg a gnoszikusok körében

Nézzük meg az említett szövegeket, és idézzük őket!

Mit mond a Korán Jézus halálának körülményeiről?

És így mondják: „Valóban megöltük a Messiást, Mária fiát, az Isten Apostolát”. Igazából nem ölték meg őt, és nem őt feszítették keresztre, hanem csupán a hasonmását fogták el. És akik nem voltak őhozzá hasonlatosak, kétségeik támadtak felőle: nem tudtak biztosat felőle, csak egyfajta megítélést követtek, és valójában nem ölték meg őt, ellenben, az Isten felemelte őt Magához.

És az Isten Hatalmas és Bölcs!”

IV szúra, NŐK – 1 [C]

Barnabás evangéliuma Jézus elfogásáról

215. fejezet

Amikor a katonák Júdás vezetésével közel értek ahhoz a helyhez, ahol Jézus tartózkodott, Jézus meghallotta a sok ember közeledtét, ezért félelmében visszahúzódott a házba. A tizenegy pedig aludt. Ezután az Isten, látván a szolgáját veszélyben, megparancsolta Gábriel, Mihály, Rafael és Uriel angyalnak, a szolgáinak, hogy hozzák el Jézust a világból. A szent angyalok eljöttek és elragadták Jézust a délre néző ablakon át. Lecsupaszították őt és a harmadik mennybe helyezték el, angyalok társaságában, örökké áldva az Istent.

216. fejezet

Júdás indulatosan lépett be valamennyiük előtt abba a szobába, ahonnan Jézust elragadták. És a tanítványok aludtak. A csodálatos Isten ragyogóan cselekedett, olyképpen, hogy Júdás megváltozott beszédében és arcában, Jézussá vált hasonlatossá, hogy azt hittük, ő Jézus. És ő, felébresztvén bennünket, érdeklődött, hol van a Mester. Ezen pedig igencsak megdöbbentünk, és azt feleltük: „Te vagy Urunk a Mesterünk, hogyan felejtkezhettél el rólunk?”

Ő pedig nevetve mondta: „Ti teljesen megbolondultatok, hogy nem ismertek fel, hiszen én vagyok Iskarióti Júdás!” És amint ezt kimondta, beléptek a katonák, és kezet emeltek Júdásra, ugyanis minden tekintetben úgy nézett ki, mint Jézus. Mi pedig hallván Júdás szavait és látván az emberek tömegét, elmenekültünk, mentettük magunkat. És János, aki gyolcsba volt öltözve, felébredt és elmenekült, ám amikor egy katona megragadta, hátrahagyva az öltözetét meztelenül nyert egérutat. Isten ugyanis meghallgatta Jézus imáját, és megmentette a tizenegyet a gonosztól.

Péter apokalipszise

Amikor elmondta mindezeket a dolgokat, láttam őt, amint erősen megragadják. És én megkérdeztem: „Mit látok, óh, Uram? Te magad vagy az, akit megragadtak, és te vagy, aki engem fog? Vagy, ki ez a valaki, aki boldog és nevet a fán? És ez a másik, akinek lábát és kezét átütik?”

A Megváltó azt mondta nekem: „Ő, akit a fán láttál, boldog és nevet, ő az élő Jézus. Ő azonban, akinek kezét és lábát szögekkel ütötték át az élő test, ő csak egy helyettesítő lény, aki elviseli a megaláztatást, aki a képmására testesült meg. De nézd őt, és nézz engem.”

Jézus keresztre-feszítése

A keresztre-feszítés helyszínének közvetlen közelében csakis és kizárólag közvetlen hozzátartozó nők tartózkodhattak a katonákon kívül. Jézus esetében édesanyja Mária és felesége, Mária Magdolna – és esetleg Jézus húga, Szalome. Azaz, az Újszövetségben szereplő említés, miszerint János apostol is ott lett volna, nem felel meg a valóságnak.

Az asszonyok Jézus keresztje mellett álltak, sírtak és bátorították. Jézus esetében a kínszenvedés „csupán” néhány órát tett ki. Amikor az asszonyok úgy ítélték meg, hogy Jézus meghalt, bizonyára a felesége volt az, aki elsietett és értesítette a rokonokat. Jézus – kivégzett ember révén – jogfosztott volt. A kivégzetteket temetés nem illette meg, de még sírhely sem a lakosság számára fenntartott temetőkben.

Munkácsy ábrázolása nem hiteles

Jézus esetében mégis valami egészen más történt, ugyanis az egyik igen befolyásos ember, a Nagy Szanheddrin tagja, Arimateai József, kikérte Jézus holtnak hitt testét és saját családi sírboltjába helyeztette. Ki volt ez a bizonyos Arimateai József, hogy „soron kívül” Pilátus elé járulhatott, és joga volt kikérni egy kivégzett, azaz jogfosztott ember holttestét?

