Az MTA ellenzi a Petőfi-hozzátartozók exhumálását

 

  

(MTI) A Megamorv Petőfi Bizottság kérelmet juttatott el a Budapesti Főpolgármesteri hivatalhoz, kérve, Petőfi Sándor Magyarországon eltemetett szüleinek és fiának kibontását. (Erre azért lenne szükség, hogy a maradványok elemzésével segítsék a Barguzinban kihantolt csontváz azonosítását.) A Főpolgármesteri Hivatal a tudós testület állásfoglalását kérte, melyet Kosáry Domokos, az MTA elnöke csütörtökön juttatott el a Városházára.

„A Magyar tudományos Akadémia tartja magát az általa kiküldött Petőfi Bizottság nyilatkozatához” – szögezi le az állásfoglalás. „Eszerint – a szakértők legjobb tudása szerint – Barguzinban nem Petőfi csontjait találták meg. Mindeddig semminemű reális és hitelt érdemlő bizonyíték nincs arra nézve, hogy Petőfi egyáltalán Barguzinba kerülhetett. Addig, amíg ez a helyzet így áll, Petőfi szüleinek vagy rokonainak kihantolása fölösleges, sőt, a nemzeti kegyeletet sértő aktus, ami ellen az MTA határozottan tiltakozik.

Az MTA új Petőfi Bizottságának feladata az, hogy a Megamorv Bizottságot is -, akik bárminemű adattal vagy feltételezéssel rendelkeznek Petőfi Állítólagos Szibériába kerülését illetően, nyújtsák be igazi vagy vélt bizonyítékaikat, hogy azokat teljes szakmai alapossággal ellenőrizni lehessen.

Amennyiben a Megamorv Bizottságnak bármilyen adat áll rendelkezésére, azt előbb nyújtsa be az MTA Petőfi Bizottságához és csak a bizonyítási eljárás lefolytatása után kerülhet sor a kérdés esetleges felülvizsgálatára. Mind e pillanatig ugyanis egyetlen hitelt érdemlő adat sem került elő – a Megamorv részéről sem -, amely Petőfi barguzini tartózkodását igazolná. Mindaz a hivatkozás, amivel egyesek ebben az irányban próbálkoztak, kritikátlan koholmánynak bizonyult.

Az MTA a továbbiakban is az e kérdésben általa kiküldött bizottság állásfoglalását veszi alapul, mert szakmai vélemény adására az hivatott” – szögezi le az MTA elnöke.

„Mindaddig, amíg az MTA Petőfi Bizottsága a fent körülírt álláspontján nem változtat, a Magyar Tudományos Akadémia minden további exhumálást nyomatékosan ellenez” – fejeződik be Kosáry Domokos levele.

 

 

    Vissza a nyitólapra