Az MVSZ Petőfi Bizottsága a besúgó Kiszelyről; videó: Barguzinban szívesen emlékeznek Petőfire

Kuruc.info 2011.06.01.

 

           Ülésezett a Magyarok Világszövetsége Petőfi Bizottsága, amely azért alakult, hogy felkutassa Petőfi Sándor földi maradványait, és – a legnagyobb magyar költőhöz méltó módon – örök nyugalomba helyezze.
           A bizottság méltányolta, hogy Kiszely István, miután két évtizeden keresztül tagadta, végre elismerte besúgói múltját, és megkövette a bencés rend tagjait és elöljáróit, akikről eléggé el nem ítélhető módon rendszeresen besúgott az állambiztonsági szolgálatoknak. Az MVSZ Petőfi Bizottsága úgy ítéli meg, hogy ehhez maga a bizottság döntő módon hozzájárult azzal, hogy Kiszely Istvánt, annak akkor még tagadott, de gyakorlatilag bizonyítottnak tekinthető besúgói múltja miatt, nem volt hajlandó soraiba fogadni.
           Ugyanakkor az MVSZ Petőfi Bizottsága úgy tekinti, hogy ez csupán az első lépés. Keresztény és keresztyén tanítás szerint igenis van bűnbocsánat. Ám ezt meg kell előznie a teljes körű bűnbánatnak és a jóvátétel szolgáltatásának azok számára, akik ellen a bűn elkövetője vétett.
A teljes körű bűnbánatnak személyesnek – tehát egyes szám első személyben elmondottnak, konkrétnak – tehát az elkövetett bűnt megnevezőnek és nyilvánosnak – tehát minden érintett és a közösség minden tagja számára megismerhetőnek kell lennie.
           Az MVSZ értékrendje szerint elvárható, hogy Kiszely István ne csak családtagjait, bencés rendhez tartozó tanuló-társait és elöljáróit kövesse meg, hanem meg kell követnie mindenkit, akiről besúgói jelentéseket írt. Ugyancsak meg kell követnie hallgatóit és híveit, akik hittek benne, és akiknek valóságos megrendülést okozott múltjának sötét titkaival. Végül meg kell követnie az egész magyar nyilvánosságot, amelyet két évtizeden keresztül ismételt hazugságaival megtévesztett.
           Barguzinban elevenen él Petőfi Sándor emlékezete
           Az MVSZ Petőfi Bizottságának tudomására jutott, hogy két évvel korábban, 2009-ben a Duna Televízió egyik forgatócsoportja szibériai útja során ellátogatott Barguzinba, ahol – mint kiderült – elevenen él Petőfi Sándor emlékezete. A pár perces felvétel alább tekinthető meg:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=dQxcGQxreks

 

 

 

Vissza a nyitólapra