Minden bizonnyal közeli rokonságban állt a családdal. Jézus apja, József, ekkoriban már halott lehetett. Mária újra férjhez ment József fivéréhez, Kleofáshoz. Ő nem lehetett az, aki Jézus holttestét kikérte. Jézus öccsei (Jakab, Júdás, József, Simon /Márk 6:3/ és még ketten), sem jöhettek szóba, hiszen ők Jézus közvetlen tanítványai voltak, és ilyen kéréssel Pilátus elé járulni, nem lett volna feltétlen szerencsés részükről. Arimateai Józsefről annyit árulnak el a hagyományok, hogy „Jézus belső köreihez tartozó tanítvány volt, s bizonyára közeli rokona.” Ez utóbbi kitétel rendkívül fontos, mert ha nem lett volna „közeli rokon” Pilátus szóba sem állt volna vele. Egyetlen logikus lehetőség kínálkozik: Aritmateai József Jézus apósa volt! Így már azonnal összeáll a kép: Jézus családjának legnagyobb befolyású, legmagasabb rangú, legnagyobb tiszteletnek örvendő tagja kérte ki Jézus holttestét, s ez bizony ő volt, az após.

Folytassuk a gondolatmenetet. Aritmateai Józsek ugyancsak elkísérhette Jézust keresztútján. A kivégzés helyszínének közelébe sem engedték, tehát valószínűleg hazatért, és várta a híreket. Az asszonyok kitartottak. Egyszer csak megjeleni Mária Magdolna, és szól, a férje halott. Aritmateai József erről személyesen nem győződhet meg, hiszen a kivégzés helyét továbbra sem közelítheti meg, következésképpen, az após jogán felkeresi Pilátust, és kéri a veje holttestének kiadatását. Pilátus ezen elcsodálkozik, ezért katonákat ad mellé, hogy meggyőződjenek róla, Jézus valóban halott, s ha igen, viheti a holttestet. Ismerős ugye a Longinus lándzsája történet. A halottnak hitt Jézus tehát megkapja az utolsó döfést, ezt követően leemelik a keresztről. Biztosak lehetünk abban is, hogy a keresztről való leemelést több ember végezte, bizonyára katonák. Jézust ezután Aritmateai József elszállíthatta, valószínűleg valamiféle kézikocsin. Eleinte a nők segíthették, majd a nők (Mária, Mária Magdolna, és Szalome) értesíthették Jézus öccseit, akik ugyancsak csatlakozhattak, miután a holtnak hitt test a kivégzés közvetlen térségét elhagyta.

A nők ekkor – valamilyen okból – nem vettek részt Jézus sírba helyezésénél, „távolról figyelték” az eseményeket. Tehát nem tapasztalhatták meg azt, amit a Jézust sírba helyezők, hogy Jézus él, nem halt meg. Mindez csupán akkor derülhetett ki számukra, amikor már a lepelbe betakarták. Jézus sebeiből friss vér folyt, miként azt a Torinoi halotti lepel egyértelműen igazolja. A nőket hazaküldhették, ők pedig a sötétség beálltával Jézust hazavitték. Az „üres sír” egyik magyarázata éppen az volt, hogy a tanítványok titokban ellopták Jézus holttestét.

A nők az éjszakát virrasztással tölthették, a férfiaktól külön. Így volt ez még akkor is, amikor elindultak Jézus testét megkenni két nappal később, s az üres sírt találták csupán. ekkor mentek csak el a tanítványokhoz, és tudták meg, Jézus él. Életre kelt, magához tért. A bibliai szövegekben ugyanis ez a szó szerepel, a „halálából feltámadt” későbbi átformálás. Bár, lényegében a „halálból” tért vissza, egyfajta klinikai halálból, ám nem teológiai, hanem biológiai értelemben. Hatalmas különbség.

Jézus sírja Indiában

Amikor néhány embernek később „megjelent”, azt hitték „feltámadt” és ezt is kezdték el róla terjeszteni. Tamás még a sebeit is megtapogatta, Jézus pedig együtt evett tanítványaival. Ám Jézus megtapasztalhatta, nem maradhat Júdeában, mert halálra keresik. Menekülnie kellett tehát. Tamás küldte előre, aki Indiába, Gondopher, hun királyhoz, majd követte őt. Jézus Indiában van eltemetve, Srinagarban. Mária Magdolna és a fiuk sírja ugyancsak Srinagarban található. (A kérdés rendkívül könnyen eldönthető lenne, a Srinagarban található sír csontváza és a Torinói- és/vagy az Ovideó Lepel DNS-tartalmának összehasonlításával. Még a kérdés felvetése is „istenkáromlásnak” minősül természetesen a Vatikánban. Meggyőződésem, hogy ők pontosan ismerik a választ, még DNS-összevetés nélkül is…)

Nem mellékes dolog, hogy a legősibbnek tartott Márk evangéliumából teljesen hiányzik a feltámadás történet (pl. Sinai-kódex), az erre vonatkozó részt csak nagyjából 300 évvel később toldották Márk szövegébe, holott, amikor megírta, egyértelműen jelezte, hol a vége! A többi kanonizált evangélium bizonyára Pál leveleiből vette át az ötletet, az események ilyen jellegű értelmezését.

