NYÍLT LEVÉL A SZU T.A. ARCHEOLÓGIAI INTÉZETE IGAZGATÓJÁHOZ

V.P. ALEKSZEJEV ELVTÁRSHOZ,

A SZU T.A. TAGJÁHOZ, AKADÉMIKUSHOZ

M.I. Salenik

Mélyen tisztelt Vitalij Pavlovics!

Ezen levelem indító okául az Izvesztyija 1990. jan. 12.-i számában Danyilov „Petőfi Sándor sorsáról” általam olvasott cikke szolgált.

Ön bizonyára azt kérdezi, hogy miért fordulok Önhöz nyílt levélben, amikor nálunk a levéltitkot törvény biztosítja. Megmondom őszintén, azért, mert Ön nem szeret válaszolni az Önhöz küldött tudósítók kérdéseire, és leveleikre, amelyek az említett cikkhez kapcsolódnak.

5 esztendő folyamán a folyóiratok oldalain és más tájékoztató szerveknél heves viták zajlottak le az ún. „PETŐFI SÁNDOR szibériai legendája” c. témában, mert ő volt a magyar nép nagy fia és forradalmár költője. Ezen legenda szerint Petőfi Sándor nem esett el harc közben Segesváron, ahol a magyar forradalmárok egyik utolsó ütközete zajlott le Európa csendőre, I. Miklós cár által Magyarországra vezényelt orosz expedíciós hadsereg ellen, hanem hadifogolyként Oroszországba, Szibériába szállították. A legendának megfelelően a nagy költő utolsó életéveit Burjátia területén élte le, és Barguzinban halt meg.

Ezek a viták nemcsak a költő hazáját hozták lázba, de mély nyomokat hagytak a mi országunk, valamint Európa és más kontinensek tömegkommunikációs eszközeiben is.

Én figyelemmel követtem ezeket a közléseket, amelyek a Morvai Ferenc által finanszírozott antropológiai nemzetközi expedíció eredményeiről megjelent beszámolót követően, kerültek nyilvánosságra. Az expedíció jelentése a tudományos és újságírói körökben élet vitákat idézett elő. Nem titkolom, hogy én magam is bizonyos borúlátással reagáltam a magyar, amerikai és szovjet tudósok eredményeiről közzétett közleményekre, mert ők arra a következtetésre jutottak, hogy Barguzinban a költő földi maradványait fedezték fel. Úgy gondolták, hogy nem maradt más hátra csupán hazavinni őt a költő szülőföldjére és az őt megillető tiszteletadások mellett újra eltemetni hazájában.

A Magyar TUDOMÁNYOS Akadémia azonban kategorikusan visszautasította a részvételét az antropológiai expedícióban, és a saját embereit a tömegkommunikációs eszközök segítségével ellene hangolta, az expedíció korábbi megállapításainak, de amikor már nem tudtak kitérni a részvétel elöl, és kénytelenek voltak részt vállalni az új expedícióban, akkor a Harmadik Nemzetközi azonosítási expedíciónál, amelyet N.I. Rizskov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Minisztertanácsi Határozatban rendelt el, miszerint létre kell hozni egy szovjet bizottságot, felkérni Németh Miklós magyar kormányfő által az MTA-t, hogy vegyen rész a Nemzetközi Bizottság munkájában.

Éppen előttem fekszik az Izvesztyija újság, melynek újságoldalán olvasom: „A Nemzetközi Bizottság 3 napos munkája után összegezte az eredményeket. A bizottságot a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Régészeti Intézetének igazgatója, V. Alekszejev akadémikus, magyar részről az MTA képviselője, L. Harsányi professzor vezetett.

A szakértők gondosan megvizsgálták, lemérték a Moszkvába szállított csontokat. Ekkor következett be, nézetem szerint, az antiszenzáció. A vélemények többsége szerint a csontváz egy nőnek a csontváza.

