Egy vizsgálat nyitva hagyott kérdéseiről

Ismét a barguzini leletről

    A  nagy  port  kavaró, tavalyi barguzini ásatások  és  az azt követő Petőfi-vita idején  a  Reggeli  Pesti  Hírlap  még  nem jelent meg és a későbbiek során nem foglalkozott  a  témával. Hogy most mégis azt tesszük, annak az a magyarázata, hogy a Magyar Tudomány 1990/9. számában napvilágot látott a Magyar Tudományos Akadémia jelentése a Petőfi Sándor maradványainak vélt barguzini lelet vizsgálatáról, melyben az expedíció szakemberei számára elfogadhatatlan indokok szerepelnek.  A szóban forgó közleményben az is szerepel, hogy az Akadémián javasolják a téma lezárását. Nos, érthetetlen, hogy egy be nem fejezett ügyet a megígért vizsgálatok elejtésével megpróbálnak bejefezetté tenni. Szabó Géza régész - Egy vizsgálat nyitva hagyott kérdései címmel hét oldalon fejtette ki véleményét a Magyar Tudományban közölt jelentéssel kapcsolatban, ám ott nem tették lehetővé a teljes terjedelemben való közlést. Így a régész más fórumot keresett, hogy véleményét a nyilvánosság elé tárhassa.

-       Szabó Géza -

„Hallgatni, mikor beszélni kell, épp oly bűn, mint beszélni, mikor hallgatni kell.“

                                                                                                   (Madách)

  A 1989 nyarán  Barguzinban feltárt  7. számú sírról minden téren és szinten esett már szó – csak szakmai, tudományos fórumokon alig. Talán ez  lehet az egyik  oka annak,  hogy  az  MTA Elnöksége június  26-i ülésén elfogadott  és  a Magyar  Tudomány  1990/9.  számában  megjelent  „Jelentés   a   Petőfi  Sándor maradványának   vélt   barguzini  lelet  vizsgálatáról “ című közleményben több olyan   megjegyzés   is   szerepel,   amely    nincs   összhangban   a   tényekkel.

      Ezért az alábbiakban – mindenekelőtt a hiteles kép kialakítása  érdekében – szükségesnek  tartom   felhívni   a   figyelmet   ezek   közül néhány, a régészeti szakterülettel kapcsolatos ellentmondásra.

1.   A szakértői bizottság elnöke szerint az ásatók elhallgatták, hogy a barguzini 7. számú sír tulajdonképpen kettős sír, valamint azt is, hogy a kettős sír közelében egy csecsemő csontváza is volt.

-    A kettős temetkezés tényét már az 1989. július.31-i sajtótájékoztatón említettem. Akkor erre az ásatási megfigyelésre csak kevesen figyeltek fel. – a sajtóban legalább is nem volt visszhangja. A résztvevők közül azonban többen emlékeznek rá (Például: Fekete Sándor: A szibériai métely. Magvető, Budapest, 1990.91.

- A Művelődési Minisztériumnak 1989. augusztus 24-én a hivatali út betartásával leadott ásatási dokumentációban mind a kettős temetkezés ténye, mind az említett – a temetőrész szélére temetett – csecsemősír pontos helye szerepel.

    Az Új Tükör 1989.szeptember  24-i számában egyaránt   olvasható volt a 7. és az   alatta   feltárt  sír   leírása is. – Az akadémiai bizottság tagjaival beszélgetve a  januári,  szovjetunióbeli   vizsgálatok  során többször is szóba került a kettős temetkezés.   A  barguzini  vizsgálatokra   kijelölt   bizottságnak   közvetlenül  is lehetősége   volt   másolatot   készíteni az ásatási dokumentációról és az egyéb kiegészítő  vizsgálatok  anyagáról (szervesanyag-maradványok és dendrokronológiai minták vizsgálata).

     A   Múzsák   Kiadónál   1990   márciusában  – még jóval a júniusi ülés előtt – megjelent   „Ásatás Barguzinban“  című könyvem, amely tartalmazta az ásatási dokumentáció  és  vizsgálati  jegyzőkönyvek megállapításainak jelentős részét.

Így   az   érdelkődő  számára  hozzáférhetővé   vált   az  ásatással    kapcsolatos legtöbb  adat. – köztük a jelentés  által  hiányoltak  is.

