Magyar honvédtiszt cári fogságban

Kötél helyett kényszermunka

A történész kételkedik, de nem cáfol.

Magával vitt-e 1849-ben a magyar szabadságharcot eltipró cári hadsereg hadifoglyokat? A történészek többsége szerint egyetlen magyar honvédtisztet sem hurcoltak magukkal Paskievics tábornok katonái. Foglyaikat mind átadták az osztrák seregnek. Ez az egyik döntőnek nyilvánított érvük különben azoknak is, akik a Petőfi Sándort Szibériában keresőket támadják.

Alábbi történetünk, ha tényei beigazolódnak, megkérdőjelezhetik a korábbi állításokat.

Elcsigázott, ápolatlan külsejű, szakállas férfi kért bebocsátást 1851. február 4-én a varsói francia főkonzulhoz. Csavargónak nézték, s csak akkor nyitottak neki ajtót, amikor kiderült – cári fogságból szökött magyar honvédtiszt áll a küszöbön. Seregélyes Ernő, a 15. Huszárezred egykori századosa nyilván őszintén elmondta kalandos történetét a francia diplomatának, aki óva intette attól, hogy visszatérjen szülőföldjére. Ellátta viszont a szükséges iratokkal, s az akkor 26 éves fiatalember Poroszországon keresztül jutott el Párizsba, majd onnan Londonba.

Évek múltával a honvédszázados visszatérhetett volna az emigrációból. Nem tudni, mi tartotta vissza egy gazdag sörfőző, bizonyos M. Parkens birtokán 1890. május 11-én bekövetkezett haláláig. A felelősségre vonástól való félelem? A bizonytalanság? Az elapadt honvágy? Ne firtassuk ezt, inkább pergessük vissza Seregélyes Ernő kalandos életének filmkockáit.

Halálra várva

Seregélyes 1848-ban az Olaszországban állomásozó 7. Huszárezred altisztje volt. itt ismerte meg a szabadságharc leendő hadügyminiszterét Mészáros Lázárt. A fiatalember egy ideig pártfogója közelében, a minisztérium valamelyik irodájában dolgozott, de nem volt ínyére az írnokoskodás, kérte – küldjék a csatatérre.

Az ilyen kéréseket nem szokás visszautasítani. Seregélyes Ernő részese lehetett csakhamar az 1849-es tavaszi hadjáratnak. Felépülése után, éppen az orosz támadás legelején, a 15. huszárezredhez vonult be.

A Tokaj környéki harcokban orosz fogságba esett, de sikerült őrzőitől megszöknie. Üldözői egy csárdában fogták el, amint éppen polgári öltözéket próbált vásárolni. A bajtársaik halálát a kozákok lincseléssel akarták megtorolni. Seregélyes mégis megmenekült – életét Stüchman orosz dzsidás fellépésének köszönhette. Láncra verve vitték Nagyváradra, onnan Miskolcra, ahol lengyel és orosz felségterületekről származó foglyokkal volt együtt mindaddig, amíg Rüdiger gróf serege hosszú menetben el nem indult vissza, Lengyelország felé.

Fél éven át szökésben

Seregélyes Ernő 1849. október elsején már a varsói citadella foglya. Két hónap múlva közlik vele, hogy haditörvényszék elé kerül. Nem kétséges, mi vár rá – kötél vagy golyó.

Csakhamar meggyőződhetett arról is, hogy nem ő az első magyar fogoly Varsóban. Egyik börtöncellájának falán fedezte fel a következő feliratot: „Szitár Mihály, Somkuti Pál, Kőrösi Sándor… Jézus, segélj meg bennünket!” Itt több név is lehetett, mert az utolsó fohász jóval lejjebb volt a falba karcolva.

Seregélyes Ernő mégis elkerülte a bitót, s nem kellett kivégzőosztag elé állnia. Egy orosz nagyherceg jóvoltából 15 év kényszermunkára változtatták a halálos ítéletét. Hetvenöt fegyenctársával indították útnak Kronstadtba, mely köztudottan már akkor is a legnagyobb balti-tengeri orosz haditengerészeti támaszpont volt.

Seregélyes Ernőnek társai elmondták, hogy az erődítményből aligha szökhetnek meg, mert ezért még útközben kell megpróbálkozni a lehetetlennel. A fiatalember megfogadta a tanácsot, s egy alkalmas pillanatban széles, mély folyóba vetette magát, melynek másik partján végeláthatatlan erdőség sötétlett. Ismét üldözni kezdték, de most sikerült egérutat nyernie. Heteken át rejtőzött az erdőségben, majd elindult vissza Varsóba. Több mint fél éven át tartott az útja.

Még nincs bizonyíték

A történettel, amelyre a Vasárnap Újság 100 éve megjelent számait böngészve bukkantam, megismertettem dr. Spira Györgyöt, az 1848-as és ’49-es magyar szabadságharc neves kutatóját. A történész-professzor érdeklődéssel hallgatta végig Seregélyes Ernő történetét, följegyzéseket készített, s rögtön elővett egy kis könyvecskét, amely mintegy kétezer emigrációba menekült honvédtiszt adatait tartalmazta.

Sajnos sem Seregélyes, sem a varsói citadella magyar foglyainak neve nem szerepelt az 1864-ben kiadott könyvben.

- Érdekes mesének tűnik a történet – vélekedett dr. Spira György. – Ahhoz, hogy hitelesnek fogadjuk el, további bizonyítékokra, adatokra lenne szükség. Csakhogy a hadra kelt honvédseregek irattárának nyoma veszett. Bizonyára Moszkvában vannak. Az idén felvillant egy reménysugár, az, hogy a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában rendezett budapesti kiállításra eljut valami ezekből az iratokból. De mint annak idején a Vasárnapi Hírek is megírta, a magyar szabadságharc okmányai még ma sem hozzáférhetőek.

Mi tagadás, lehangoló volt a történész véleménye. Mégis úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel a kutatást. A Lengyel Nagykövetség közreműködésével varsói levéltárakból kértünk anyagokat, s számítunk olvasóink segítségére is. Családi archívumokban, anyakönyvi hivatalokban talán sikerül nyomára bukkanni, hol született, hol élt Seregélyes Ernő, s valóban az volt-e, akit megismertünk a kalandos történetből.

Márkus Csaba

Vissza a nyitólapra