Mozaikok a szibériai Petőfi-kutatásból

Barguzintól Amerikáig

Cím : Nagyréde, Kossuth u. 4. 3212

     A szerencsétlen kimenetelű segesvári csata óta számtalanszor felmerült a kérdés: mi lett Petőfi Sándorral?

      A kérdés felvetése még ma is jogos. Habár a Morvai Ferenc által finanszírozott, és Dr. Kiszely István tudományos vezetésével Barguzinban járt Megamorv Petőfi-expedíció nemzetközi szakértőkből álló csoportja igen nagy valószínűséggel 19889. július. 17. –én megtalálta, és azonosította szeretett költőnk földi maradványait, nagyon keveset tudunk az oda vezető útról. Mindenesetre, a végeredményt illetően  csak azért nem állítja 100%-ban a bizottság, hogy Petőfi Sándort találta meg, mert létezik még olyan eljárás, mellyel az általunk alkalmazott vizsgálati és azonosítási módszereknél még pontosabban is meghatározható az azonosság. Ez az USA hadseregének a vietnámi háborút követően kifejlesztett eljárása, a „DNS print“ módszer. Ennél a vizsgálatnál a fizikai jellemzők alapján már nem azonosítható halottakról „gén“ – „újlenyomatot“ vesznek, és a vélhető rokoni körből vett mintákkal összehasonlítva 100%-os biztonsággal állapítják meg az azonosságot. Ennek a vizsgálatnak az elvégzésére lenne szükség ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia által megbízott csoport és a MMPB közötti vitát tisztességesen le lehessen zárni.

    Sajnos, az MTA moszkvai azonosításon részt vevő csoportja nem vállalj a tv nyilvánossága előtti vitát a bizottságunk által felkért amerikai és svájci tudósokkal. Az MTA diplomatikus kitérővel új bizottságot hozott létre, és a vitában továbbra is egyoldalú sajtóelőnyüket élvezve, tiltakozik a DNS print eljárással történő azonosítás elvégzése ellen. Az eddigi kutatásra közel 20 millió Ft-ot költő Morvai Ferenccel együtt minden becsületesen gondolkozó emberben merül fel a kérdés:  MIÉRT ?

    Sajnálatos, hogy a Petőfi-kutatásban ma már ez a kérdés túlnő az alapproblémában. Nehéz véleményt mondani egy világhírű intézményről, amikor egy tudományos kérdésben az egzakt bizonyítési eljárás helyett inkább sajtótámogatást igénybe véve – a meddő vitát, az igazság kiderítésének elodázását vállalja. Az MMPB többségében amatőrükből áll, és csak a kulcsproblémák megoldására kéri fel a szakterületet művelő hazai és külföldi tudósok legjobbjait. Kezdetektől elutasítja a Petőfi-kutatás politikai síkra terelését, és ezen nem is kíván változtatni. Hogy melyik út az erkölcsösebb, azt az olvasóra bízom.

    A kérdés szakmai részének elbírálásához, hogy lehet-e Petőfi Sándorról beszélni a Barguzinban talált Petrovics-lelet esetében, az alábbi rövid összefoglaló hozzásegit.