V. Alekszejev akadémikus, antropológus: „Akárhogy is szeretném, a férfinemre utaló strukturális jelek közül egyet sem láttam.”

Harsányi László magyar professzor tájékoztatás szerint: „Én 95%-ra teszem, hogy ez nem férfié, hanem nőnek a csontváza. A bizottság megállapítása  szintén eléggé határozott.” (Az idézetben lévő szavakat én húztam alá M.S.)

Egy ilyen rövid újsághír aligha adhat világos képet arról, hogyan állapították meg a tudós férfiak és mit állapítottak meg, ezért én érdeklődni kezdtem arra vonatkozóan, hogy ugyan mit közölnek ezzel kapcsolatban a magyar tömegtájékoztatási eszközök: újságok, rádió, TV. Ezután szembe állítva, összehasonlítva az ottani híreket az Izvesztyija tájékoztatásával, alaposan lehangolódtam. No nem azért, mert lélekben azt vártam, az azt megelőző antropológiai expedíciótól, hogy az ő megállapításaikat megerősítsék, nem, én azért hangolódtam le, mert a mi szovjet tudományunk bemocskolta a mi régészeti iskolánkat, a mi szovjet tudományunkat.

Mit is találtam a magyar tömegkommunikációs tájékoztatásban:

1.    Még azt megelőzően, hogy a Magyar Tudományos bizottság tagjai a Szovjetunióba elutaztak a barguzini temető 7. sz. sírjában feltárt maradványok közös szovjet-magyar bizottság munkájában való részvétel céljából, mivel ezeket a maradványokat Petőfi csontjainak minősítették korábban, a Magyar Rádió szétkürtölte a világba, hogy ez a csontváz egy fiatal nőé volt. mindez nem más, mint az előre beprogramozott tudományos kutatás, amely nem megállapított igazságokon, hanem ennek a változatnak a megerősítésén alapszik. A sokkal későbbi forrásokból felvetőlegesen úgy ítélhetem meg, hogy ez a „tájékoztatás” az MTA sajtótitkárától, aki részt vett ezt követően a szovjet-magyar bizottság munkájában, származik.

2.    A magyar bizottság tagjai közé felvették Farkas Gyula professzort, aki személyes ellensége Kiszely Dr.-nak, már azért is, mert a neve az egész világon közismert, mint antropológus, és részt vett az előző két expedícióban is. Ez az ellenségeskedés nem maradt felszín alatt Farkas Gyula munkamódszerében, akinek feladata volt a mérések elvégzése a csontvázon. És az, ahogyan ő ezeket a méréseket végezte, megállapítható abból a tényből, hogy a tisztelendő professzort 50 esetben  kapták rajta csibészségen, mert meg akarta hamisítani, olyan előjellel, hogy a csontváz nőinek minősülhessen, a mérési eredményeket. Ebben a történetben az a legfigyelemreméltóbb, hogy a becstelenségét nem a tudós kollégái, hanem egy olyan ember, aki saját állítása szerint semmit sem ért azt antropológiához, Morvai Ferenc leplezte le. A tudósoknak ki kellett javítaniuk és meg kellett változtatniuk a hamis adatokat. Nincs értesülésem arról, hogy megtörténtek-e mindazon mérések ismét, amelyeknél leleplezték Farkas Gyula professzor előző méréseit. De ez a szomorú tény nem maradhatott, helyesebben nem hagyható figyelmen nélkül és az egész bizottság összes tagjainak reagálása nélkül.

3.    A magyar bizottság vezetője HARSÁNYI László soha nem jelentette ki ott, hogy ő 95%-ra teszi „hogy ez inkább nő, mint férfi”. Már azért sem, mert hazatérte után az újságírók kérdéseire válaszolva Harsányi László kijelentette, hogy a tényleges adatok arra utalnak, hogy a 7.sz. sírban felfedezett csontváz 80%-ban nő volt.

