|
|
TUDOMÁNY - BARGUZINI MÓDRA |
|
|
|
|
|
|
|
Nemzetünk nagy költőjéről, Petőfi Sándorról nehéz érzelmek és indulatok nélkül szólni. Egy Szibériában talált csontlelet azonosításához azonban csak a tények szigorú számbavétele, tudományos következetességű elemzése vezethet el. S ebben több tudományágnak is van mondanivalója, ha az elmúlt hónapok vitájában még kevés szólalt is meg közülük. Most egy fizikus mondja el gondolatait, következtetéseit a csontok azonosításáról. Szigorúan tudományának logikájával, ám nem titkolva el - hiszen Petőfi okán most a tudomány hitele is a kérdés - az érzelmeit sem. Alig ült el a "hidegfúzió" fölfedezése körüli tömeghisztéria és tudományos cirkusz, máris újabb fölfedezés tartja lázban a nemzetet: a "kazánkirály" Morvai Ferenc által pénzelt expedíció állítólag megtalálta Barguzinban Petőfi Sándornak, alias Alexandr Sztyepanovics Petrovicsnak a csontjait. A szenzációs bejelentést követően elszabadult a pokol. Vélemények és ellenvélemények tömege jelent meg a sajtóban, a fölfedezők interjúk seregében védték igazukat, s marasztalták el vér- és agymérsékletük szerint a "hivatalos" tudományt. Volt továbbá sajtóértekezlet is, pofozkodással, valamint egy neves Petőfi-kutatónak és az MTV stábjának kiutasításával egybekötve. Ami azonban nem volt - s ez a közös a "hidegfúzió" körüli sajtókampánnyal -, az egy tudományos igényű publikáció az expedíció munkájáról és fölfedezéseiről. Hírlik ugyan, hogy létezik magyar és orosz nyelvű jegyzőkönyv az antropológiai vizsgálatokról, ezt azonban nem hozták nyilvánosságra. Az okokat csak találgatni lehet - némelyek szerint az abban foglalt tények állandóan változnak az újabb meg újabb ellenvélemények ismeretében. A barguzini antropológuscsoport doyenje az a dr. Kiszely István professzor, akit a sajtó "világhírű történeti antropológus"-ként idéz, s aki - úgymond - "25 éve nem tévedett azonosításban". Ő magabiztosan kijelentette: "Szerintem: Petőfi" (Magyar Nemzet, 1989 július 31.). Érdekes színfolt a sajtóban és a tények között dr. Farkas Gyula szegedi professzor cikke (Délmagyarország, 1989. szeptember 2.) amely arról tájékoztat, hogy Kiszely István sehol sem professzor, s a törvényszéki orvosszakértői névjegyzékben sem szerepel. A Világ 1989. szeptember 21-i száma pedig hét magyar kutató tiltakozó levelét közli. "Az MTA Régészeti Kutatóintézetében dolgozó dr. Kiszely István már közel két évtizede meglehetősen nagy újságírói, televíziós és rádiós háttérrel kompromittálja az antropológiát meg nem alapozott elméleteinek hirdetésével, s nem utolsósorban az MTA-t is elmarasztaló interjúival." - olvasható a levélben. A barguzini lelettel kapcsolatos botrányok és bohózatba illő fejlemények, persze, fölkeltik még az antropológiában és a történettudományban teljesen járatlan állampolgár figyelmét is. Az alábbi kezdetleges gondolatok és kételyek egy fizikustól származnak, aki a rendelkezésére álló információkat a maga - képzettsége által egyértelműen megszabott - sajátos szemléletmódjával igyekszik értelmezni. Holttestek vizsgálatában a legfőbb paraméter az elhalálozás óta eltelt idő (jelöljük b-vel). Időegységnek az emberöltőt választva, a b<1 tartománnyal a törvényszéki orvostan (kriminalisztika) foglalkozik, míg a b>>1 korú maradvényok vizsgálata a régészet feladata. A közbülső tartomány, amely hozzávetőleg az 1<b<100 föltételekkel jellemezhető, a legnehezebben vizsgálható, és ezért a legkevésbé kutatott tartomány. annak hogy egy lelet "személyazonossága" meghatározható legyen, elemi föltétele e személyazonosságnak a megléte, a létezése. Egyfelől ugyanis nyilvánvaló, hogy olyan történelmi korszakokban, amelyekből nem áll