2.  A jelentés szerint:

„A feltárások dokumentációja (anyagbiztosítása) nem  volt kielégítő;  a   feltárt  fejbőr   és   hajmaradványok  sorsa   bizonytalan, elpusztult  egy tárgyi lelet  és  apró, textilnek  vélt  maradványok vizsgálata elmaradt. “

-  Az ásatásról  a szokásos  dokumentáción  túl  videófelvételek is készültek.  Jó lenne  talán konkrétan rámutatni,  hogy ezeken túl mit hiányol a bizottság, hogy  a szükséges adatokat még pótolni lehessen.  (A   feltáráson  készült  fotók,   rajzok  és feljegyzések a minisztériumba leadás pillanatától  kezdve  gyakorlatilag korlátozás nélkül hozzáférhetőek minden kutató számára.)    

-    A szervesanyag - maradvány  mintavételének  ténye  szerepel az ásatási dokumentációban és több helyen is közölték .( Új  Tükör XXVI/89.13 – 1989.szeptember 24 : Ásatás Barguzinban.  Múzsák, Bp. 1990.116.,132-140.)

-    A szervesanyag – maradványok  sorsa  nem  bizonytalan,  mert a felszedés  pillanatától  pontosan  nyomon követhető a dokumentáció és a [...]  az    adhatott    okot    félreértésre,   hogy   egyes   beszámolókba „hajmaradványokról“ ,  hajról  - esett szó.  A vizsgálatok azonban megerősítették,  hogy a szerves-anyag- ,illetve földminták emberi hajat nem tartalmaztak.)  

-    Az „elpusztult tárgyi lelet “-ről: egy zöldes oxiddal átitatott, feltehetően textildarab vagy földrög, a felszedéskor valóban szétporladt; ami arra utal, hogy eleve csak egy oxidos festék maradványa, vagy egészen vékony, teljesen eloxidálódott fémszál lehetett. (A régészeti feltárások során egyébként Gyakori, hogy az oxidáció miatt csak a tárgyra utaló elszíneződést, s nem magát a tárgyat tudjuk megfigyelni. )

-    Számomra is érthetetlen, hogy miért maradt el a textilnek vélt szerves anyag – maradványok vizsgálata az Akadémia részéről, amikor azokat 1990. január 19-én a bizottság számára átadtam. A szervesanyag-maradványok és a földminták első vizsgálatai egyébként már 1989 szeptemberében megtörténtek.  Ezek eredményei szintén hozzáférhetőek voltak bárki számára (Ásatás Barguzinban… 132-140.) A fentiek óhatatlanul érintik a bizottság egyes, a régészeti szakterülettel összefüggő megállapításainak megítélését: 

A)   A 7. sír relatív és abszolút kormeghatározását,

B)   A temetkezés rítusát a 7. és 28. sír esetében,

C)   a 7. sírban fekvő halott öltözetét a szerves anyagmaradványok alapján.

   A szakértő bizottság elnöke szerint a 7. számú sír alatt fekvő, 28. sírból  vett faminta  dendokronológiai  vizsgálatának  eredménye  a  7.  sírra  nem  vonatkoztatható,  mert nem egy időben temették el a két személyt. Fontosnak tartja továbbá,  hogy a 7. és 28. sír közelében a temetőrész legszélén egy csecsemő sírja volt.  Az ebből  a  jelentés által levont téves következtetések elkerülésére a kereszteletlen csecsemő te- [...] dalom minimális ismerete is elengendő lett volna.(Magyarság Néprajza IV.306.)

    Már a januári Moszkvai vizsgálatok során felvetődött annak lehetősége, hogy a 28. sírban fekvő 25 év körüli mongoloid férfi és a fölötte lévő, vitatott europid személy között rokoni – házastársi – kapcsolat áll fenn, amire esetleg a közelben eltemetett csecsemő is utalna.  Erre már a Moszkvai ülésen is egyértelmű cáfolat hangzott el, ugyanis a fenti helyzetben nehéz lenne feloldani néhány, az általános és a helyi szokásoknak is ellentmondó problémát:

-  Lehetséges volt-e egy bennszülött mongoloid férfi számára az adott korban, az adott társadalmi viszonyok között, hogy europid személyt vegyen feleségül:

-  A csecsemő, akinek halála legfeljebb néhány héttel térhetett el feltételezett édesanyja halálától, miért nem a szülők sírjában van eltemetve?

Ha az akadémiai bizottság által is elfogadott dendokronológiai adatok alapján csak a 28. sír keltezhető a 19. század közepére, akkor a múlt század közepén eltemetett 25 év körüli egyén, hogy ismerhette a szerintünk 1880 után földbe került személyt, hiszen matematikailag is legfeljebb csak csecsemőkorukban találkozhattak volna?

