Amerikába vitte a vélt Petőfi-csontokat

 

Morvai makacsul vitatja az akadémiai állítást

 

Talán még sokan emlékeznek arra az 1988. december végi sajtótájékoztatóra, melyet Morvai Ferenc rendezett a budapesti Mikroszkóp Színpadon. Közölte, hogy a következő esztendő nyarán Szibériába készül expedíciója, mert utána szeretne nézni annak, valóban Petőfi Sándorról szólnak-e a Bajkálon-túli legendák, és elképzelhető-e, hogy a költő nyugszik a barguzini temetőben. Az eredmény ismert, s az a botránysorozat is, amely az expedíciót követte.

 

A Magyar Tudományos Akadémia vizsgálóbizottsága csak a két akkori miniszterelnök, Rizskov, illetve Németh Miklós kérésére vett részt a vizsgálatokban, melyek során azt állapították meg, a csontok egy fiatal nő maradványai. Ezt a szakvéleményt Morvai, illetve az exhumáláson részt vett szakemberek nem fogadták el. Mégis úgy festett, hogy az ügy lezárul, a Szovjet Tudományos Akadémia ugyanis azt tervezték, hogy visszatemetik a csontokat.

 

A leletek hányatott életében azonban újabb fordulat következik. Morvai a szükséges engedélyek birtokában Moszkvából, az Akadémiáról elvitte a Petőfinek vélt csontleletet, mégpedig egyenesen Amerikába. Jelenleg tehát az óceánon túl, biztonságban várja a lelet, hogy alapos vizsgálatokat végezzenek rajta az üggyel Morvai felkérésére és pénzén foglalkozó amerikai szakemberek. Hogy pontosan milyen vizsgálatokról van szó, arról ma tart sajtótájékoztatót a Mikroszkóp Színpadon a Megamorv Petőfi-bizottság.

 

(Borz-)

 

Forrás: Népszabadság, 1990.02.15.

 

 

Vissza a nyitólapra