Jézusnak két fontos kísérője is akadt, Mária, az anyja és Mária Magdaléna. Hosszú vándorlás után érkeztek meg a mai Kasmír vidékére, atyáik földjére. Ebből az is következik, hogy nemcsak Jézus sírja található itt. Mária sírja a mai Pakisztánban, az indiai határ közelében fekszik, egy katonai területen. Az itt élők évezredek óta őrzik a tudást, hogy abban a sírban Mária, Jézus anyja nyugszik. Mária Magdaléna pedig a Himalájában – ma Kínához tartozó területen – van eltemetve. Jézus itt is – csakúgy, mint Palesztinában – vándortanítóként, mesterként járta a vidéket, s átadta tudását az embereknek, miként Buddha is az õ idejében. S megöregedvén, midőn érezte halálának közeledtét, egy ifjú tanítványának rendelkezett, hogy hová temessék el. Ez a hely ma Srinagarban van, Kasmír fõvárosában.

Később egy kápolnát építettek a szarkofágja fölé. A szentély Rosabal névre hallgat, ami lefordítva annyit tesz: a próféta sírja. S a legenda szerint Jus Asaf (Youza Asouph) nevű szent nyugszik itt. A helybéli muszlim hívők zöme szerint õ egy iszlám szent, míg mások, köztük jó néhány kutató és tudós szerint Yuz A-Saf nem más, mint Jézus.

A sír elemei: külső faszarkofág, belső faszarkofág, két faragott sírkő, egy kőtábla, lábnyom ábrázolással, Egy négyszögletes kőtábla, Egy fakereszt, Egy fa füstölőtartó.

Hassnien professzor gipszöntvényt készíttetett a lábnyomfaragásról, így szemrevételezhető az negatív és pozitív formában. A faragás a valódinál valamivel nagyobb, sematikus két talpat ábrázol. És itt jön az egyedi sajátossága. Ugyanis a kőbe bele vannak vésve a keresztre feszítés nyomai, vagyis a stigmák. Két holdsarló alakú bemetszés formájában. Mint jól tudjuk, a stigmák a történelemben senki máshoz nem kötődnek, csak Jézushoz. Jóllehet a rómaiak ezreket, tízezreket végeztek ki kereszten, többek között Spartacust, de a stigma csak Jézusé.

Kasmír ugyanis földi paradicsomot jelent. Legalábbis egyik értelmezése szerint. De van más megfejtése is. Vannak kutatók, akik a Kús szóból származtatják. Az történelmi tény, hogy Jézus idejében e tájon Kusán birodalom volt. Korabeli nagy királyukkal, Kaniskával – a föltevések szerint – maga Jézus is többször találkozott, mint kiemelkedő szellemi vezető. Ugyanis ez időben tartották a mai Harwanban azt a buddhista kongresszust, amelyen létrehozták a népnek is kedvező Mahajána buddhizmust, s amelyen az idős Jézus is részt vehetett. Ezt csak sugallja az az eszmerendszer, amely a Mahajána buddhizmusra jellemző, s amely rendkívül közel áll a jézusi gondolatokhoz.

Jézus sírját rejtő épület Srinagarban

Sri Nagar = A Nagyúr (városa)

Jézus szarkofágját tartalmazó faépítmény

Jézus kőkoporsóját tartalmazó fa felépítmény és maga a kőkoporsó

Jézus kőbe faragott lábnyoma 

Jézus sírja Japánban?

Japán egy távoli sarkában, a hegyvidéki Singo faluban egy kis domb tetején található az a sír, amelyet a helybeliek Jézus végső nyughelyeként tisztelnek. A közeli joghurtgyár által fenntartott emlékművet évente körülbelül húszezer zarándok és turista keresi fel.

Japánban a keresztények a lakosság néhány százalékát teszik ki (sokkal elterjedtebb a sintó és a buddhizmus). A Kirisuto no Sato néven is ismert, azaz Krisztus városaként emlegetett falucskában a kereszténységnek egy egészen furcsa változatával találkozhatunk. A helyiek Krisztust japán néven nevezik: Daitenku Taro Dzsurainak hívják - olvasható a Smithsonian magazin oldalán.

A helyi legenda szerint Jézust nem feszítették keresztre, hanem sikerült visszamenekülnie Japánba, ahol korábban már amúgy is éveket töltött. Pásztorként telepedett le, megházasodott, és három gyereke is született. A helybeli múzeum egyik ismertetője szerint jellegzetes orra miatt hosszú orrú koboldnak nevezték. Fokhagymát termesztve halt meg 106 évesen.

A történet szerint Jézus 21 évesen érkezett először a szigetországba. Japán nyelvet és keleti kultúrát tanult a Fudzsi tövében egy nagymestertől. 33 éves korában tért vissza Júdeába, méghozzá Marokkón keresztül.

De kit feszítettek akkor Jézus helyett keresztre a mai Közel-Keleten? A japán legenda szerint Iszukirit, Jézus öccsét, aki helyet cserélt vele. Jézus Japánba meneküléskor pedig emléktárgyként magával vitte öccse egyik fülét és Szűz Mária egy hajfürtjét is.

A helyiek úgy tartják, hogy az ősi időkben a helybeliek teljesen más szokásokat gyakoroltak, mint Japán más részein. A férfiak a bibliai Palesztinára jellemző tógát, a nők fátylat hordtak, a csecsemőket pedig fonott kosárba tették.

A kis falu mindenesetre komoly infrastruktúrát épített ki a látogatók fogadására, tavasszal még Krisztus-ünnepséget is rendeznek. A multikulturális fesztivált 1964 óta tartják meg rendszeresen.