    Az időrend megállapítása – tárgyi melléklet, illetve dendokronológiai meghatározásra alkalmas faanyag (például koporsó darab) hiányában – csak

az ásatási megfigyelések és a temetőszerkezet együttes figyelembevételével lehetséges.  A relatív időrend megállapításánál különösen a 7. sír elhelyezkedése és a 28. sírhoz való viszonyra bír nagy jelentőséggel.

   A temetőszerkezetből levonható következtetések alapján a 7. csontvázat 1859. előtt temették el, a sírföld betöltésének összetétele alapján május és szeptember hónapok között.  A 7. és 28. sír […] utólagos bolygatás nélküli fala, a végig azonos betöltésű sírföld, a két csontváz egymáshoz viszonyított helyzete, illetve mélysége arra utal, hogy a két halottat egy időben temették el.

   Ha a 7. és a 28. sírt eltérő időpontban temették el, mi magyarázza azt, hogy a 28. sírgödrét - egyedül a temető mélyebb részén! – lényegesen mélyebbre ásták, mint a többi sírt, s így a 7. a felső sír a szokásos mélységben került elő?

   A kettős temetkezés sírgödrének az átlagtól jelentősen eltérő mélysége mindenképpen azt bizonyítja, hogy már eredetileg is két halott temetkezését tervezték oda. Tehát nem véletlen jelenségről, […].

   Ezen véleményen van a Szovjet Tudományos Akadémia Régészeti Intézményének igazgatóhelyettese, T.M. Potyimkina is. (Hulesch E.: Sándor, te vagy? . Győr 1990. 123.) Egyébként nem ez az egyetlen, amiben a két akadémia szakemberei között nincs egyetértés, hiszen például míg a  Szuta szakemberei szerint a kérdéses csontvázon egyetlen férfira  utaló  jelleg sem  volt, addig az MTA  bizottsága  a 7. sír  csontváza  nemének  vizsgálatakor  a 45  nőies,  22 indifferens  jelleg  mellett  15 férfira  utaló  jegyet  talált. Jó lenne, ha legalább a két akadémia közös nevezőre jutna a legfontosabb kérdésekben…(Hulesch. E. Sándor …123.)

3.   A 28. sír koporsójából vett faminták és a helyszíni kontrollminták csak az alsó dátumot, a régészeti megfigyelések pedig csak az felső időpontot tudják megadni. Ezért a datálásnál mindig az „régészeti megfigyelések és a dendokronogiai vizsgálatok alapján“ megszorítást alkalmazom, s értelemszerűen így használtam ez az elnökségi ülésen is (ahol nem a bizottág, hanem Kosáry   Domokos   elnök  úr   személyes   meghívása   alapján vehettem  részt). Tehát  nem  lehet  vita köztem  és  a bizottság között a tekintetben, hogy a dendokronológiai vizsgálat eredménye alapvetően az  alsó,  a 28. sírra vonatkozik, a 7. sírra csak a  régészeti  megfigyelésekkel  együtt  állítható,  hogy  a felső sír semmiképpen sem lehet korábbi, mint 1839., és későbbi, mint az alatta fekvő.

     Ugyanis a dendokronológiai vizsgálathoz felhasznált koporsódeszkákról le-vágták a legsélsző, kéreg alatti évgyűrűket, így csak az biztos , hogy a koporsó készítéséhez   felhasznált  fenyőt  az  említett  dátum  után  vágták  ki. A temető szerkezetét, és az ásatási megfigyeléseket is figyelembe véve, az eddigi adatok alapján  azt  látom  elfogadhatónak,  hogy  a 7. és 28.  sírban fekvő személyeket egy  időben,  1839  és 1859 között,  május  és  szeptember között, a fagymentes időszakban temették el.

Problémaként merül fel, hogyha (mint az egyik jegyzőkönyv említi ) igazságügyi orvostani tapasztalat szerint 65-75 év alatt teljesen elpusztulnak a vizsgálati tárgyak, akkor ez a speciális vizsgálati mód miként, és milyen mértékben alkalmazható régészeti leletek kormeghatározásánál, ahol, mint köztudott, nemezsüvegek és olykor több ezer éves ruházati maradványok is előkerülnek.