rendelkezésre semmiféle írott emlék, vagy bármilyen más, személyekhez köthető adat, a személyazonosság elvileg meghatározhatatlan., ezért tudományos módon nem is definiálható. Másfelől, ha a lelet kronológiai - időbeli - korának megfelelő korból rendelkezésre állnak kiterjedt írásos adatok, a személyazonosság pozitív megállapításában főfontosságú szerep jut a korabeli társadalom "adatbázisait" vizsgáló társadalomtudományoknak (a történettudománynak, az irodalomtudománynak, a nyelvtudománynak stb.). Következésképpen a barguzini lelet csupán a természettudományok és a társadalomtudományok legmodernebb eredményeinek együttes felhasználásával azonosítható. "Történészek és firkászok véleménye engem nem érdekel" - jelentette ki sajtóértekezletén a "lelettulajdonos" Morvai Ferenc Váradi-Sternberg Jánosnak, a neves ungvári hungarológusnak nagy megdöbbenésére (Magyar Hírlap, 1989 augusztus 12.). A fentiek alapján ez a megjegyzés nem méltó érdemi válaszra, elegendő csupán a közismert mondást idézni: "Le style c'est l'homme (vagyis a stílus maga az ember). Tegyük fel most, hogy egy lelet bortokába jutunk. Ez, persze, nem véletlenül történik. Elhanyagolhatóan kicsi ugyanis annak a valószínűsége, hogy egy tetszőlegesen kiválasztott helyen ásásba kezdve éppen egy bizonyos keresett személynek a csontjaira bukkanunk. Abban, hogy hol kezdődik meg a kutatás, sajnálatos módon általában nagy szerep jut a "történészeknek és firkászoknak", figyelembe véve a tudomány mai állását. A lelet birtokában megkezdődhet az antropológiai vizsgálat. Ennek az a célja, hogy meghatározza, illetőleg megbecsülje az elhunyt személy biológiai ismertetőjegyeit és paramétereit (testmagasság, nem, biológiai életkor, különleges ismertetőjegyek). Minthogy az antropológia nem egzakt tudomány, a megállapítások és a becslés pontossága sok esetben erősen korlátozott. Például nem teljes csontvázlelet esetén a testmagasságot bizonyos csontok mértének ismeretében csupán statisztikai összefüggések alapján lehet becsülni, 5-10 centiméteres hibával (Somogyi Endre: A törvényszéki orvostan alapjai, Medicina, 1986). Teljesen hasonló módon, a lelet becsült biológiai életkora sokszor számottevően különbözhet a valóságos időbeli kortól (vannak akik "lassabban" vagy éppenséggel "gyorsabban" öregszenek). a korlátozott pontosság persze nem kisebbíti az antropológiának mint tudománynak a szerepét. A tudomány nem csak attól az, hogy valamit pontosan meg tud határozni, hanem attól is, hogy tudatában van következtetése korlátainak, tehát közvetlen becslések esetén megadja azok hibáját is! A csontmaradványok "életkorá"-nak abszolút vagy relatív meghatározásához a magfizika (nukleáris analitika) és kémiai analitika módszereit kell segítségül hívni. Közbevetőleg érdemes megemlíteni, hogy a híres piltdowni ősemberlelet esetében a csontmaradványok fluortöménységének a fölfedezés után több mint ötven évvel is kimutatták a szándékos csalást (J.M. Aitken: Fizika és régészet, akadémia Kiadó, 1982; Természet Világa 1984/1). A fizikai, a kémiai, a biológiai és az antropológiai vizsgálatok - az egészen kivételes eseteket nem tekintve - csak akkor szolgáltathatnak pozitív eredményt, ha a föltételezett személyazonosságot kizárják (például a lelet időbeli életkora és neme nem egyezik, a különleges ismertetőjegyek hiányoznak). Minthogy a barguzini lelet esetében laboratóriumi vizsgálatokat (valószínűleg) még nem végeztek, Kiszely István magabiztos bejelentése felelősségteljes tudományos körökben merően szokatlan gyakorlat. Érdemes néhány példa kapcsán röviden áttekinteni milyen - nem ortodox - módszerekkel dolgozott a Megamorv-expedíció. "Az amerikai antropológusok