|
|
Kell-e nekünk Petőfi? |
|
|
|
|
|
|
|
Dunavecsén mondják: neki a sűrűjének
Az aktualitás: Hagyomány, ne hagyjuk! Ezzel a jelszóval hirdetik meg a dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Házban a Szeptember végén című évente visszatérő rendezvényt - Petőfi emlékére. A költő a Duna menti településen töltött néhány hetet, számos verset írt ott tartózkodása idején. Most pedig? A Morvai kormányozta Petőfi-expedíció néhány tagja tartott élménybeszámolót a részletekre kiéhezett dunavecsei közönség előtt. A teremben legalább háromszázan figyelték a vendégeket.
* * *
Ez történt Barguzinban 1989 júliusában... Magyar és külföldi szakemberek a temető feltárása közben. Tényleg Petőfi Sándor maradványaira bukkantak az antropológusok?
A polgárok azért jöttek, mert kíváncsiak a nagy vihart kiváltó Petőfi-ügy részleteire, a Szibériában történtekre. Kitől kérdezősködhetnének, he nem a Szibériában jártaktól? Hol nézhetnék meg az eredeti filmfelvételek részleteit? Mi történt 1989 júliusában Barguzinban? Tényleg Petőfi Sándor földi maradványaira bukkantak az antropológusok? Igen! Igen! Bólogatnak, hiszik az emberek. Nem! Nem! Tiltakoznak, mert lehetetlennek tartják azt, hogy jeles költőnket elhurcolták volna a szabadságharc után. És éppen Szibériába? Na de hát nem ezt tanultuk az iskolában! Vajon hihetünk-e az emlékezőknek, ott a távoli Szibériában? Erre a kérdésre nem az exhumáláson jártaknak kell választ adniuk. Meglehet, nem is azért kerekedtek fel, hogy levéltári dokumentumok után kutassanak. A dolguk más volt. Vallatni a földet, a csontokat, végére járni egy legendának. Nemrég másodszor is megvizsgálták az Ulan-Udében „raboskodó” Petőfi csontokat és kimondták: Petőfiről van szó. Megint robbant a bomba. Lehet hinni és nem hinni.
* * *
- Az Isten áldja meg magát, Morvai úr! Adja már ide a címét…, írni fogok magának! - és könnyeket potyogtat egy idős asszony. Morvait pedig többen körbeállják. Ilyet még nem láttam: a kazánkirály autogramokat osztogat. Persze, nem fényképeket szór, a gyerekek kis cetliket gyűrnek az orra alá, azokra kanyarintja szinte olvashatatlanul a nevét.
- Nem hagyjuk magára, Morvai úr! Látjuk, húzzák - halogatják az ügyet. Kinek nem kell Petőfi? Miért nem engedik hazahozni?
Közben a művelődési ház kistermébe araszolunk. A hófehér abrosszal letakart asztalokon piros almák, pogácsák, üdítők. Morvai elkap egy almát, megpróbál figyelni a haladó tanárra
- Hiába győzködöm a kollégáimat, kinevetnek. Testületen belül megoszlanak a vélemények. Nem hisznek a szakembereknek, engem meg bolondnak tartanak. Pedig Mezősin nevelkedtem.
Az orvos: - Elhiszem a szenzációs hírt, miszerint Petőfit találták meg Barguzinban. Ha az antropológus 11 ismérvet felfedez, hinni kell neki. Honnan találna ki olyan jegyeket, melyek Petőfire vallanak? És ugyan élhetet-e még egy, a költőhöz sokban hasonlító testi felépítésű ember a távoli Szibériában? Nekem magyarázkodhatnak a kétkedők!
- Köszönöm, Morvai úr! - Így a bőrkabátos férfi. - Meglátja, az idő önt igazolja. Az igazság mindig győzedelmeskedik. Hit, bizalom persze kell. Milyen ember ön? A Világgazdaságból és a Magyar Hírlapból ismerem már, most pedig az összes újság tele van a Morvai névvel, Petőfi kapcsán. Eddig nem tudtam elképzelni, mi történt ott. Miért nem foglalkozik a filmmel a Magyar Televízió? Nem értem! Le kell váltatni az okvetetlenkedő vezetőket…
Ezt mondta már Morvai Ferenc is. Mondott sok mindent. Legutóbb, a független képes hírlapban azt jelentette be, hogy a Petőfi-bizottság éléről a testület „leváltotta” Pozsgay Imrét, a tiszteletbeli elnököt. Azután hallottam a rádióban: ellopták Morvai diplomatatáskáját. Peregnek az események, de a Petőfi-ügy nemigen halad előbbre. Várn kell, türelmesen várni. De meddig?
- Jobb lenne, Morvai úr, ha testőrt fogadna maga mellé! –ad tanácsot egy dunavecsei fiatalember. - Meglátja, egyszer a fejére esik egy tégla, vagy elüti egy autó.
A nagyrédei vállalkozó annyit mond, nem kell neki testőr, bicskát sem hord a zsebében. Persze, azért szívesen bemutatja a kolléganőjét, aki ha kell, autót vezet helyette, ismeri a szívgyógyszerek adagolását és mellesleg ért a gazdasági ügyekhez, jártas a hivatalokban. Ő Mónika.
Még egy alma. Beleharap a mecénás, aztán figyel, mert megható mondatok hangzanak el a terem sarkából.
- Nekünk, dunatáji embereknek Petőfi szent. Hozzák haza a barguzini ereklyét, kérem, nagyon szépen kérem. Ne a napi politika függvénye legyen a Petőfi-ügy.
Ismerős arc, a szomszéd településről, lelkes Petőfi-kutató, helytörténész:
- Egy legendát kívánnak eloszlatni. Ajánlok figyelmükbe egy gondolatot: „Ne sárgulj fűzfa, kemény hátraarc és neki a sűrűjének!” * * *
Azt hiszem, szükség is lesz a hátraarcra. Nem tudni, végére érünk-e egy legendának, a szibériai Petőfi-legendának. Az is jó lenne, ha a már hónapok óta tartó Petőfi-ügynek is végére érhetnénk. És ezt legkönnyebben úgy érhetnénk el, ha a kezünkbe vennék a Barguzinban megtalált csontokat azok a szakemberek is, akiknek a szavára adnak idehaza.
Borzák Tibor (A szerző felvételei)
Szájkosár nélkül
„Dr. Kiszely túrjon ahol akar, ahol kedve tartja, de Petőfit ne háborgassa.”
„Petőfi nem szibériai halott, hanem segesvári.”
„Soha nem fogunk egy barguzini ruszkit dicsőíteni.”
„El a kezekkel Petőfitől!”
„Dr. Kiszely István Antropológus nem azt állapította meg, hogy Morvai Ferencnek van vagy nincs adótatozása, hanem azt, hogy a Barguzinban megtalált tetem Petőfi Sándoré.”
„Elvárták tőle, hogy ott haljon meg a csatatéren az elveiért, a hazáért.”
„Petőfi Sándor sorsa magyar sors.”
„Kiszely és Morvai gyalog menjen Kiskőrösre, kezében a fémládával.”
(Az idézetek olvasói levelekből valók. Nevek és címek a szerkesztőségben!)
Forrás: Reform 1989.
|
|