Jézus sírja?  

A torinói halotti lepel

 Miért fontos. nekünk a Turini Lepel? Azért, mert ez Jézus Urunknak egyetlen anyagi hagyatéka. Ezzel a lepellel takarták be a keresztről levett testét, és testének teljes formája, alakja rajta maradt a gyolcs-vásznon. A lepelnek csaknem 2000 éves történetében végre 1978-ban megengedte a római egyház azt, hogy alapos tudományos vizsgálat tárgya Iehessen. Egymás után jelentek meg a könyvek a Turini Lepelről minden nyelven. A Ian Wilson könyvét ajánljuk minden olvasónknak, mert igen a kitűnő alapossággal számol be a bizony komplikált és sokoldalú vizsgálat eredményeiről, emellett pontról-pontra cáfolja a lepel hitelességét kétségbevonók érveit.

A Lepel története

Kr. u. 30 körül: Mint „tisztátalan" temetési lepel, összehajtva és díszes fedőlap alatt bekeretezve - úgy, hogy csak az arc volt látható - Edesszába kerül, V. Abgar király idejében (Thaddeus vitte).

Kr. u. 57 után: Edesszában elrejtik.

Kr. u. 177 körül: Csak mendemondák beszélnek róla és elfelejtik; de Edesszában van. Edessza ebben az időben a Pártus Birodalomhoz tartozik és itt kaphatja meg a Lepel az anyagával és szövésmintájával azonos díszítést. A Lepel anyaga és a díszítés mintája kizárólag csak a pártus királyi család öltözetéül szolgált.

  Wilson könyvéből vettük át az itt bemutatott képet, mely a „mandylion"-t mutatja a 10. századbeli kinézésben. A borításnak a mintája fontos, mert az pontosan egyezik a következő képen bemutatott pártus király palástjának motívumaival. A királyi lepelt királyi módon ékesítették a pártusok, a magyarok elődei. Ebben az időben a Pártus Birodalom hatalma tetőfokán van; Kr. u. 256. a vége.

Kr. u. 525. évben: Edesszát árvíz önti el és 30 000 ember veszti életét. Csaknem minden épület elpusztul. A városnak az újraépítésekor megtalálják a lepelt a nyugati kapu egyik felső részében. Jelentőségét nem ismerik fel, de azt mondják, hogy a rajta lévő kép nem emberi kéz alkotása.

Kr. u. 544-ben: Mandylionnak kezdik nevezni.

Kr. u. 944. aug. 15.: A Mandylion Konstantinápolyba kerül.

Kr. u. 1204 körül: A keresztesek hadjárata idején eltűnik, de:

Kr. u. 1300-ban: Már Franciaországban őrzik.

Kr. u. 1532-ben: Egy tűzvészben csaknem elpusztul, de csodálatos módon a Lepel sértetlen maradt. Négy helyen kellett megfoltozni.

Kr. u. 1578. szept. 14-én: jelenlegi helyére, az olaszországi Turinba kerül, de előzőleg piszkos helyeken hánykolódik. Titkos kezek akarják elpusztítani, talán azért, mert már kb. 1350. körül rájönnek arra, hogy ez a lepel, mint a fej felett áthajlott takaró a testet teljesen ábrázolja, mind elől, mind hátulnézet­ben.

1902. ápr. 21-én: Yaves Délage, a Sorbonne anatómia tanára előadást tart a  Francia Akadémián az ereklye hitelességéről. Ezen tette után állandó zaklatá­sokban volt része.

1930. májusában: Giuseppe Enrie, hivatásos fényképész kitűnő fényképeket készít a lepelről. Ekkor döbbennek rá arra, hogy a kidolgozott végső pozitív kép azonos a leplen lévő nyomattal és misztikusan groteszk; nem mutatja a  valóságos ábrázolást.

A fénykép negatívja azonban megdöbbentő módon életre hívja a Leplen  lévő alakot, tehát így tulajdonképpen a gyolcsvásznon lévő kép az eredeti negatív és a felvett fénykép-negatív mutatja a valóságot.

1972. okt. 1: Ismeretlen tettes betört a kápolnába, ahol őrizték az ereklyét  és tüzet gyújtva akarta megsemmisíteni a Lepelt, de az azbeszt-takaró, amibe  be volt csavarva, megvédte és sértetlen maradt. (A hitben járók azt mondták:  „Júdás nem alszik.")

1978-ban: Engedélyt kaptak a tudósok és szakemberek a rendszeres vizsgá­latok lefolytatására. A következő eredmények mutatkoztak:

 Embertani adatok:

Magassága (Height - estimated by Cordiglia) ................ 181 cm

Koponya mérete (Cranial index - Cordiglia) ..................... 81.9 cm

Orr mérete (Hasal index) ................................................... 7,09 cm

Súlya (Estimated weight) ................................................170 Ibs.

Faji alkata:………………………………………………….. Klasszikus Europid-Anatóliai

Kora: …………………………………………………………A.D. (+/- ) 100 év

C-14 szerint kalibrálva és dendrochronológiai adatokkal ellenőrizve.