Ugyanakkor mit ír 1990. január 12.-én a Petőfi Népe c. újság:

Dr. Harsányi László pécsi professzor, aki a jelenlegi tudós különítmény munkáját vezette a TV kamerák össztüzében kijelentette: „A SZOVJET ÉS A MAGYAR SZAKEMBEREK MEGKÖZELÍTŐLEG 80%-os bizonyossággal állítják, hogy a kutatók asztalára női csontváz került. Igaz, további laboratóriumi kutatások elvégzésére van szükség, és úgy vizuálisan egy pillanat alatt megállapítva nem lehet állást foglalni ebben a bonyolult kérdésben. Mi jelen esetben azt állapítottuk meg, hogy egy beteg női szervezet csontvázával van dolgunk.”

4.    A magyar újságokból megtudta, hogy az Ön által vezetett szovjet tudósok csoportja, Valerij Pavlovics, tudományos kutatómunkát végzett, amelynél rendelkezésünkre állt a csontváz azonosításához szükséges, a tudományos műszaki eredmények összes legújabb vívmánya. Ami nem idézett elő nálam „legnagyobb lelkesedést”.

De milyen lelkesen írták meg azt a Dátum c. magyar újságban, amikor a tudományos kutatás egy szakaszáról közöltek hírt:

„Közben Harsányi professzor, hogy a koponya súlyát megmérhesse, mérleget kért. Egy olyan mérleget hoztak (hiszen mi az akadémia egyik intézetében vagyunk), amilyen valamikor a nagymamáink használtak piaci mérlegelésre. Az egyik serpenyőbe a súlyokat rakták, de grammoknak megfelelő súlyok nem voltak. Nem baj, mondták a szovjet tudós antropológusok, hiszen az 1 kopejkás érme súlya pontosan 1 gramm. Aztán hullottak az aprópénzek a mérleg serpenyőjébe. Ezek segítségével mérték meg a koponya súlyát, 520 gramm, és megállapították, ez női vonás. Én ugyan laikus vagyok, de látom, hogy a fogak többsége hiányzik, és azoknak is kell, hogy valamilyen súlyuk legyen.

Később Dezső Gyula a fény felé fordította a koponyát, és megmutatta, hogy a csont olyan vékony, áttetsző, mint a viaszpapír. A koponya teteje, feltehetően valamely betegség közben megvékonyodott, ezért a vastagsága mindössze 1 mm, ugyanakkor a normális emberi koponya vastagsága ennek 2-3-szorosa. Arról, hogy ezért volt könnyebb a súlya, nem is beszéltek. A jegyzőkönyv csupán az összesített adatokat tartalmazza.

Igen okos módszerrel mérik az agy térfogatát is. Feltöltik a koponyát borsóval, aztán kirázzák belőle, és egy üveghengerben megmérik, hogy azok térfogata hány köbcentiméter. Azt beszélik, hogy nálunk Magyarországon ezt speciális, apró golyócskák segítségével végzik el, de itt ennek a célnak megfelel a borsó is.

Hogy az asztalon végzendő vizsgálatoknak huzamosabb ideig folytatott valamely válfajával foglalkozzanak az szóba sem jöhet. Még be sem fejezték teljesen az összes adatok összeállítását, már arról beszélnek, hogy sietni kell, mert kezdődik a tanácskozás. Ahol a tudósok közkincsé teszik elképzeléseiket, bár azok csak előzetes elképzelések, de azok döntik el a további kutatások menetét…

(A Dátum 199. január 30-i száma)

Őszintén be kell vallanom, hogy amikor elolvastam a Dátumban közzétett cikket, amelyet cselesen TUDOMÁNYOS KUTATÁS A PIACI MÉRLEGEN akkor én önkéntelenül is megvádoltam a szerzőt, Tamási Jánost, hogy ő arra törekszik, hogy a mi dicső hagyományokkal rendelkező antropológiai tudományunkat kompromittálni akarja.