    Eddig még soha, senkinek nem sikerült hitelt érdemlően bizonyítani, hogy Petőfi Sándor a segesvári csatában meghalt. Augustus von Heydte ezredes sokszor hivatkozott jelentését 5 évvel  később, 1854-ben írta. Heydte egyszer szőke, egyszer fekete körszakálúnak írja a „leszúrt felkelő “. Ennek alapján egyértelműen Petőfivel bizonyítani, és halottnak tekinteni is merészség. Annyi bizonyos, hogy az elmenekült, később nyilatkozó szemtanúk utoljára, valóban ebben a térségben látták Petőfi Sándort. Ha feltételezzük, hogy Heydte 5 év múlva rosszul emlékezett a szakállra, a halál beálltáról pedig nem győződött meg, de mégis Petőfi Sándor volt a leszúrt felkelő, akkor Mikolás Miklós a Pesti Hírlapban 1991.február 4-én közölt „Segesvári Barguzinig“ című cikkében foglalt verzióját sem vehetjük el részletesebb vizsgálat nélkül. Mikolás Miklós felveti, hogy Heydte leírása szerint az őt kísérő kozákokkal találtak egy leszúrt felkelőt az Ispán-kútnál, akinél többek között Kemény Farkas Bemhez írott jelentését is megtalálták. Feltételezi, hogy, Heydte magatartása feltűnő lehetett a kozákok számára érdekltelen civil „leszúrttal“ kapcsolatban, amiről parancskoságukat tájékoztatták . Lüderset Bem iránt közismert gyűlölete arra késztette , hogy még az éjszaka folyamán kiküldött az esetleg Bem környezetéhez tartozó cicvilért, és gondos orvosi ellátással megmenthették az életét. A sebesült felépüléséig azonban eltelhetett annyi idő, hogy közben elhagyták Erdélyt, később pedig már ott tartották.

 Hasonloó verziót tárgyal egyébként Bartha János hadnagy visszaemlékezése is (Hon 1867), miszerint valaki szekéren a segesvári kórházba vitte a civil ruhás sebesültet, ahonnan pedig az oroszok vittek magukkal fiatal magyar sebesültet.

A magyar szabadságharcra, a segesvári csatát követő eseményekre vonatkozóan rendkívül érdekesen összecsengenek a magyarországi visszaemlékezések szibériai elbeszélők történetével is, amelyek alapján a Petőfi Bizottság elindult Brguzinba. L.J. Eliaszov közismert szovjet néprejzkutató 1937-ben Barguzinban kutatott az ott meghalt dekabrista vezér Michail Karlovics Külchelbecker után. Eliszovnak feltűnt, hogy mindenki, aki ismerte a dekabristát, elkezdett meséni annak titokzatos barátjáról is, a Petrovics nev veszedelmes politikai fogolyról. A legendát Nehéz MIhály fordításában a Magyarok 1989. IV. száma közölte: „A feltámadott ember“ és „A titokzatos számúzött“. Az elbeszélő, Maria Morokova (1841-1940) volt. Elmondása szerint a titokzatos idegent, akit Petrovicsnak hívtak, még 1851-ben éjjel, titokban hozta haza kb. 15 hatósági ember sok-sok kozák kíséreével Barguzinba, és Kuznyecov postamester házában szállásolták el. Az elbeszélő szerint Petrovics később házastársi viszonyb akerült a postamester lányával, Anna Kuznyecovával, akitől Alexander nevű fia is született. Maria Kuznyecovától hallotta, hogy:

-       Petrovicsot országában mindenki ismerte.

-       Petrovics halálosan gyűlölte a királyt.

-       Petrovics halálosan összerugott a királlyal. Összehívta a szegényeket és a király ellen vezette.

-       El akarták venni a nagybirtokokat, mert a nép vágyott a föld után (a Bajkál-tó vidékén szokatlan probléma, mert bárki művelésbe foghat valamekkora földet, ha akar... Ez európai eredetre utal.)