Jézus leplének elülső oldala normál fényben

Pollen-analízis

Pontosan mutatja a lepel vándorútját. Sivatagi növényeket a Holt-tenger mellől, sztyeppei növényeket Anatólia területéről és Isztambul környékéről, majd az európai növényeket, teljesen összhangban a lepel történelmileg ismert vándorútjával. Összesen 49 fajta növényt.

Orvosi szakvélemények

A test anatómiailag tökéletes. A sérülések orvosilag megállapíthatók. Hamisítás teljesen lehetetlen, és itt a legkisebb részlet is tekintetbe lett véve. Megállapították, hogy ketten korbácsolták. A térdeken zúzódások nyomai láthatók, úgyszintén a válla­kon is. (Tudjuk, hogy maga vitte a keresztet és többször elesett.) A szögeket nem a tenyerén verték át, ha­nem a csuklónál, közvetlenül a karcsont és a tenyérnek a csontrendszere között.

Műszeres és mikroszkópikus vizsgálatok

Itt egy valóságos csodával állunk szemben, mert kiderült az, hogy a leplen lévő „kép" nem festés vagy rajz, hanem az a vászonszálacskák felületén a szá­lakat érő perzselés által keletkezett. Ilyen felületi perzselés - anélkül, hogy a szövetet el ne égesse - csakis úgy képzelhető el, hogy az valami oly sugárzás­nak a következménye, mely a röntgen-sugárnál is rövidebb hullámhosszú, mondhatni kozmikus sugár jelenség. Magas intenzitással, nagyon rövid időtar­tamban, mely nem hosszabb egy ezred másodpercnél; tehát perzsel, de nem éget.

A szövet felületén így keletkezett árnyalati különbségnek két oka van:

1.) Általánosságban: a perzselés foka a vászontól mérendő test-pontok távolságának arányában gyengül. Ez vonatkozik a test minden részére, beleértve a hajat is. ,

2.) A vérnyomoknak megfelelő perzselési nyomok intenzitása pedig aszerint változik, hogy ezek milyen közel vannak a bőr felületéhez. Legerősebbek a szegek és a tüskés koszorú körüli vérfolyások és szivárgások; különösen a karokon és a homlok körül. Kevésbé látszanak a zúzódásos sérüléseknél, a jobb szem alatt, a térdeken és a korbácsolások nyomain.

A lepelt, mint "Mandyliont", így összehajtva őrizték Edesszában. Jacksonék spektrum-vizsgálata még az összehajtás nyomait is kimutatta.

 A komputer által kifaragott dombormű, mely Jézus arcát mutatja szinte hihetetlen tökéletességgel.

Az előző dombormű alapján készített, javított háromdimenziós kép

Jézust valószínűleg ebben a testhelyzetben feszítették keresztre.

Jézus halotti leple a friss vérfolyásokkal - különösen a homlokán és a csuklóján egyértelműek

A lepel frontális képének negatívja, mellette a képet valószínűleg létrehozó alak testének rekonstrukciója Isabel Piczek, Los Angeles-i művész élő modell segítségével készítette.

 A lepel hátoldali képének negatívja. A kép alapján egy emberi alakon rekonstruált sebesülések.

A Lepel arcáról készített fotó, és annak negatívja

A Turini Lepel anyaga

Ismételten felhívjuk a figyelmet arra, hogy az edesszai Mandylion takarójának olyan anyagot tettek, melyet csak a Pártos Birodalom királyai használtak és használhattak, mert ez az anyag „királyi tulajdont" képezett abban az időben. Itt azonban azt is hangsúlyoznunk kell, hogy a Pártos Birodalom Jézus életének idején volt a leghatalmasabb és Kr.u. 306-ig uralta azt a hatalmas területet, mely az Eufrátesztől az Indus folyóig terjedt. (Északi határainak megállapításában igen nagy a vetélkedés, de minden valószínűség szerint Edessza is a fennhatósága alá tartozott akkor, amidőn a palesztin-part végleg a Római Birodalom alatt élt és szenvedett.)

Tehát bátran mondhatjuk azt, hogy Jézus halotti leple a Pártus-hun Birodalom ereklyéje volt és csak ennek - talán - így mondom - a „hozzánk" és a „mi" tör­ténelmünkbe tartozó birodalomnak megszűnése után indul „rejtegető" útjára­. De valószínűleg azok „rejtegetik", akik az ún. „jézusi szkítizmusnak" nevezet­tekhez tartoznak. Érdekes lenne egy külön tanulmányban kidolgozni, az év­számok szerint összevetve a Lepel helyét a kapcsolatos történelemmel, hiszen a hívők seregének a „júdai-kereszténységben" való tömörítése nem volt oly egyszerű és zökkenőmentes. 

A leplen lévő arc és annak negatívja

Az Oviedói Szent Lepel

1994. végén a spanyol sajtó hírt adott arról, hogy Asztúria központjában, a valamikori királyi városban, Oviedóban megtartották az első kongresszust az Oviedói Szent Lepelről, amelyen a tudósok szintén krisztusi nyomokat véltek felfedezni.