lemérték Magyarországon Petőfi Sándor ruháját, cipőjét. Ebből kiszámították a termetét: 165-165,5 centiméter magas lehetett" (168 óra, I. évf. 13. szám, 1989 augusztus 1.). "A Magyarországon járt amerikai antropológusok a testmagasságot elsősorban Petőfi Sándor Budapesten lévő ruhája és Orlai Petrich Soma Petőfiről 1849 nyarán festett, mezőberényi ülőképe alapján határozták meg, ugyanis a szék megvan" (Magyar Nemzet, 1989. VII. 31.). Ennek az információnak a birtokában egy fizikus első kérdése: mennyire megbízható alap a ruha mérete és a festő objektivitása, ebből következően pedig mekkora a becslés hibája? Hogy ezek a kérdések nem légből kapottak, gondoljunk csak arra, hogy bizonyos mai ruhadarabokról első látásra még az sem derül ki egészen, hogy azok emberek számára készültek-e. Vagy például hátha a festő büszke volt szép bútorára, s ezért a széket szándékosan nagyobbra festette? (A cipőről pedig miért nem esik több szó?) A kételyeken egy kicsit is elgondolkodva nyilvánvaló, hogy a "pesti" (konfekció- és bútoripari) testmagasság hibája minden bizonnyal nem fél centiméter, hanem annál jóval nagyobb. Az ismeretlen pontosságú ("pesti") adattal való "centiméterre pontos" egyezés tehát az azonosítás szempontjából nem bizonyító értékű. Egy kissé profánul szólva: ettől a barguzini lelet még akár Raoul Wallenbergé is lehet! Lássuk, hogyan történt a koponya vizsgálata! "Na most a degerrotípiáról 1975-ben egy negatív fénykép készült, az a fénykép megvan nálunk, tehát azt mondhatom, Petőfi Sándornak megvan a hiteles arca. Bruce Latimer kollégám ebből kiszámította, hogy a dagerrotípia 17 fokos szögeltéréssel készült. Clyde Spimpson kollégám pedig átszámította a Petőfi Sándor koponyájáról mért összes adatot. Nos, tizedmilliméter pontossággal rá tudtuk tenni a 17 fok eltolódással készült dagerrotípiára. Egy ilyen azonosítás egymagában is elegendő lenne" (168 óra, 1989. augusztus 1.) A matematikában némileg is járatos olvasó erre a megállapításra azonnal felfigyel. Mi is történt valójában? Egy háromdimenziós testre (Petőfi feje) vonatkozó információt annak kétdimenziós vetületéből (Petőfi dagerrotípiája) határozott meg a nem ortodox módszerekkel dolgozó amerikai kolléga. Ezzel szemben áll az a metamatikai tény, hogy tetszőleges dimenziószámú (geometriai vagy függvény-) térben a projekció (vetítés) műveletének nincs inverz művelete, vagyis a vetületből nem állítható vissza az eredeti test. Hétköznapi nyelven és szemléletes hasonlattal élve: még egy sztahanovista esztergályos sem képes arra, hogy csak egyetlen vetületet tartalmazó műszaki rajz alapján legyártson egy háromdimenziós idomot. Ha ez ugyanis lehetséges lenne - a gondolatot abszurdumig víve -, egy lelet méreteit akár urnában talált hamvakból (nulldimenziós vetület) is rekonstruálhatnák. A felbukkanó kételyeket és megválaszolatlan kérdéseket tovább sorolhatnánk. Mint ez a fenti meggondolásokból is kitűnik, az expedíció által gyűjtött adatok megbízhatósága igen kétes, feltétlenül elvégzendő egy csomó laboratóriumi vizsgálat. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy a természettudományos vizsgálatok eredménye önmagában csak kizárhatja a föltételezett személyazonosságot. Ha ez nem áll fenn, ha tehát a lelet éppen Petőfi Sándor is lehet, a személyazonosság kérdésében a végső szót a társadalomtudományok képviselőinek kell kimondaniuk. A természettudományok művelője a rendelkezésére álló információk alapján a Megamorv-expedíció tevékenységét (metrikus rendszerben), sajnos, csupán "pikomorv" szakemberek "mikormorv" tudományának minősítheti!
Bencze Gyula a fizikai tudomány doktora
Forrás: Élet és Tudomány, 1988, 1288.o.
|
|