Azt gondoltam, hogy meg akarja nevettetni az olvasót, az Önök tudós csoportját pedig köznevetség tárgyává akarja tenni. Megmondom őszintén az sikerült, de nem az Ön, Vitalij Pavlovics segítsége nélkül. Ez év április 8.-án a Magyar TV vasárnapi adását néztem, és abban egy dokumentációs filmet vetítettek a barguzini 7.sz. sírban feltárt csontváz tanulmányozását célzó nemzetközi bizottság munkájáról Moszkvában. Saját szemmel győződtem meg arról, hogy a cikk szerzője nem túlzott. A kutatók asztalán a koponya mellett láttam azt a precíziós mérleget, amelyet napjainkban az Önök Régészeti Intézetében láthat az ember. Ez tényleg olyan mérőműszer, amellyel a nagymamáink a nyár adományait mérték a piacon.

Eszembe öltött, hogy amikor a tudományos kutatásokat Önök ezzel a mérleggel végezték, elhomályosították annak a tulai orosz mesternek a dicsőségét, aki a maga idejében a bolhát is megpatkolta. Ő ugyan hogyan is versenyezhetne az előállítás pontosságában Önökkel, tudósokkal. Hiszen a mesternek nem adományoztatták az akadémikus címet. Igaz, hogy Levsa mesternek nem koponyával, hanem élő bolhával volt dolga, de az ő kétségtelen tehetségét eddig senki sem merészelte elvitatni. Gratulálhatok Önöknek, hogy győzedelmeskedtek e fölött az autodidakta fölött. Amit azok a pontos mérések, amelyeket az Ön vezetése alatt a muzeális mérlegen a TV-nézők széles nyilvánossága előtt végeztek, mindazokat akik megtekintették ezt a dokumentumfilmet, egyszerűen megráztak.

Ezen levél elején, általam idézett, az Izvesztyijában leírt szavak közül aláhúztam két szót. A vélemények többsége szerint a csontváz „női”’. Hála Istennek, hogy ezen vélemények többsége megadatott és ezzel Petőfi Sándor sorsát demokratikusan döntötték el.

Ebből a közleményből következik az a megállapítás, hogy a bizottságban volt egy kisebbség is, amelynek véleménye eltért a többség véleményétől.

Az emberiség sok évszázados történelmében számos olyan ismert tény létezik, hogy amikor a kisebbség győzedelmeskedett a többség felett, akkor az utóbbi megszégyenült. Na hogyan is lesz ebben a konkrét esetben? Azt az idő mutatja meg.

Azonban kívánatos lenne, hogy a vélemények csatájában ne alkalmazzanak a viták eldöntéséhez a napjainkban fennálló adminisztratív parancsuralmi kifogásokat.

Győzzön az igazság, győzzön a tudomány!

A levél elején aláhúztam az Izvesztyija cikkéből néhány szót, amelyeket Önnek tulajdonítanak, miszerint „Akárhogy is szeretném, a férfinemre utaló strukturális jelek közül egyet sem láttam.’”

Tekintve, hogy Ön nem követelte az adott újság szerkesztőségétől e szavak helyesbítését, hajlamos vagyok azt hinni, hogy ezeket a szavakat tényleg Ön mondta, és az Ön véleményét tükrözik. Egy dolgot azonban sehogy sem tudok megérteni, hogy lehet az, hogy a magyar tudósok, akik logikája szerint a lehető legérdekeltebbek abban, hogy Petőfi Sándor olyan hős maradjon, aki I. Miklós, a magyar forradalmat vérbefojtó expedíciós hadaival szembeni harcban esett el, de ők is megállapítottak 20%-nyi férfiasságot a tanulmányozott csontvázon, hanem Ön hogy lehet, hogy 1gyetlen %-ot sem talált. Nem furcsa?