Az észak-hispániai városban a legnevesebb olasz, amerikai és spanyol ereklyeszakértők és tudósok gyűltek össze annak érdekében, hogy összegezzék eddigi véleményüket a késő gótikus San Salvador katedrálisban őrzött relikviáról A kongresszuson jelenlévők egyetértettek  abban, hogy egy sor hasonla­tosság van az Oviedói Szent Lepel és a torinói között. A két ereklye hasonla­tosságaként említik a vércsoportok azonosságát, s azt, hogy a szövet ráncain elhelyezkedő vérfoltok szimmetrikusan azonosak. Hogy az egybeesést valószínűsítsék, hátra van még a DNS-vizsgálat.

A nevessé vált egyházi kinccsel kapcsolatban összehívott konferencia résztvevői azt sem titkolták, hogy a legnagyobb különbség a két halotti lepel között a vászon állapotának minőségében van. Míg a Torinói Lepel viszonylag kevésbé károsodott az évszázadok folyamán, addig az Oviedói Szent Lepelt jobban kikezdte az idő vasfoga. A csodának köszönhető, hogy nem semmisült meg 1934-ben az asztúriai bányászok felkelése során, amikor a főtemplom kriptáját dinamittal fel kívánták robbantani.

Az Oviedoi lepel, a Sudarium

A hivatalos jelentés megállapítja azt, hogy a Turini és az Oviedói Lepel anyagában különbség van.

Vagyis az oviedói anyaga nem azonos a Turini Lepel anyagával, amelyről a szaktudósok megállapították, hogy a pártus királyi ruhaanyaggal azonos.

Ha az oviedói is Jézus testének befedéséré szolgált volna, az anyagának azonosnak kellene lenni az egész testet befedő nagy Turini Lepellel

Ugyanis, ha így fedték volna be abban az időben a halottakat, akkor ez egy kettős „készlet" lenne, amit mindenki használ. De nincs más korabeli példa „kettős”  lepelnek a használatára. Így az oviedói nem lehet más, mint Veronika kendője, amit adott ez a jó asszony a keresztjét vivő Urunknak.

A kendőn rajta maradt jézusi arc tehát ugyanazokat a sebeket mutatja, mint a torinói, hiszen az Urat a fején Jeruzsálemben sebesítették meg, amikor a töviskoronát fejére tették és  ostorozták. Fejsebei tehát mar rajta voltak a keresztre feszítés előtt.

Az oviedói tehát nem halotti lepel, hanem egy női fejkendő és azért sokkal könnyebb az anyaga, mint a Turini Lepelnek.

De örüljünk, hogy megvan Veronika kendője is Jézus Urunk arcképével, mely azonos a turiniéval. Így kétség sem férhet ahhoz, hogy Jézus Urunk képe van rajtuk.

Hogy a Vatikán tagad, az ma már senkit sem lep meg, ismerve a bíborosok többségének hovatartozását és a júdai-kereszténységnek politikai irányát a zsidóság felmagasztalásában.

A Pray kódex

Itt még azt szeretném megemlíteni, hogy Jézus Urunk Szent Leple magyar kézben is volt, és ezért találjuk meg képét a „Pray Kódex”-ben (1192-95). Azt tudjuk, hogy 944-ben a Szent Lepel Edesszaban volt. A bizánci császár hadse­reggel hozatja át Konstantinápolyba 944. augusztus 15-én. Ott marad 1204-ig és 1307-ben már Párizsban van.

Ebben az időszakban kerül lll. Béla magyar király leányának birtokába. Ugyanis a nagyműveltségű III. Béla királyunk Bizáncban nevelkedett, és fele­ségül vette VII. Lajos francia király leányát. Ebből a házasságból született 1175-benMáira-Margit magyar hercegnő,

1207-ben Mária-Margit férje meghal, és újra férjhez megy egy „kereszteshez", akinek neve: Nicholas de Saint Omer. Ettől születik Vilmos (William) nevű fia, aki anyja halála után átadja a Templomos Lovagrendnek a Szent Leplet, miután ő is közéjük tartozott. Így viszik a „templomosok" Párizsba. III. Béla királyunknak tehát látni kellett a Szent Lepelt leánya kezéből. Csakis így kerülhetett az uralkodása alatt készült „Pray Kódex"-be.

A Turini Lepel negatívja alapján készült festmény. Alkotója Aggémian örmény festőművész. A leghitelesebb Jézus-ábrázolásnak tekinthető.

Kísérletek Jézus valódi származásának meghamisítására

Manapság – is – számos kísérlet történik arra nézvést, hogy Jézus eredeti származását meghamisítsák, holott a talmudi kort követő időkben született „Toledot Jézus” feketén-fehéren beszámol róla, miként kívánta Helene, az Adiabene királyi házból származó királynő megvédeni Jézust. James Tabor régész pedig mindenáron szeretné Jézus dinasztiáját Dávid királytól származtatni, dinasztiájának sírját Talpiotban megtalálni. Mit is mond a Talmud Jézusról? Lajdi Péter összefoglalása:

„Sok évszázadon keresztül a talmudista rabbik fanatikusan ellenezték Jézus zsidóként való elismerését, hiszen ők időben közelebb álltak az evangéliumi eseményekhez. Nem győzték kihangsúlyozni iránta érzett gyűlöletüket, s még a gyomrot felkavaró kifejezésektől sem tartózkodtak Jézus gyalázásában. Pártus mágusnak, Izrael félrevezetőjének, menstruációban fogant fattyúnak (sic!), az istentelen Nimrud fiának, egy szajha fiának, akit a pokolban ’forró ondóban főznek’ stb. nevezték Urunkat.”

