|
|
Petőfit már nem körözik |
|
|
|
|
|
|
|
Eddig ismeretlen dokumentumok bizonyítják
Az elmúlt években a kazángyáros Morvainak köszönhetően ismét fellángolt a vita: hol és mikor halt meg, és hol nyugszik a „lánglelkű költő”. A közelmúltban Ács Tibor hadtörténész kitartó levéltári böngészése nyomán két, eddig nem ismert dokumentum került elő. Szerinte ezek azt a – tudományos körökben szinte szentségként elfogadott – vélekedést erősítik, miszerint Petőfi Sándor 1849. július 31-én Segesvárnál esett el, bár ennek egyértelmű nyoma továbbra sincs.
Az előkerült hivatalos levelek szerint a pesti hadbíróság irataiban utoljára 1851-ben fordul elő Petőfi Sándor neve. A történet azonban 1849. januárjában kezdődik, amikor a császári és királyi (cs.kir.) hatóságok körözést adtak ki „felség- és hazaárulás bűnének” vádjával a honvédtiszt költő ellen „nagy hatású lázító munkája miatt”. A pesti cs.kir. főtörvényszék kerületi főügyészsége először február 16-án, másodszor október 23-án lefoglalta, végül 1850. január 31-én elárverezte a „szökevény” – tehát még élőnek feltételezett – költő ingóságait.
A pesti cs.kir. haditörvényszék viszont nem szerepelteti Petőfi Sándort az ugyancsak 1850. januárjában kiadott közleményében, amelyben név szerint 90 napon belüli önfeladásra szólított fel 68 körözött hazafit. Ács Tibor szerint valószínűleg azért, mert egyértelmű bizonyítékaik voltak arról, hogy Petőfi elesett. A következtetés kicsit sántít, hisz az is feltételezhető, hogy arról tudtak: Szibériába hurcolták.
A következő dátumok: 1850. július 22., 1851. január 31., és február 19., amikor a költő felesége (özvegye?), Szendrey Júlia – írván: „ott maradt a Segesvár melletti csatában” – férje elkobzott ingóságainak visszaszerzéséért folyamodott a pesti cs.kir. főtörvényszék kerületi főügyészéhez, amely 1851. március 6-i átiratában állásfoglalást kért a haditörvényszéktől „az elmenekült, eltűnt és állítólag már meghalt Petőfi Sándor lefoglalt javainak ügyében”. A három nappal később keltezett válaszlevél szerint „Petőfi Sándorra vonatkozóan semmi elő nem került, és így nem volt indok vele szemben bírósági eljárásra.” Ács Tibor szerint ez is a költő elhunytának biztos tudatával fogalmazták, hiszen az 1850-es évek közepéig kisebb „rebellisek” ellen is lefolytatták – akár távollétükben is – a hadbírósági eljárást. A kutató szerint ezt támasztja alá az is, hogy amikor később rendőrbesúgói jelentések Petőfi magyarországi bujkálásáról adtak hírt, a haditörvényszék ezeknek nem adott hitelt. A most fellelt, 1887-ből származó dokumentumok legalábbis ezt bizonyítják.
A többi feltételezés csupán, hisz „nem volt indok” bármi mást is jelezhet. Amíg a költő sorsának alakulásáról nem kerülnek elő cáfolhatatlan bizonyítékok, addig a Petőfi-talány továbbra is rejtély marad. Ami biztos: versei ma is élnek.
(rimóczi)
Forrás: Mai nap, 1992.03.15.
|
|
