|
|
Honvédhuszárok Szibériában |
|
|
|
Petrován a titkos ember |
|
|
|
Paskievics: 275 magyar száműzött Vasárnapi Hírek, 1991. augusztus 19.
A Vasárnapi Hírek hasábjain az utóbbi időben többször megjelent cikk arról, vajon kerültek-e kerülhettek-e magyarok Szibériába az 1848-49-es szabadságharcot követően. elegendő lenne a korábbi publikációkat idézni ahhoz, hogy van történelmi alapja a szibériai száműzetésnek. Az emlékezetes 1989es szibériai expedíció óta mégis egyre inkább tagadják a történészek (is) annak lehetőségét, hogy a cári hadsereg elhurcolt magyar szabadságharcosokat.
Azt még mindig nem sikerült minden kétséget kizáróan tisztázni, hogy a Barguzinban előkerült csontlelet Petőfi Sándoré-e. a földi maradványok jelenleg Amerikában vannak, idehaza pedig a Magyar Tudományos Akadémia Petőfi Bizottsága abban az esetben mutat hajlandóságot a további vizsgálatokra, ha a nemrégen előkerült levéltári dokumentumok alapján beigazolódik, hogy igenis kerültek ’48-as katonák Szibériába, és köztük volt Petőfi Sándor is.
A kormányzó titkos levele Engedtessék meg előbb, hogy ezekről a júniusban előkerült dokumentumokról szóljak. Csank Csaba és Zsíros Nehéz Mihály újságíró, műfordító a korábbi Petőfi-expedíció résztvevői, amatőr kutatói, áprilisban jártak a szibériai levéltárakban. Hogy mit találtak? Sajnos eddig nem tudták a nyilvánosság előtt bemutatni. Nemrégen a szóban forgó dokumentumokat Morvai Ferenc átadta az Akadémia új Petőfi Bizottságának és remény van arra, hogy az ezzel a témakörrel foglalkozó történészek megvizsgálják az előkerült adatokat és véleményt is mondanak róluk. Bona Gábor hadtörténész elöljáróban jelen sorok írójának annyit elmondott: azt sem tartja kizártnak, hogy huszárokat, honvédeket vittek magukkal az oroszok. Néhány figyelemre méltó levéltári anyag, mely a Csak Csaba – Zsíros Nehéz Mihály kutatása során került elő. A nyomtatásban megjelent anyagok tanulmányozása során kiderült, hogy 1851-ben 187 ezer száműzött volt Szibériában. 1852-62 között további 70 és félezer száműzöttet szállítottak Szibéria különböző területeire. Egy forrás szerint 1855-re vonatkozóan nemcsak dekabristák és a cári rendszer más ellenzői kerültek oda, hanem a „nemzeti szabadságmozgalmak résztvevői is megtalálhatók.” Egy másik, ugyancsak bizonyító erejű dokumentumról éppen a Vasárnapi Hírekben olvashattunk nemrégen. A kelet-szibériai főkormányzó 1850.es titkos leveléből pedig az derül ki, hogy a megyei kormányzóktól jelentést kér a nagy számban érkező foglyok elhelyezéséről, és egyben írásban közli velük, hogy a transzportokat a fagy beálltával a Bajkál-tó jegén viszik át a keleti partvidékre. Egy másik dokumentumból kitűnik, hogy a nemzetközi helyzetre való hivatkozással az 1851-es évet követően szinte hermetikusan lezárták Szibériát. Már 1850. júniusától csak a cári kancellária III. ügyosztálya adhatott ki beutazási engedélyt. Csank Csaba és Nehéz Mihály arra is talált utalást, hogy a beutazást kapott külföldieket. Figyelték. Több olyan eset, „tárgyalás” leírását is megtalálták, melyben az áll, hogy az idegen állampolgár a „lázadásban való részvételért” kényszermunkára ítélt osztrák alattvaló hazatérhetett Ausztriába, vagy átirányították más kényszerlakhelyre. Egy 1856-os keltezésű, megsárgult ellátmányjegyzéken a téli ruházatra kiutalt pénzösszegek feltüntetésével sok olyan név szerepel, melyek biztosan nem orosz embereket jeleznek. A Kelet-Szibériai Főfelügyelet (1826-1887) névsoros mutatójában több ezer név között olyanokra bukkantak, melyek magyar, lengyel, cseh, német, olasz, svéd eredetre utalnak. Például: Ivan Kenig, Franc Knol, Felix Jordan, Baran Anton, Berg Botnar, German Adam, Huszarov, Karl Haasz.