 Mi mondható el a Tabor régész által a Jézus-dinasztiának tulajdonított talpioti sírról? Ezzel is akad néhány gond. Mindjárt az egyik, a Jakabnak Jézus testvérének tulajdonított osszárium (csontládika). Ugyanis, szerepel rajta a „Jakab, Jézus fivére” kifejezés. Fontos tudni, egyetlen egy osszáriumon soha, de soha nem tüntették fel a „testvér” kifejezést, ez tehát már eleve gyanússá tette a dolgot. Kiderült, a „Jézus fivére” kiegészítést a csontláda birtoklója, Oded Goland véste rá, abban a reményben, hogy a leletért sokkal több pénz fog kapni. A „Jézus fivére” kiegészítés 1976 előtt nem szerepelt még az osszáriumon! Ügyes történelemhamisítók aztán kaptak az alkalmon, visszavonatták a tulajdonossal a szöveg meghamisítására tett nyilatkozatát, a régészek által a hamisítást bizonyító vizsgálati eredményeket letagadták, és máris megtalálták Jézus családi sírboltját… Vajon mi arra a garancia, hogy a talpioti sírban valóban azokat a csontládikákat találták meg, amelyekről ezt állítják, s hogy a többin lévő felirat nem ugyanúgy hamisított-e, mint a „Jézus testvére” kitétel? Erre bizony semmi, de semmi garancia nincs.

A régészek követhették a régi „hagyományt”, miszerint, ha valamire nincs bizonyítékod, hát hamisíts egyet! Miként az tették Júdás evangéliumával is, és még nagy pökhendien a Spektrum televízió képernyőjén el is dicsekedtek vele! A három meghívott izraeli régész leszögezte, senki a világon nem lenne képes ilyen hamisítványt létrehozni, csakis kizárólag ők! No, éppen ekkor mondták ki az igazságot…

Hajlamosak igen gyakran – szemrebbenés nélkül - más népek történelmét is átvenni. Így lett Utnapistimből Noé, Ehnaton fáraóból Mózes (lásd. Ahmed Osman: Mózes, Egyiptom fáraója, valamint Kiűzetés Egyiptomból - című műveit).

Israel Finkelistein, a Tel-Avivi egyetem igazgatója, Izrael létrehozása óta az ószövetségi iratok történelmi alátámasztására elköltött, nagyságrendileg 100 milliárd dollárnyi kutatás eredményeit sommásan így összegzi: „Az Ószövetség politikai megrendelésre készült irodalmi mű.” Ebben az összegzésben minden benne van. Egyetlen szót sem kell hozzáfűzni.

Végül pedig: mi köze Jézusnak a judeo-kereszténységhez (hiszen tudjuk, az Ószövetség és az Újszövetség alapvetően eltér szellemiségében és tanításában! – lásd az alábbi táblázatot? Azon kívül, hogy Jézus nevét felhasználják, nem sok. A kereszténység egyértelműen Pál rabbi tanításait hirdeti, Pál rabbi tanításait fogadtatta el a pogány Nagy Konstantin a Níceai Zsinaton. Jézus tanításait, testvére, Jakab által vezetett Jeruzsálemi egyház vitte tovább, ennek az egyháznak pedig lényegében vége lett az Igazságos Jakab kivégzését követőn, mely a jeruzsálemi felkelésbe torkollott, amit aztán a rómaiak vérbe fojtottak. Jézus még megmaradt követői keletre menekültek az események ilyen fordulata után.

Mindez pedig talán azért is történhetett így, mert Pál levelei már évtizedek óta közkézen forogtak, mielőtt egyáltalán az első evangéliumot megírták volna. Pál munkái 40-80 évvel előzték meg a kanonizált evangéliumokat! Adva volt tehát egy ismert keret, ehhez igazodtak a későbbi szerzők.

Jézus nem az Isten fia volt

Nagyon fontos dolgot kell leszögezni: Jézus nem Isten fia volt. Önmagáról soha sem jelentett ki ilyesmit, e „címet” csak évszázadokkal később, szavazták meg számára, a Níceai Zsinaton, 325-ben. Az arianizmus hívei szerint Jézus nem azonos Istennel. A rendelkezésükre álló - hiteles - iratokból semmi ilyesmi sem következik. Az ariánusok Pál rabbi tanításait nem fogadták el hitelesnek. A Pál rabbi, illetőleg a Jézus közvetlen követőinek tanítására vonatkozó döntő szavazáskor az ariánusok alulmaradtak, és innentől kezdve eretneknek nyilvánították és halálra üldözték őket. Jézusból Níceában szavaztak Isten fiát!