Bizonyíték bármire az, ha két sír esetében az egyikben megfigyelhető szervesanyag-maradvány a másikban nem? A régészeti megfigyelések szerint a szerves anyagok megmaradását a talajviszonyok, sőt az időjárási viszonyok is befolyásolják. Nyilván az is hat a lebomlásra, ha az egyik halottat koporsóban, a másikat pedig közvetlenül a földbe temették el.

A helyi szokások ismerete nélkül nehezen adható elfogadható magyarázat a kettős temetésre. Ráadásul, hogy az egyik személyt koporsóba, a másikat pedig a puszta földbe helyezték, önmagában is a két személy közötti jelentős – tudatos! – különbségtételre utal.

Jó lenne tudni, hogy ez a megkülönböztetés összefüggésbe hozható-e az I. és II. világháborús hadifoglyok visszaemlékezéseivel, amelyek szerint a foglyoknak nem minden esetben járt koporsó…

A szervesanyag-maradványok elhelyezkedése utal a ruházat körvonalaira. E szerint valószínűleg nadrág és felsőtest, valamint a karok vonalát követő ruha volt a 7. Sír halottján. A szervesanyag-maradványok vizsgálata legalább két, különböző szövésű textilt jelzett – ami a felsőruházat többrétegűségére utal…

Tigyi akadémikus úr döntőnek tartja, hogy a koponyán platina fülbevaló oxidnyomait figyelték meg az MTA szakemberei ((Huleseh E.: Sándor.. 120.) Némi problémát vet fel már az is, hogy a fülbevalót párosan szokták viselni – a 7. Sír koponyáján pedig csak az egyik oldalon volt megfigyelhető oxidnyom. A zöldes elszíneződés egyébként több helyütt megfigyelhető volt. az oxidnyomok elhelyezkedése és száma önmagában is kizárja a női nemre utaló fülbevaló-mellékletet.

Mellesleg a platinát az orvosi gyakorlatban éppen azért alkalmazzák, mert az oxidációval sze4mben rendkívül ellenálló. Nem világos tehát, hogy milyen szemmel látható nyomot hagyhatott a koponyán, illetve a feltárást végzők miért nem találták meg ezt az értékes ékszert – ha volt – a sír bontásakor, vagy a sírföld átszitálásakor…

Egy ilyen bonyolult kérdéskör tisztázását természetesen megnehezíti az, ha a vizsgálati eredmények egy részének értékelhetősége korlátozott – mint azt a bizottsági jelentés is korrekt módon mindig megjegyzi: „…hazai kontrollanyaghoz viszonyítva…”; „Barguzinból származó kontrollanyag nélkül…”; „…összehasonlító vizsgálatokra nincs mód. A laboratóriumi leletek értékelhetősége ebből eredően korlátozott.”

Különösen ez utóbbi megjegyzés miatt vetődik fel a kérdés, hogyan lehet akkor az eddig elvégzett vizsgálatok alapján a vitát lezáró következtetéseket levonni?

Talán érdemes lett volna a bizottságnak adatait a helyszín és a helyi szokások ismeretében a szibériai kontroll-anyaghoz viszonyítani, és figyelembe venni az ásatási megfigyeléseket, valamint az ásatáson rész vevők tapasztalatait.

Az Akadémia által eddig végzett vizsgálatok eredményeit figyelembe véve továbbra sem látok olyan egyértelmű bizonyítékot, amely cáfolná:

-       A temető szerkezete és az ásatási megfigyelések, valamint a dendrokronológiai vizsgálatok alapján a 7. és a 28. Sír egyidejű eltemetését 1839-1859 között a fagymentes május-szeptemberi hónapokban;

-       Valamint a szerves anyagok elhelyezkedése alapján azt, hogy a 7. sírban talált személyt férfira utaló nadrágban és egy többrétegű felsőruházatban temették el.

Ezek a megállapítások ellentmondásban vannak az akadémiai bizottság által közöltekkel. Úgy vélem, a bizottság munkája során eddig – mint az a jelentésből és a fentiekből is kitűnik – nem, vagy alig vette figyelembe az ásatási dokumentációt és a helyszíni megfigyeléseket.

Az egyes részproblémákra – szerintem – itt és most nem lenne célszerű kitérni. A megfelelő szaklapok hasábjain kellene megvitatni azokat. Hiszen, ha a döntéshozatal előtt – a hiteles kép kialakítása érdekében – lett volna mód az eltérő vélemények ütköztetésére, akkor nem alakult volna ki e minden érintett számára kellemetlen helyzet.