-       A háború sokáig elhúzódott. Franz,  a király látta, hogy nem tud győzni, ezért segítséget kért Nikolka cártól. (Ferenc Józsefről és Miklós cárról van szó.)  Amikor a harc elült, a király elrendelte: a Petrovicsokat mind-mind egy közös gödörbe kell tenni, hogy senki meg ne tudhassa, hol van a sírjuk, és abban ki van eltemetve. A katonák mindenkit egy közös sírba húztak bele. Sok napig húzgálták, míg végül mindet behúzták. Amikor a gödröt temetni kezdték, abban némelyek még éltek. A katonák, mert a legyőzöttekkel hasonszőrűek voltak, a még élőket, a sebesülteket a gödörből kihúzigálták és behordták egy cserjésbe. Valaki Petrovicsot is kihúzta a sírból, és odébb a fűre fektette. Fektében, ahogy magához tért, körülnézett. Egy hegy magaslott a síkon és alatta Petrovics élve és holtan eltemetett harcosai. Hogy aztán Petrovics hová lett, azt senki sem tudja, ám egy vagy két esztendő múlva titkon elhozták őt Barguzinba és Annuska Kuznyecovánál kvártélyozták be. Mindezt saját maga sorolta el Annuskának, aki nekem továbbadta. (Egykorú feljegyzések szerint Segesvárnál, élő sebesülteket is eltemettek – A szerző!) Arra jól emlékszem, hogy mesterien tudott varsát fonni, az itteni parasztok közül senki sem tudta utána csinálni. Kerítőhálóval is halászgatott és körmösvasakkal járt a jégen. (Petőfi jól ismerte a dunai halászatot, hiszen egy ideig a Duna partján lakott.  – A szerző) A távoli havasok csúcsa után nem vágyott. Zárakat, kulcsokat gyártott, és jól értett az ácsmunkához. Bámulatosan értett az ikonok újrafestéséhez (Petőfi fafaragó és rajzolási készsége közismert volt.) Istent nemigen hitte, de sohasemszidta. Értett a gyógyításhoz. Beszélgetéseibenkorlátoztaa tilalom! Önmagáról senkinek, semmit el nem mondott. Karlics (Küchelbecker) sem mondott Petrovicsról semmit.

Marija Morokova bátyja, Pável (1836-1939) külsejét is jellemezve elmondta, hogy:

-       Petrovics sovány, középtermetű, fekete, bajuszos volt. Gyönge tüdejű.

-       Ünnepnapokon színielőadásokat rendezett az udvarokon.

-       Tüdőbajban halt meg.

Más elbeszélők közül, egy Konyevin nevű úgy tudta, hogy:

-       Transzvánban harcolt (Transslyvániában?, vagyis: Erdélyben!)

Egy másik öreg szerint igazi neve Peterfi volt!

A két öreg fejből tudta egy-egy oroszul írt versét.

A kutatások szempontjából rendkívül fontos lenne a teljes Eliaszov-hagyaték feldolgozása. Sajnos, időközben zárolták az anyagot. Számunkra nem hozzáférhető. (Miért?!) Burját Petőfi-kutató partnereinktől értékes verseket kaptunk. Ezek fordításával szintén Nehéz Mihály foglalkozik és a közeljövőben tervezi megjelentetni őket. Hozzájárulásával két, Petőfinek tulajdonítható Alexander (Zander) Petrovicstól származó verset ismertetek:

Szomorú volt az életem…

Szomorú volt az életem

Beléje még nem szüremlett fény,

Elhangzott hattyú énekem,

S a síromhoz is közelgek én.

Előjönnek a leélt évek,

Fölsejlik már számos árnyalak,

Elbúsít, ha képekre nézek,

A rámák üresen állanak!

Belül tettem nincsen énnekem,

Csak álmok, vágyak, töprengések,

Keserűen tölt el szégyenem,

Meddők voltak a szenvedések.

Miért vert bennem úgy a szívem?

Szeretteimért m’ért lobogott?

Miért a sok ébren éjjelem,

Ha jótettekre valék hivatott?

M’ért roskadok a kereszt alatt,

Amelyet én dőrén fölkaptam?

S mit leltem én? Csak a síromat

A hideg és zord pusztaságban.

Az álmaim

Ifjú koromban felettem

Csapatban keringve rajzottak

Az álmok. Őket szerettem,

Amiért engem hősnek álmodtak.

Büszkén harcra keveredtem

Gonoszak, fondorak vesztére.

A népemet én vezettem,

A prófétája voltam s vezére.

Kitűzém a piros zászlót,

S kivont kardom késztetett,

Megégessem az ó világot,

Megszabadítsam a népeket.

Hadra pajzsot, vértet vettem.

Lovamra merészen ültem fel.