A veszélyes foglyok számot kaptak A kérdés joggal vetődik fel, de hol van itt Petőfi vagy Petrovics neve? A levéltári kutatások során Csankék többször találkoztak olyan jelzéssel, amikor csak egy számot írtak be a nyilvántartásba. Amint megtudták, a különösen veszélyes foglyok nevét soha nem írták le csak számmal jelölték őket. Egyelőre merészség lenne kijelenteni, hogy amennyiben Petőfit elhurcolták Szibériába, akkor mint veszélyes foglyot, számmal tartották nyilván. Mindenesetre: Csankék azt állítják, hogy a folklórbeszélgetések szerint a Barguzinban letelepített ember ilyen és ilyen volt, a Petrovics nevet a helybeliek adták neki élettársa bátorítására, addig Petrovánnak vagy titkos embernek hívták. A teljes nevét csak halálát követően árulta el a felesége, élettársa, Annuska Kuznyecova. A további kutatásoknak tehát arra kell választ adniuk: mely szám rejtheti esetleg a mi Petőfi Sándorunk személyét?... Egy valami azonban engem is elgondolkodtat. Egy hadtörténeti naplóban, melyet Grotenhelm tábornok készített 1849-ben, a magyar felkelés leverésével kapcsolatos hadieseményekről lehet olvasni. (A naplót Nehéz Mihály most fordította le!) Ebben arra is van utalás, hogy sebesülteket, betegeket is magukkal vittek a cári csapatok.
Kiválogatták a délceg tiszteket Végezetül egy részlet Farkas Emőd 1906-ban megjelent könyvecskéjéből, melynek címe: Honvédhuszárok Szibériában. Egy Szibériából megszökött lengyel gróf arról számolt be, hogy Petőfi Szibériában raboskodik. Az akkori újságokban írtak erről, majd Jókai lapjában követelte, diplomáciai úton győződjenek meg e szomorú hírről. Gróf Andrássy Gyula – aki egyébként 1978-ban a berlini kongresszuson a jelenlévő orosz cárt arra kérte, hogy a még fellelhető, Oroszországban tartott magyar hadifoglyokat engedje haza, s állítólag ezután sokan haza is jöhettek – intézkedett. Az említett könyvben ez olvasható: „Kiderült ugyanis, hogy Paskievics herceg 275 magyar huszárt száműzetett 1849. őszén Szibériába azok közül azonban már csak hármat találtunk életben. Ezek a honvédhuszárok: Mayer Lajos Zsombolyáról, Tóth Ferenc Székesfehérvárról és Lehoczky István Lőcséről valók voltak.” A szibériai kormányzó a szerencsétleneket azonnal maga elé hívatta s kikérdezte őket. a legértelmesebb közöttük egy galambfehér aggastyán, ekképpen kezdte elbeszélését: - A szabadságharc kitörésekor Olaszországban voltunk ezredünkkel. Innen küldtek bennünket 1849. tavaszán Magyarországba, ahol az egész ezredünk átpártolt a honvédekhez. Amikor Világosnál letettük a fegyvert, egy orosz tábornok szemlét tartott ezredünk fölött, s kiválogatta a délceg altiszteket és közhuszárokat, ugyanúgy lett még a 2-ik huszárezred legénységével is. Összesen 275 embert válogatott ki, köztük két hadnagyot, vagy száz altisztet, míg a többi délceg közvitéz volt. aztán szóbeszédet intézett hozzánk, amiből azonban mi egy szót sem értettünk. Majd kozákok fogtak körül bennünket és Nagyváradon, Debrecenen, Tokajon, Kassán és Eperjesen keresztül a Dukla-szoroson át Új-Szandecsbe, onnan Tarnowba, Baranowba, Radomba, végül Varsóba kísért bennünket.
Lehet, hogy nem is mese… Azután az is olvasható, hogy Paskievicsnek az volt a célja az elfogottakkal, hogy egy huszárosztályt alakítson belőlük, kik az orosz lovasságot megtanítják a magyarok harcmodorára. Ellenszegültek, a herceg toporzékolt, s dühében Szibériába száműzette őket. 1852-ben érkeztek meg állomáshelyükre. Ismét egy mese? Vagy így (is) történhetett? Jó lenne összerakni a mozaikot, megtudni [….]
|
|