Persze, ehhez arra is szükség lett volna, hogy az MTA bizottsága – melynek tagjai feltehetően a legjobbnak tartott magyarországi szakemberek – végrehajtsák az alábbi, a sajtóban is sok vitát kiváltott 7. Számú sír tudományos megítéléséhez általuk szükségesnek vélt 5 munkatervi pontot:

1.    A feltárás helyszínének vizsgálata Barguzinban.

2.    A 7. Számú sírban, a feltételezett Petőfi-csontváz alatt levő, fiatal mongoloid férfi vizsgálata, abból összehasonlító csontminta vétele.

3.    A barguzini temetőből származó, biztos eltemetési idejű sírból férfi és női csontváz mintavétele.

4.    Az előbb említett sírokból földminta vétele.

5.    A barguzini 7. Számú sír vitatott leletének antropológiai, patológiai, igazságügyi orvostani vizsgálata, mérése, rönmtgenfelvételek készítése, stb.

Az eddigi vizsgálatok az első négy pontban felsoroltakat egyáltalán, az ötödikben lévőket is csak részben hajtották végre.

Azt a mindenkitől független problémát pedig, hogy ki volt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics, akinek a személyéhez a Bajkál tó környéki Petőfi-legendák szálai tapadtak, egyáltalán nem is vizsgálták.

S e félig sem végzett vizsgálatok és a nyilvánvaló ellentmondások ellenére az MTA – csak saját bizottsága részeredményeire alapozva, a kontroll-lehetőségek kizárásával – egyértelműnek és véglegesnek tartja megállapításait. Mivel az MTA nem kíván a továbbiakban e témával foglalkozni, talán az is megoldást jelenthetne, haa Művelődési és Közoktatási Minisztérium megbízást kapna arra, hogy jelöljön ki egy arra alkalmas intézményt, és ha kell, külső szakértők bevonásával

-       Maradéktalanul hajtsák végre az MTA kijelölt bizottsága által szükségesnek tartott munkatervi pontokat;

-       Biztosítsanak kontroll-anyagokat a hozzátartozók sírjából, hogy az amerikaiak által a vietnámi háború idején kidolgozott génlenyomat azonosítási eljárás még hátralévő részét el lehessen végezni;

-       A vizsgálatok befejeztével tegyék lehetővé az eltérő vélemények ütköztetését a hiteles kép kialakítása érdekében egy szakmai konferencia keretei között;

-       A vizsgálatok anyagából minél több jelenjen meg a megfelelő szaklapokban – hogy azok hiteles adatai alapján, s ne a napilapok olykor kétes értékű információira támaszkodva legyenek kénytelenek a szakemberek véleményt nyilvánítani;

-       Biztosítsák az 1990. Januári vizsgálatok alkalmával a Szovjet Tudományos Akadémián tárolt barguzini 7. számú csontváz – mint vizsgálati anyag és állandó kontroll-lehetőség – megőrzését;

-       A szovjet szakemberek bevonásával kezdjék meg annak az alapvető történeti problémának a vizsgálatát, ki volt Alekszandr Sztyepanovics Petrovics, akinek személyéhez a Bajkál környéki Petőfi-legendák szálai kötődnek;

Nem hiszem, hogy érdekében állna a kormányzatnak vagy bárkinek a mély indulatokat kiváltó kérdés szakmailag megalapozott megválaszolásának elodázása, a még szükséges vizsgálatok elhagyása.

Nem hiszem, hogy egy ügyet ennyi nyitott kérdéssel hosszú időre félre lehet tolni.

Itt már régen nem cél egyik vagy másik fél igazának bizonyítása, csak az igazság jelenlegi eszközeink, tudásunkkal való kiderítése lehet feladatunk.

Jó lenne, ha 1999-ben, a segesvári csata 150. Évfordulóján már pontosan tudnánk, mit ünneplünk. Egy minden részletre kiterjedő tudományos vizsgálat talán megelőzhetné, hogy ismét hozzá nem értők foglalkozzanak a témával.

Dienes András, a neves Petőfi-kutató szavai máig időszerűek: „Ne felejtsük el, van Akadémiánk, van Kisfaludy társaságunk, van már Petőfi-társaságunk, és 1867 óta van már történelmi társaságunk is… meg lehetne oldani a segesvári problémát, ha volna akarat az intézményes kutatáshoz…”

Reggeli Pesti Hírlap, 1990.12.12.

Vissza a nyitólapra