Gyí te, fuss, száguldj érettem!

A szabadságért hadd essem el!

Gyöngén ültem meg ménemet,

Csatában lovamról leestem

S fölötem pajzsom szétrepedt,

Fölkelnék, de ólom a testem.

A távol síkra meredtem,

Amott a hősök még küzdöttek,

Közöttük már nem lehettem.

Ah! Álmaim nem teljesültek.

A versek irodalmi elemzésével Együd Éva és Szuromi Lajos irodalomtörténész foglalkozott a Hajdú-Bihari Napló 1989. szeptember 30-i és a Hevesi Szemle, 1990. február-márciusi számában. Véleményükből egy-két gondolat: „A művek Petőfiről szólnak, de a Petőfi-líra meghatározó motívumainak, az üstököspálya ismeretének jelei minden kétséget kizárnak... A költeménybeli motívumok sorra fellelhetők Petőfi költészetében, természetes időszerűség csupán az emlékeken túli régiókban a versek jelen idejében mutatkozik. Helyzethez illő minden szó, lélektanilag hitelt érdemel...“ Elgondolkoztató a szerzők ismert Petőfi-versekkel történő párhuzamba állítása. „Az álmaim“ és a „Véres napokról álmodom“ lényegi motívum-rokonságát, a „Szomorú voltt az életem“ és „Az utolsó ember“ szemléleti, hangulati rokonságát, motívumpárhuzamát emelik ki.

Szerintük: „Petőfi személyes lírai mélysége tárul elénk belőlük, ha más írta e verseket, akkor olyan művészi teljesítményt adott, amelynek a mávészi imitáció történetében világirodalmi rangja lehet.“

„A Szuromi-teória igazsága“ c. cikkben Dr. Kun Ferenc kutató így fogalmaz: „Számomra azért egyértelmű az, hogy a két megtalált orosz nyelvű vers csak Petőfitől származhat, mert első olvasásra – mind tartalma, mind stílusjegyei alapján – határozottan megtudtam különböztetni minden más általam ismert magyar vagy orosz költő művétől. Ahogyan egy régi, kedves ismerős hangja első hallásra azonosítható annak személyével is, ugyanúgy tévedhetetlenül meg lehet állapítani a nagy költő különböző nyelvi formák közvetítésével érvényesülő jellegzetességét. Önkéntelenül felmerül a kérdés: ez is pont Barguzinból?! Talán mégis hihetünk a múlt századi híreknek, első világháborús hadifogoly memoár-íróknak? A Petőfi-bizottság mindenesetre hitt a legendákban. Morvai Ferenc pedig, mint jó szervező, tudta, hogy az amatőrökből álló bizottságukat ki kell egészíteni a legjobb szakemberekkel. Morvai Ferenc vállalta azt is, hogy az indulás előtt lehetőséget biztosít az amerikai és szovjet kutatóknak, hogy Magyarországon készüljenek fel. Éltek is a lehetőséggel és több mint két hétig járták a múzeumokat, tárgyaltak kutatókkal, hogy összegyűjtsék mindazkat az adatokat, jellemzőket, amik alapján az azonosítást el tudják végezni.

Fel sem becsülhető segíséget jelentett az expedícó sikere szempontjából, hogy a témával kapcsolatos újsághírek hatására jelentkezett a Moszkvában élő, 74 éves Jurij Vinokur, aki Barguzinban született és még látta Alexaner Sztyepanovics Petrovics magyar költő, őrnagy sírját épen. Szerencsére vállalta a hosszú utazást és megmutatta a fűvel borított, sík temetőrészen, hol kell keresnünk. Később, a nagy valószínűséggel Petőfivel azonosított földi maradványokat a megjelölt hely másfél méteres sugarú körzetén belül meg is találtuk. Távoltról sem addig keresgéltünk a csontok között, amíg megfelelő méretűt találtunk – ahogy az MTA által kijelölt csoport tudományos igényű sajtóközleményében szerepeltették. Természetesen a Petrovics-sír feltárása után is folytattuk a temető ásatását, hogy a temető szerkezetére nézve ismereteket szerezzünk, továbbá tisztázzuk: más, magyar vonatkozású leletek találhatók-e még.