Napjainkban a tudományok legfiatalabbika az ufológia, amely az azonosítatlan repülő tárgyak tanulmányozásával foglalkozik. Szó van arról is, hogy az UFOk-ban utazó élőlények képesek az emberi gondolkodást átprogramozni. Az a furcsa gondolatom támadt, hogy ebben az adott esetben nem az UFOk személyzetének ez idáig ismeretlen képességeiről tanúskodó hatásokkal állunk-e szemben?

Az a TV-s dokumentációs film, amelyet a nemzetközi bizottság munkájáról láttam, jelentős részében Önnel foglalkozik. Én megkülönböztetett figyelemmel hallgattam az Ön eszmefuttatásait, a Petőfi Sándor szibériai legendájának megalapozatlanságáról, amelyet azzal bizonyít, hogy a Szovjetunió oroszországi, szibériai összes levéltáraiban hiányoznak azok a dokumentációs adatok, amelyek Petőfi Sándornak az Oroszországban, Szibériában volt jelenlétét igazolnák.

Hogy Ön honnan vette ezeket az ismereteket, amelyek Sviegel Ferencre vonatkoznak, az számomra nem volt titok, de ami a levéltári iratokat illeti, megmondom őszintén, hogy azok tanulmányozásával napjainkig  mi hazai tudósain közül lényegüket tekintve senki sem foglalkozott. Ha példának vesszük, elkezdődhetne I. Miklós büntető expedíciós hadseregére vonatkozó dokumentumok tanulmányozása, amelyek a magyar forradalom leveréséről készültek, akkor megállapíthatjuk hogy lényegében el sem kezdődött, érintetlen területet képez.

Bizony sokáig kell még ásni Moszkva és Kijev levéltáraiban, a Szovjetunió európai részén, valamint Szibériában a sok kormányzósági levéltárban. Ehhez a kutatáshoz egy emberöltő kevés. A komoly kutatáshoz 100 és 100 felsőfokú képzettségű szakember szükséges. Ebben az esetben a kutató amatőrök képzettsége nem segít, bár meg kell állapítanunk, hogy a magyar lelkes amatőr kutatóknak mindezek ellenére sikerült fellebbenteniük a magyar forradalom leverése után Oroszországba szállított magyar hadifoglyok itt-tartózkodását rejtő titok-drapéria sarkát fellebbenteni.

Biztos forrásokból tudom, hogy a szovjet fél részéről a nemzetközi bizottságban jelen voltak a levéltári szervek képviselői is.

De arról is meg vagyok győződve, hogy a Szovjetunió levéltáraiban lévő dokumentumokról szólva, amelyek konkrétan Petőfi Sándor vagy Alekszander Petrovics magyar hadifogolyként Oroszországban történt tartózkodásáról tanúskodnak, kitérően válaszolt volna: „ilyen dokumentumok nem kerültek felszínre”, de sohasem válaszolta volna azt: „A Szovjetunió levéltáraiban ilyen dokumentumok nincsenek”.

Ön azonban kategorikusan kijelenti, hogy minden kívánsága mellett, az Ön által tanulmányozott koponyán egyetlen férfias jellemzőt sem fedezett fel.

Az Eduard Gyomin felszólalása, melynek folyamán egy előadást tartott, a magyar tagok „tudatlanságát” figyelembe véve, és a szovjet bizottságnak a barguzini ásatások folyamán történt törvénysértésekről amelyek a műemlék-védelem törvényeit is figyelmen kívül hagyták, lehet, hogy Önnek tetszett, de hát én is megértem Gyomint, mert ő Tivanentoval hosszú ideig utazott együtt egyazon vonatban, amelyben Petőfi Sándor szibériai legendájának megfejtését szorgalmazták. De aztán az történt, hogy Gyomin erről a vonatról valahol egy megállóban leszállt, és lemaradt róla. Az útjaik Tivanenkoval elágaztak. A volt kutató társak kibékíthetetlen ellenfelekké váltak, és az ő felszólalásának jellegéből ítélve és meggyőződhettem erről, bár a TV-ben egyetlen szavát sem hallottam. De megállapíthattam, hogy az ő előadása Önnek tetszett.