A „szavazásos” megoldás bevett gyakorlat volt a judeo-kereszténység korai szakaszában, közte a Niceai zsinaton is 325-ben, a csupán halálos ágyán megkeresztelkedett Konstantin utasítására folyt a voksolás, az ő személyes politikai-, katonai- és hatalmi céljainak megfelelően. Aki nem a császár igényei szerint voksolt, azt gyakran összeverték, vagy még az is előfordult, hogy kidobták az ablakon. Ezen a zsinaton döntöttek Jézus „isteni mivoltáról” is. A Jézus emberi természetét valló ariánusok pedig azon nyomban halálra üldözött eretnekekké váltak… Nagy Konstantin lényegében semmi mást nem tett, mint amit a Saulusból-Paulissá vált zsidó rabbi, azaz „Ha nem tudsz valamit kiirtani, állj az élére!”… Mindezt ráadásul csupán néhány évvel ezt követően tette, hogy Aurelianus császár állami kultusszá nyilvánította a „Legyőzhetetlen Nap” kultuszát, azaz lényegében a perzsa eredetű Mithrász-kultuszt.

A helyes kép kialakításához hozzátartozik még, hogy egyetlen nem kanonizált evangéliumban sem esik a leghalványabb utalás sem Jézus „isteni mivoltáról”, pedig a négy kanonizált mellett már több tucat evangélium áll teljes egészében, vagy töredékesen rendelkezésünkre.

Foglaljuk tehát össze: Jézus „isteni személy” mivoltáról egy pogány – korábban keresztényüldöző császár – által, szavazással kikényszerített döntés-sorozat rendelkezett. Ugyanezen a zsinaton „kanonizálták”, azaz döntötték el az ősi szövegekről, melyik számít „szentnek”, azaz tartalmukat onnantól kezdve kötelező módon „isten által ihletett” írásnak kellett elfogadni, s ennek szellemében kezelni; melyek „apokrifnek”, azaz „megtűrtnek”, de komolyan nem veendőnek; és végül határoztak, mely szövegek jussanak a „tiltott”, azaz üldözendő kategóriába. Ma már tudjuk, hogy a kanonizált szövegekbe durván belejavítottak, átírták egyes részeiket, más részeket kihagytak belőle, illetve toldtak is bele rendesen – a pogány császár rendeleteinek megfelelően… A „tiltott” szövegeket igyekeztek megsemmisíteni, hogy nyomuk se maradjon. A teljes kanonizálás tehát politikai és hatalmi megfontolások alapján történt.

Fontos tudni, Jeruzsálemtől csupán 20-30 kilométerre keletre húzódott a római és a párthus-hun birodalom befolyási övezetének határa. A párthusok két római császárt is megöltek, amikor a rómaiak - Kis-Ázsiában -, keletebbre szerették volna tolni a Római Birodalom határait. Júda területén sem érezhették tehát magukat biztonságban, pláne úgy, hogy Jézus követőinek száma rohamosan növekedett. A Római Birodalom júdeai bábkirályának, Nagy Heródesnek az utódai nem tudták fenntartani már a rendet. Pilátus komoly veszélyt érzett a római fennhatóság fenntarthatóságának tekintetében. Meg akart felelni Rómának, és saját előmenetelét is igyekezett megalapozni. A heródes-párti zsidók a segítségére voltak, Jézust egyik tanítványa – Júdás -, elárulta, így el tudták fogni és elébe hurcolni. Nikodémus Evangéliumából Jézus peranyagát részletesen megismerhetjük.

Pilátusnak esze ágában nem volt Jézust szabadon bocsátani, úgy érezte, bosszút állhat a párthusok által a csatákban megölt római császárok miatt, kíméletlenül kivégeztette tehát Jézust.

Összefoglalva: A Biblia nem Isten szava. Sem az Ó- sem az Újszövetség. (A Sinai-kódexhez képest Jakab Király Bibliája pl. 35.000 változtatást tartalmaz!) Jézus nem volt Isten fia. Az Adiabene uralkodóház hercege révén rendkívüli nevelést kapott. E során hatalmas tudásra tett szert, számos nyelven megtanult, számos országban és kontinensen járt. Hazaérkezését követően Júdeában tanítani kezdett. Egyre többen követték. A Római Helytartó, Pontius Pilátus veszélyeztetve látta benne a Római Birodalom fennhatóságának fenntarthatóságát Júdeában, ezért elfogattatta és kivégeztette. A kereszten azonban nem halt meg. Túlélte a kivégzését. Lábadozása idején több alkalommal felkereste tanítványait és rokonait. Végül, miután Tamás apostolt előre küldte, Indiába, Gondopher, hun királyhoz, s végül ő maga is Indiába költözött feleségével, Mária Magdolnával és fiával.

A keresztény egyházak Pál rabbi tanításait hirdetik, aki Jézust és követőit halálra kereste, s az Újszövetség háromnegyedének szerzője. Pár rabbi tanítása éles ellentétben állt Jézus követőinek, elsősorban Péter és az Igazságos Jakab által vezetett közösség tanításával. Pál rabbi tette Jézust az „Isten bárányává, aki elveszi a világ bűneit”. Jézus soha, de soha ilyesmit önmagáról nem tanított. Pál rabbi tanításait a Níceai zsinaton kanonizáltatta a pogány Nagy Konstantin – politikai megfontolásokból. A Római (és a többi) keresztény egyház által bemutatott Jézus-kép tehát teljesen hamis.

 "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Források

Vissza a nyitólapra