Még a Petrovic-sír feltárása előtt megtaláltuk M.K. Küchelbecker igazi sírját, kb. 40-50 méterre az 1975-ben felállított emlékművétől. Ezzel egy 1889-es Küchelbecker fotóval (kézzel ráírt szövg szerint a háttérben Petrovics sírja látható) is igazolást nyert a helybeliek tájékoztatása.

Az Alexander Sztyepanovics Petrovics-lelet Petőfivel való azonosságra utaló jegyei közül az alábbiakat emelném ki:

1.    Ahol megtaláltuk, a sír egybeesett azzal, amit a helybeliek Petrovics-sírként ismertek.

2.    A megtalált csontváz kora megegyezett a sírfelirat fotójáról és az elbeszélésekből következőkkel.

3.    A megtalál lelet neme: férfi

(Az MTA moszkvai, kontrollanyag-nélküli vizsgálatai alapján nőnek határozta meg a leletet. Figyelembe sem vettek számos, szakértőink által hangoztatott ellenérvet.)

Nem szeretnék úgy újságcikk keretében belemenni nehezen követkető antropológiai kérdések megvitatásába, melyekre nézve az amerikai tudósok egyébként is perdöntő adatokkal rendelkeznek. Szabó Géza, az expedíció régésze által Moszkvában elmondott – az MTV műsorán, és az MTA jelentésében sem szereplő – egy apró részletet azért ismertetnék. A szovjet bizottság régésézének felvetésére, hogy: „Alul a mongol férfi, felül a felesége!“ Szabó Gáza azt válaszolta, hogy: 1. Furcsa, hogy a férjet koporsóba fektetik, a feleséget enélkül teszik a sírba. Ilyen népszokás eddig nem ismert a Szovjetunióban. 2. A szovjet néprajzos kollégáktól érdeklődött, de nem tudtak róla, hogy lett volna Barguzinban olyan európai nő, aki mongolnak volt a felesége. 3. A lelet feltárásakor szövetmaradványokat csak a medence, a nyak és a lábszárak közvetlen közelében találtak, az egymástól távolabbi lábszárak között nem. Ez arra utal, hogy a tetemet nadrágban emették el. A szovjet néprajzos kollégák nadrágos nők temetésére sem tudtak példát mondani a térségben.

4.    A megtalált lelet nem szokványos méretei mindenben megegyeznek a költőnek a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött sújtásos atillája alapján az amerikaiak által készített számítógépes eredményekkel.

5.    A halott életbeni termete 166 cm volt. Ez megegyezik a különböző dokumentumokból számítható értékekkel.

6.    A halott arc- és koponya-jellemzői az amerikai számítógépes feldolgozás alapján egyezést mutatnak a dagerrotípiával és a Petőfi Sándorról ismert jegyekkel.

7.    A fogak, különösen a bal szemfog teljes egyezést mutat az irodalomból ismert adatokkal (Jókai Mór olyan jellemzőnek tartotta Petőfi Sándor fogazatát, hogy egy ásatás alkalmával, csupán ennek alapján is megtallhatónak tartotta tetemét egy tömegsírban. A Pesti Hírlasp 1902/4. számában így írja le: „Petőfi felső fogsorában bal felől egy szemfog ferdén, előre nőtt, valóságos kis agyarat képezett, ez a kiálló fog nevetésének ilyan szatír kifejezést adott.“ Gyerekkori barátja, Dr. Sas István, így ír róla: „Bal szemfoga igen előre állt.“)

