|
|
Petőfi Sándor 1823-1849? |
|
|
|
(A HELYZET 1990. január 20.) |
|
|
|
Tisztelt olvasó! Ön az írás első részében százszázalékos tényekkel áll szemben! Petőfi Sándor, költő és forradalmár „nyomtalanul” tűnt el 1849. Július 31-én a vesztes segesvári ütközetben. Holtteste sohasem került elő. A költő eltűnését követően feleségét Szendrey Júliát még éveken át figyeli a bécsi titkosrendőrség. Júlia még a gyászév letelte előtt férjhez megy, de első férjét sokáig visszavárja. A költő feltételezett, de soha nem azonosított holttestéről Heydte ezredes csak 1854-be. Január 12-én ír jelentést Albrecht főherceg sürgős felszólítására. Petőfi Sándor segesvári halálát kortársai közül hosszabb-rövidebb ideig sokan megkérdőjelezték. Jókai mór írja évekkel később: „De hátha elfogták? Ez a gondolat sokszor képes elrabolni álmaimat. Hátha elhurcolták orosz fogságba, elvitték ezer meg ezer versztnyire, távol Szibéria belsejébe?” 1877-ben elterjedt a hír, hogy Szibériában raboskodik, de egyik terjesztőjétől, Manasses Dánielről kiderül, hogy soha nem járt Szibériában, - így a költő felkutatására szerveződő expedícióval kapcsolatos munkát abbahagyják. A későbbi időkben többen hoznak hírt Magyarországra a poéta Bajkál környékén található sírjáról „Svigel Ferenc, Barátosi Lénárt), de a hazafiúi felbuzdulástól elvakult szakemberek a hírt képtelennek, az ezeket alátámasztó dokumentumokat pedig hamisítványoknak, a hírhozókat pedig szélhámosoknak minősítik! Az ügy kivizsgálásában illetékes Petőfi Sándor társaság ezzel kapcsolatos megállapításai azóta sem kerültek a közvélemény elé. Lőrinc László keletkutatót évtizedekkel később, 1970-ben, Ulan Ude-i tartózkodásakor felkeresi egy Eliaszov nevű professzor , aki egy kötetre való mesét mutat neki Szibéria különböző tájairól, melyek egy Petrovics nevű magyar költőhöz kapcsolódnak. „Hazajövet el is vittem a hírt Ortutay Gyulának, de mivel akkoriban még senki sem vette ezt komolyan, ő is gyanúsan nézett rám.” (Esti Hírlap, 1989. Szeptember 5.) A. Gerskovics szovjet, s Csák Gyula magyar író 1968-ban együtt kutattak a költő után Szibériában és tagadó válaszra jutottak. A kutatásokban részt vett Sz.F. Kovál professzor is, ki 1985-ben elismerte, hogy az akkori bizottság döntése elhamarkodott volt: „a levéltárban Petőfit és nem Petrovicsot keresték, nem is tudták, hogy Petőfi Petrovics nevet viselt.” Magyarországon 1985-ben ismét fellángolt a vita a költő Szibériába kerülésének lehetőségéről, de az MSZMP illetékes osztálya szovjetellenes hangulat szításával hozta kapcsolatba az ügyet és megtiltotta a lapoknak a további publikálást. Ennek ellenére egymástól függetlenül, egymásról nem is tudva, több amatőr kutató folytatta a kutatást. Én magam 1986. Januárjában írásban kerestem meg a Magyar Tudományos Akadémiát mellékelve Vaszilij Pahirja egy lefordított tanulmányát, de még csak választ sem kaptam. Alexej Tivanyenkó szovjet kandidátus a kérdés Szibériában élő kutatója szintén írásban fordult az MTA illetékeseihez, ugyancsak eredménytelenül. 1987-ben a két szovjet kutató személyesen kereste föl az akadémia szakembereiet, kérve egy szovjet-magyar bizottság felállítását a kutatások érdekében, de csak udvarias türelemre intést kaptak útravalónak! Nem történt ez másképpen az elmúlt évben sem, amikor Balajthy András filmes szakember kérésére Morvai Ferenc a „nagyrédei kazánkirály” vállalta fel a további kutatások finanszírozását. Annak ellenére, hogy a MEGAMORV Petőfi Bizottság a nyár folyamán megkereste és feltárta a kérdéses sírt a barguzini temetőben, és a csontvázról két amerikai, egy szovjet és egy magyar antropológus arra a következtetésre jutott, hogy azok költőnk földi maradványai, a Magyar tudományos Akadémia az ősszel lebonyolított azonosítási vizsgálatokra sem küldte el szakemberét. Az eredetileg decemberre tervezett és ismeretlen indokok miatt januárra halasztott vizsgálatokon is csak Ny. Rizskov szovjet miniszterelnök kérése nyomán Német Miklós miniszterelnök úr írásos megkeresése miatt vettek részt. Ezek után nem tudom túl komolyan venni Dr. Harsányi László kijelentését: „…nincsen olyan magyar ember, tudós, aki a kérdéssel foglalkozna komolyan.” A felsoroltak talán némi magyarázattal szolgálnak Morvai Ferenc bizalmatlanságára. Bízom benne, hogy Harsányi professzor nem csak Morvai Ferenc anatómiai, történettudományi, antropológiai, igazságügyi orvostani kérdésekben kijelentéseit nehezményezi, hanem nehezményezi tudóstársai, kollégái kijelentéseit is, - bár ezeket, A HELYZET-nek adott nyilatkozatában nem említi. Idézzünk néhányat: Egy irodalomtörténész(!) a csontvázról kijelenti, csak amatőr fényképfelvétel alapján, hogy „Ortodox zsidó férfi” (Esti Hírlap, Élet és Tudomány, augusztus, szeptember – 1989) Hajós Ferenc antropológus, aki a csontvázat csak fényképen látta: „…takaros női csontváz” (Új Tükör, 1989. Szeptember 17. A Magyar rádió Kossuth adóján 1990. Január 7-én úgy tájékoztatják a közvéleményt, (két alkalommal is) Odze György MTA szóvivőre hivatkozva, hogy a csontváz nagy valószínűséggel női. A csontanyag vizsgálata csak január 9-én kedden kezdődött Moszkvában! Nem vagyok antropológus, de szívesen meghallgattam volna a szovjet szakemberek véleményét is, - hátha árnyaltabban nyilatkoznak. Szívesen hallottam volna a csontváz rasszhoz tartozásáról, mert ha tungid, bajkáli, vagy klasszikus mongol jegyeket mutat, akkor fölösleges a további vizsgálat, hiszen költőnk származása és lakóhelye miatt nem tartozhatott a felsorolt rasszokhoz! A szűkszavú tájékoztatás nem említi a koponya vizsgálatával kapcsolatos megállapításokat. Nincs szó költőnk több kortársának visszaemlékezéseiben szereplő bal felső kiálló agyarszerű szemfogról, az általánostól eltérő hosszú nyakról. Petőfi érdekes jelenség volt, de mai értelmezésünk szerint nem volt eszményi alkat, nőies jegyekkel is rendelkezett, tehát ha a Barguzinban feltárt csontváz nőies jegyeket visel, nem zárható ki, hogy nem lehet férfi és az sem kizárható, hogy nem költőnk földi maradványairól van szó. Vagy talán mégsem az a lényeges, hogy valóban az ő csontjai? A tudományos kinyilatkoztatásoknál mindig a tények beszélnek?
Csank Csaba Salgótarján
|
|