Vitában születik az igazság, mondja a bölcs szólás-mondás. Az ókorban a rómaiak ezt a bölcs gondolatot „Auditur et alters pars” – fejezték ki.

Meg kell hallgatni az ellenfelet is. En nem történt meg Tivanenko esetében, aki igen sokat dolgozott Petőfi Sándor szibériai legendájának megvilágítása érdekében, mert nem kapott szót, és a másik felet nem hallgatták meg, ezért én véglegesen meggyőződtem arról, hogy az UFOk űrutasai képesek átprogramozni az emberi gondolkodást.

Azt mondják, hogy a szovjet antropológusok az igazságszolgáltatásnak nagy segítségére vannak, a gyilkos kéztől elhunyt személyek koponyáinak azonosításában. A kiváló szovjet tudós, M.M. Geraszimov által kifejlesztett módszer szerint az antropológus szakértők az ismeretlen körülmények között elhunyt ismeretlen emberek arcát újra alkotják. A kriminalisztikai tankönyvekben megtalálhatók azok a fényképek, amelyek az embert életében, és azok mellett azok is, amelyeket M.M. Geraszimov plasztikai módszerével alkottak újjá. A hasonlatosságuk egyszerűen meghökkentő. Feltételezem, hogy ilyen kutatási módszer sokkal pontosabb lesz, mint az Önök által alkalmazott mérések, ha Ön ezzel a munkával a saját intézetének aspiránsait bízza meg és azok termelési gyakorlatként ezt a munkát elvégzik.

Az azonosítás területén, hogy elkerüljük a munka hamisítását „anonim” koponyával kell elvégezni súgás és „puska” nélkül következetesen néhány személy bevonásával ezeket a munkálatokat. Meg vagyok győződve arról, hogy az M.M. Geraszimov újjáalkotó módszerével így meg lehet különböztetni a Barguzin temető 7.sz. sírjában feltárt, helyreállított arculatát.

A tudomány pontos választ ad erre a kérdésre, hogy ez a koponya, mondjuk egy hölgyé (akit nevezzünk mondjuk Sárinak), aki boldogtalan, és viszonzatlan szerelem következtében fiatal éveiben elhalálozott, vagy pedig ez a koponya Sándoré (Alekszanderé). Úgy gondolom, a koponya azonosítása sokkal meggyőzőbb lesz, ha az Ön intézetének tehetséges aspiránsai nem foglalkoznak vele, ellenben ezt a munkát ezen terület legkiválóbb tudósai végzik el.

Az igazságnak győzedelmeskednie kell.

Ezt a győzelmet várják elsősorban Magyarországon lakosai, minden Petőfi kutató, és minden ember, aki szereti az igazságot.

P.S.

Kérem ne feledkezzenek meg arról, hogy Kiszely István dr. a Barguzin-i Antropológiai Expedíció, amely Petőfi Sándor sírját feltárta, vezetőjét felköszöntsék abból az alkalomból, hogy kiemelkedő tudományos munkásságáért és nagyjelentőségű tudományos művéért az UNESCO Tudományos Tanácsa neki ítélte az Amerikai Egyesült Államok Tudományos Akadémiája és a UNIVERSAL Intelligence Date Bank által alapított ALBERT EINSTEIN érem bronz fokozatát.

Erről szólnak a NÉPSZAVA és a Magyar Nemzet hasábjain megjelent közlemények, melyeknek másolatát mellékelem.

Őszinte tisztelettel az Ön válaszát várva

M.I. Salenik

295400 Munkacsevo, Mira út. 61. 1.sz. lakás

FORDÍTOTTA: NEHÉZ MIHÁLY

    Vissza a nyitólapra