8.    A nyak a Petőfiére is jellemzően, hosszú.

9.    Mindkét kéz arányosan fejlett, de izomtapadáse felszínek a bal kéznél erősebbek. (Petőfi balkezes volt.)

10.  A combcsont és a sípcsont izomtapadási felszínei erősek (Petőfi híres gyalogló volt.)

11.  A csontváz bal térskalácsa hiányzott. A térdkalács veleszületett hiányát erősíti, hogy az ezzel többnyire együttjáró torziós csavarodása a sípcsontnak is kimutatható a bal lábon. Ortopéld szakorvosok szerint, ez sík terepen nem, de emelkedőkön megnehezítetta a járást. Ezzel kapcsolatban Egressí Ákos írja: bicegni, sántítani kezdett a meredeken. Dienes András ugyanerről így ír: „tudjuk, hogy amilyen kiváló gyalogló volt sík terepen, annyira rosszul mászta a meredeket, amit bal lábának csontelhajlásával magyaráztak“.

Az expedíció magyar és külföldi szakértőkből álló csoportja úgy fogalmazott, hogy a vizsgált ismérvek külön-külön való előfordulása sok embernél megeshet, de e kombinációk sorozata, és ezeknek a Petőfi Sándorról ismert jegyeknek egybeesése omár olyan nagy valószínűséggel bír, hogy csak az eddigi vizsgálatok alapján is megállapítható: a csontvázon esetleg olyan jelleg sincs, amely ellentmondana a Petőfi Sándorról kialakított ismert jegyeknek; ezért a megtalált csontváz szinte bizonyossággal azonos Petőfi Sándoréval. Az amerikai antropológusok tömörségével: egyetlen ismérv sincs, amely ellentmondana annak, hogy az általunk megtalált csontváz Petőfi Sándoré.

Mint a bevezetőben már utaltam rá, az MTA is végzett azonosítási vizsgálatokat 1990. január 5-10. között Moszkvában. Előzetesen sajtóban közölt vizsgálati programjukból 10%-ot végre is hajtottak, majd 1990. áprilisában jelentést tettek az MTA elnöksége részére. Állásfoglalásukat a Magyar Tudomány 1990/9. számában tették közzé. A moszkvai azonosításon már elmondottellenvéleményünket mi is szerettük volna nyilvánosságra hozni, de a Magyar Tudomány szerkesztősége csak 5 hónappal később akarta közölni. Ezért a Pesti Hírlap 1990. december 14-i számában válaszoltunk az MTA megállapításaira. Az expedíció régésze Szabó Géza és Borzák Tibor újságíró hiába vetettek fel számtalan kérdést a jelentéssel kapcsoaltban, választ nem kaptak.

Három jellemző megálapítást szeretnék kiemelni a jelentésből: 1. A leletet 40 évnél régebben, de 100 évnél nem régebben temették el. 2. A lelet neme: nő. 3. A berguzini emlékhelyet meg kell szüntetni.

Mivel az USA-ban és Svájcban időközben elvégzett vizsgálatok eredményei megerősítették bizottságunk állításait, nyilvános vitát javasultunk a két bizottság véleményeltérésének tisztázására, de ettől az MTA csoportja sajtóközleményében elzárkózott. Pedig bizonyosan érdekes vitának lett volna részese a magyar közlemény. Magam is kíváncsian vártam volna pl. Az MTA részéről, aki soha nem volt Barguzinban, hogy miként bizonyítja be – a helyszínen ásítást végző régésszel szemben – állításait.

