|
|
Petőfi Morvaija? |
|
|
|
|
|
|
|
Nem láttam a „kazánkirály” Petőfi-expedíciójáról készült dokumentumfilm-sorozatot, amelynek sugárzására a televízió nem vállalkozott. Mert - ahogyan hírlett - azt csak Morvai cégreklámozó referenciafilmjével együtt vetíthették volna. Nem lehettek megérzéseim, valóban Petőfi tér-e haza vagy egy Irkutszk környéki idegen csontjait hozza majd a Malév gépe. A szűkszavú híradások feltételes módja, a sajtó óvatoskodása érthető és indokolt volt. A későbbi hangoskodás szintén. De vajon miként fogadta volna a sajtó és a közvélemény e szenzáció hírét, ha az expedíció kezdeményezője, finanszírozója egy nemzeti emlékbizottság, egy állami intézmény lenne? Vajon akkor is ilyen címmel jelent volna meg valamely napilapban olvasói levél: „Ki viszi vissza?” Akkor is tiltakoznánk a gondolat ellen, hogy megtalálták Petőfit. Vajon mi lehetett az oka az események sűrűsödésével párhuzamosan felhorgadt ellenszenvnek, tiltakozásnak, szkepszisnek? Szélhámosságról, gusztustalan önreklámozásról, feltűnési viszketegségről olvashatunk. Miközben tudományos cáfolat éppúgy nem hangzott el, ahogyan a bizonyítékok sem voltak egyértelműek. A Petőfi-ügyekben tudós szaktekintély, Fekete Sándor lapunkban megjelent míves írása, olvasóink más természetű hozzászólásai sem oldották zavaromat. Mi lehet a dolog nyitja? Nekünk nem kell Petőfi? Vagy Morvai nem kell? Attól irtózunk talán, hogy a Petőfi-életrajz végén egy mondat áll majd: sírhelyét egy huszadik századi magyar vállalkozó, Morvai Ferenc nagyrédei iparos kutatta fel, s csontjait szintén a vállalkozó szellemű férfiú szállítatta haza Szibériából? Morvai Ferenc szentségtörő volna? Mert nincs érzéke a mítoszokhoz és nem ismer tabukat? Mert a pénzét abba fekteti amiben hisz, s ettől hasznot is vár? Morvai Ferenc azt tette, amit tehetett. Vállalkozó, tehát vállalkozott. Lehetséges hogy az ellenszenv gyökerei másutt keresendők? Sokan talán amiatt kívánják a vállalkozó kudarcát, mert barguzini küldetéséhez minősíthetetlen botrányos és zavaros pénzügyek is kapcsolódnak. Mindezt kegyeletsértésnek is érezhetjük, joggal. Különösen akkor, ha az expedíció tízmilliós költségét Morvai a nemzetnek szánt ajándékként feltüntetve igyekszik megszégyeníteni a nemzet államát, miközben e számla összegét adójából levonva, mégiscsak az állammal fizettetné ki, csökkenteni akarván tetemes adótartozását. Firtatni azonban eljárása törvényes voltát, netán elszámoltatni: valóban van-e tízmillió az a tízmillió, ugyancsak ízléstelen vállalkozás volna. Végtére is Petőfihez, nemzeti múltunkhoz hogy jön kétkedés, a hideg egyszeregy? Zavarban vagyok tehát. Nem tudom: ki tér majd haza? Morvai Petőfije, vagy a nemzet Petőfije? És ki tért haza? Petőfi Morvaija? Csak azt tudom: immár semmi közöm az egészhez. Mert láttam a televízióban, a Stúdió ’89 kamerája előtt a Petőfi-expedíció egyik kisemmizett, megalázott, megvert tagját, amint könnyeit nyelve azt mondta: „Meg akartam halni!” Megrendültem, megdöbbenve hallgattam? A képernyőn látható emberi dráma mellett eltörpült az adópolitikai szempontból sem érdektelen Petőfi-rejtély. Kovács György Attila Forrás: Népszabadság, 1989.08.17.
|
|