Levél Göncz Árpád Köztársasági Elnökhöz

1991. január 14.

 

Göncz Árpád

Köztársasági elnök úr részére

 

Tisztelt Köztársasági Elnök Úr!

 

Bizonyára ismertek Ön előtt a Megamorv Petőfi Bizottság Petőfi Sándor földi maradványainak felkutatásával, hazahozatalával kapcsolatos erőfeszítései. Sajnos az elmúlóban lévő kommunista uralom eddig – nem válogatva eszközökben és módszerekben – mindent megtett azért, hogy megakadályozza a valóság kiderítését, a kutatások eredményeinek nyilvános közlését. Kihasználva hogy a kormány a rendszerváltással kapcsolatosan az ország megmentésével van elfoglalva, a Magyar Tudományos Akadémia olyan személyeket jelölt ki a kontroll-vizsgálatokra, akik 1956-os politikai múltja (ha az eddig cáfolatlan újságközleményeknek lehet hinni, összefonódott a hírhedt AVH-val, és több ember kivégzésében, elítélésében részesek hamis szakértői véleményekkel) alapján az azonosítási eljárásban való részvételük, véleményük tisztasága erősen megkérdőjelezhető. Ennek megfelelően a Magyar Televízió munkatársaival összejátszva a moszkvai azonosításról is valótlan, lényeges momentumokat szándékosan kihagyó közleményeket adtak ki. A Magyar Televízió, és a Magyar Tudományos Akadémia véleményét közlő folyóirat elzárkózott bizottságunk állásfoglalásának, helyreigazítási kérésünknek, dokumentumfilmünknek a közlésétől.

Bizottságunk azonban ügyünk fontosságának, becsületes tudatában természetesen tovább folytatta a kutató munkát pártatlan külföldi szakértők, intézetek bevonásával.

Az elmúlt napokban sikerült egy-két folyóiratban közölnünk legújabb eredményeinket, mi szerint:

-       Az Egyesült Államok hadseregének DNS print eljárást kifejlesztő laboratóriuma megállapította a csontminták alapján, hogy az MTA állításával ellentétben nem női, hanem férfi maradványokról van szó.

-       A Svájcban folytatott dendrokronológiai vizsgálatok pedig nem száz évnél fiatalabb temetést, hanem ±18 év toleranciával egyidejű temetést igazolnak a Petőfi Sándornak tulajdonított sírkereszt fotóján található időponttal.

Bizottságunk elnöke, Morvai Ferenc úr 1991. január 4-én tért haza az Egyesült Államokból, ahol találkozott a vizsgálatokat végző és a barguzini ásatásokban résztvevő amerikai tudósokkal, akik felajánlották, hogy készek bármikor Magyarországra jönni és a TV nyilvánossága előtt a lelet Petőfi azonosságára mutató korábbi megállapításaikat megvitatni a moszkvai azonosításon résztvevő MTA megbízottakkal. Az ezzel kapcsolatos TV műsoridőt, utazási és egyéb költségek térítését is vállalják. A konferencia és a korábbi videódokumentumaink MTA által történő közvetítésének ügyében már fel is kerestük az MTV új elnökét. Hankiss Elemér elnök úr ígéretet tett arra, hogy kérésünket képviseli a műsorcsatornák új igazgatói felé. Morvai úr 1991. január 15-én ismét az Egyesült Államokba utazik a részletek további tisztázására, a magyarországi konferencia előkészítésére.

Ebben a reménykeltő helyzetben kaptunk egy olyan értelmű híradást Szovjetunió-béli partnereinktől, hogy – feltételezhetően az MTA kérésére – a Szovjet Tudományos Akadémia azonnali intézkedésre szólította fel a Burját Köztársaság illetékeseit a csontok eltemetésére.

Tekintettel arra, hogy az eddigi 23 azonossági jegyen túli, 100%-os bizonyítási eljárás lehetősége is rendelkezésére áll Magyarországnak, a Magyar Kormánynak, bizottságunknak, kérjük Önt, hogy sürgős, azonnali közbelépésével mentse meg a magyar nép számára szent ereklyének számító földi maradványokat. Kérjük, tegye lehetővé az Egyesült Államok tudósainak, hogy a jelenleg ismert legmodernebb, legbiztosabb DNS print eljárással elvégezzék az azonosítást.

Úgy gondoljuk, Petőfi Sándor esetében nem szabad érvényesülni egy kommunista tudós csoport egész magyar nép ügyét politikai megfontolásból szabotáló törekvésének.

Talán nem véletlen, hogy a jó Isten éppen most tette lehetővé, hogy Petőfi Sándor hazatérjen és hozza magával a szabadság szellemét, a reményt, a példát az életben maradásra, a világon élő valamennyi magyar ember összefogására, a haza megmentésére.

 

Budapest, 1991. január 14.

 

Tisztelettel:

                         A Megamorv Petőfi Bizottság megbízásából:

            /Kardos lLajos/           /Nehéz Mihály/            /Dr. Kiszely István/

 

 p>

 

    Vissza a nyitólapra