"Döbbentő hatás"

Ötven évvel ezelőtt restaurálták Petőfi egyetlen hiteles képét

Számunkra, magyarok számára a XX. század legnagyobb ajándékainak egyike volt, hogy ötven évvel ezelőtt, 1955. tavaszán megláthattuk Petőfi Sándor igazi arcát. Egy régi, már-már elpusztult dagerrotípia kelt életre, és a segesvári csatatéren eltűnt költő nézett vissza róla. „Hol a szem, szemével farkasszemet nézni? / Ki meri meglátni, ki meri idézni / az igazi arcát?" - írta Babits 1923-ban.

 Talán az is sorsszerű, hogy Petőfi igazi arca egy beteg korban, egy lélekkínzó világban jelent meg előttünk, amikor jog és törvény semmibevétele volt a módi, amikor politikai merényletnek tekintettek mindent, ami a személyiség, a társadalmi csoport, réteg vagy osztály érdekvédelmére irányult, és ezáltal akadályt gördített volna a hatalom útjába. Vélhetően nem volt 1955-ben olyan eszmélő magyar az országban, aki ne döbbent volna meg a csoda láttán.

Egy év múlva, 1956-ban kitört a forradalom, amelyet egyre többször hasonlítunk 1848-hoz. Ötven esztendővel a dagerrotípia felfénylése után nem lehet figyelmen kívül hagyni az összefüggéseket.

Hogy minek és kinek köszönhetjük ezt az ajándékot? Mihályfi Ernő így foglalta össze egy fotóalbum előszavában:

Escher Károly műszaki tudományos képzettsége, vegyészi technikai tudása találkozott riporteri fantáziájával, és olyan feladatot oldott meg, amely páratlan nemzeti ereklyéhez juttatta népünket. A Nemzeti Múzeumban őriztek egy dagerrotípiát, amely a feljegyzések szerint Petőfi Sándort ábrázolja, de már szinte teljesen elpusztult. Escher Károly kockázatos kísérletbe fogott, kidolgozott egy eljárást, és sikerült az elpusztult dagerrotípiát újra életre keltenie, tökéletesen restaurálnia; Petőfi Sándornak egy évszázad alatt láthatatlanná mosódott arcvonásai előtűntek, feltámadt az egyetlen hiteles Petőfi-fénykép."

A költő öccse, Petőfi István, aki majd három évtizeddel élte túl bátyját, 1879-ben ekképp vallott: "A kérdéses daguerrotyp már 1868-ban is, amikor Szendrey Júlia halála után megtekintettem, annyira elmosódott volt, hogy azon csak egy görbült alaknak mintegy az árnya látszott."

Eladdig Orlai Petrich Soma festményei és Barabás Miklós rajzai őrizték a költő arcvonásait. Hogy mi volt jellemző ezekre a képekre? Jókai Mór 1892-ben írott és Petőfi élete és költeményei című könyvében válaszolt rá:

"Petőfi nem volt eszményi alak egy férfiban. Hátramaradt arczképei közül csak az az egy hű, amelyet legelőször rajzolt Barabás, a hol Petőfi két kezét hátratéve tartja: a többi mind eszményítve van. Termete szikár, középnagyságú, arczszíne sápadt, szemei apró feketék, szemöldei satyr-vonalba menők, orra hegyes, tövén a homloknál benyomott, haja fölfelé szoktatott, szája kicsiny, s egy rendületlenül előreálló fog miatt gunyoros kifejezésre nyíló. (...) Hajh, de mikor ezt az arczot a költészet lángja megvilágítá, mikor műveit elkezdte szavalni, akkor minden vonásában kigyulladt a lélek; tekintete lángolt, sugárzott; alakja megnőtt, felmagosult, szobor idomot vett; akkor a ki látta, a ki hallotta, belé kellett neki szeretni."

Ernst Lajos 1922-ben publikált Petőfi arcképei című tanulmányában egy helyütt azt olvashatjuk: «Az első kép. mely Petőfiről készült, az. a gyermekkori arcképe, amely gyűjteményemben van, s amelynek hátán «Alexander Petrovics, 1834« olvasható. (...) Lehet, hogy valamelyik rajztanára festette le őt ebben az időben. A képen az első pillanatban feltűnik a kissé elálló hegyes fül és a sötét kemény hajzat, aminővel Orlai leírta.«

Rákosi Mátyás, a párt első embere beszédeiben, írásaiban, hétköznapi társalgásaiban nemegyszer hivatkozott a költőre. Például* „Hangsúlyozzuk, hogy mi, kommunisták a nemzet pártja vagyunk, tehát lobogtassuk büszkén a nemzetiszínű zászlót, amely alatt Petőfi, Kossuth és Táncsics harcoltak."