Szeretném bemutatni a moszkvai tudományos konferencián alkalmazott tárgyalási módszereket, ezért ismertetem az alábbiakban egy kérdés eldöntését: Barguzinban, 1989. Jjúlius 17-én a Petrovics sít feltárása közben egyik meglepetés a másik után ért bennünket. Először is a Petrovics-csontvázat koporsó nélkül találtuk meg, kb. 130 cm mélen. Később, a kiemelést követően a régész elkezdte a sírgödröt fenékig tisztítani. A második meglepetés ekkor következett, mert 25 cm-rel lejjebb egy koporsót találtunk, benne egy mongol csontvázzal. A mondol szemmel láthatóan alig fért a koporsóba. Talán nem is neki készült, csak őt tették bele... Ezt is dokumentálva, kiemelve, most már kitisztíthatóvá vált a sírgödör. A sírfenék 195 cm mélyen volt, szemben a többi sír 135-150 cm-es maximális mélységével. A régész, aki végezte a feltárást, a sírfalból és egyéb jelekből megállapította, hogy a sírgödröt egyszerre ásták ilyen mélyre. Nyilván kettős temetésre készültek. Megállapítását rögzítették, videó, filmfelvétel és több szakértő tanú igazolja hitelességét. A koporsó fájából mintát vett, amit Svájcba küldött dendrokronológiai vizsgálatra. A vizsgálatok alapján megállapították, hogy a fejfáról és elbeszélésekből ismert 1856-os évet megelőzően maximum 19 évvel korábban vághatták ki a fát. A temető szerkezetéből pedig csak Küchelbecker 1859es temetése előtt áshatták a sírt. Ezek után Moszkvában ellenvéleményt nem tűrően közölték az MTA ls SzUTA részéről: A női tetemet utólag temették rá a mongolra.

Az MTV munkatárasi természetesen még külön felszólításra sem voltak hajlandók felvenni ezeket a jeleneteket, mert „a Szegvári Katika nem ilyan instrukciókkal küldött minket ide“. – Hát milyenekkel?! Kérdeztem –, de választ nem kaptam. Természetesen az MTV-ben csak a saját felvételeiket közvetítették.

A Megamorv Petőfi-bizottság dokumentumainak közlésétől azóta is elzárkóznak. A rátemetés kérdése így továbbra is nyitott, mert ugye, az egyék „tévedés“ szüli a másikat. Tudniillik: ha a rátemetés csak kb. 80 éve történt, hogyan tudták kivenni az akkor már 70 éve korhadó alsó koporsót mongolostul olyan épen, hogy a mélyebbre ásást követően ugyanúgy vissza is tegyék? (A mongol tetem érintetlenségét dokumentáltuk.) Ugyebár, kicsit merész lenne állítani, hogy 28 sírból ezt az egyet 150 cm helyett 195-re ásták ki azért, hogy 70 év múlva rá tudják temetni szegény Petrovicsot, aki mellesleg, az elbeszélők szerint, 1856-ban már ide lett temetve. Ezek után nem lenne szerencsés a mongol koporsóját is megfiatalítani, mert egyrészt a svájci tudósok is megsértődnének, másrészt a Küchelbecker temetésének hiteles dátumát is változtatni kellene.

Hát, így voltak ezek a tudományos vizsgálatok. Mint a koncepciós perekben. Ilyeneket szül az egyoldalú tájékoztatás.

Hogy mi van ma, és mi lesz a jövőben? Nehéz jósolni. Az üggyel kapcsolatban magyar és külfőldi sajtóban megjelent közleményekből lervelezésünkből készítettünk egy 100 oldalas összeállítást, ami jól tükrözte a visszaéléseket, és minden országgíűlési képviselőjhöz eljuttattuk. Az eltelt több, mint egy hónap alatt egyetlen kérdés sem hangzott el ezzel kapcsolatban a parlamentben. Talán csak annak köszönhetően, hogy nem értek rá elolvasni.

Időközben új bizottságot hozott létre a Magyar tudományos Akadémia. Bizottságuk azzal kezdte munkáját, hogy nyilatkozatban gyanúsításokkal és sértésekkel illetett minket. Ezt természetesen minden főbb napilap teljes terjedelemben közölte. Válaszunkat – megint csak természetesen -, egyetlen napilap kivonatban adta közre. Ennek alapján úgy néz ki, nem változik semmi.

A lelet azonban Amerikában van, biztonságban, ahol további újabb, részletesebb vizsgálatokat végeznek majd, ami alapján minden eldőlhet.

Sajnos a magyar parlament, a magyar kormány és az MTA nélkül.

Kardos Lajos

    Vissza a nyitólapra