Amikor értesül a technikai eljárás sikeréről, majd később elé teszik Petőfi igazi arcát, vajon mit érez? Elmereng-e a kép fölött? Vagy lehet, hogy riadtan arra gondol, milyen szerencse, hogy Petőfi halott!

Még 1955-ben Escher Károly (1890-1966) levelet írt neki:

„Két évvel ezelőtt Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes kezdeményezésére hozzáfogtam a Petőfi Múzeumban levő, teljesen leromlott Petőfi daguerro fénykép helyreállításához. A kis ezüstlapon levő Petőfi-arcképből már semmi sem látszott. A szem körüli rész alig láthatóan, sejtelmesen volt felismerhető.

A munka nem sok reménnyel kecsegtetett. A kis ezüstlapon az egyetlen hiteles Petőfi arckép teljesen megsemmisült. A cél az volt, hogy a megsemmisült Petőfi-arcképet minden mechanikai beavatkozás (retus, rajzolás stb.) nélkül visszahozzuk abba az állapotba, amelyben volt akkor, amikor a felvétel készült. Ez csak kémiai úton volt lehetséges.

Hosszú, fáradságos munka és előtanulmányok után sikerült visszahozni a kis ezüstlapra Petőfi egyetlen hiteles arcképét. Meglepetésként halott, hogy az előtűnt Petőfi-fénykép,  szemben az eddig ismert Petőfi-arcképekkel, egyegészen új, lángoló tekintető, fiatal Petőfit állít elénk.

Arra kérem Rákosi Elvtársat, adjon módot, hogy munkám ered menyét személyesen bemutathassam.

Elvtársi üdvözlettel;

Escher Károly fotóriporter,

II. Mártírok útja 5/a."

Az ember azt hinné, hogy a páratlan nemzeti ereklye felkelti Rákosi érdeklődését is, de amikor tájékoztatják a levél tartalma felől, a következők közlésére ad szóban utasítást;

[Titkára, Szatmári István kézzel írott sorai az eredeti levelén:)

„Válasz: Értesítjük, hogy R. [ákosi| e. (Ivtárs) nagy elfoglaltsága miatt kérését nem tudjuk teljesíteni. Sikeres [A szót utólag biggyesztették a szavak közé] munkájáén ez úton fejezzük ki elismerésünket. Sz. |atmári|."

Ma is megdöbbentő az az indolens magatartás, ahogy a hírt kezelik. A „nagy elfoglaltság miatt..." Bezzeg, ha például Lenin ismeretlen fényképe került volna elő! Az újságok első oldalai alighanem ezzel volnának tele. Petőfi azonban nem hozza lázba az elvtársat. Hogy a szónoklataiban gyakorta emlegeti? Az más. Az színjáték A levélre adott válaszban tökéletesen megnyilvánul Rákosi belső világa.

Soron kívül, azonnal fogadni kellene Escher Károly fotóriportert, és részletesen kikérdezni az eredményről, majd ország-világ elé tárni, ami halottaiból feltámadott. Mit nem adnának a franciák például Napóleon vagy a németek Goethe hiteles arcáért, mert más a festmény, és más egy dagerrotípiából életre varázsolt arc.

Berecz Károly írja 1898-ban A régi „Fiatal Magyarország" című könyvében: „Az arczkép, melyet nejének hátrahagyott holmija közt találtak, a negyvenes évek elején készült primitív daguerrotype - reám, megvallom, döbbentő hatást lőn, mintha a nyomtalanul eltűnt a maga eredeti alakjában lépett volna elém. E bánatosan lehajtott fő szemlelésével, tekintetével, melyben egész Ielke ki van fejezve, nem győztem betelni."

Így vagyunk vele az arckép feltámadásának ötvenedik évfordulóján mi is. „Soha nem élt a világon költő, a kinek szelleme annyira önmagához hű lett volna, mint Petőfi..." - írta Jókai. Kosztolányi Dezső pedig így vallott 1923-ban. a költő születésének századik évfordulóján: „Ha valamikor, sok-sok ezer év múlva fölébresztenének síromból, s hirtelen arra kérnének, hogy nevezzek meg egy költőt, ezt mondanám: Petőfi."

Csendesen kérdezem: megérdemeltük-e az igazi arcát?

Kő András

Forrás: Magyar nemzet, 2005. 03.12.

Vissza a nyitólapra