|
|
Vittek-e magyar foglyokat a cári csapatok? |
|
|
|
Újabb adalékok a Petőfi-rejtélyhez |
|
|
|
Magyar Hírlap, 1991.08.28.
1849. július 31-től, eltűnésétől, titok övezi Petőfi Sándor magyar költő és forradalmár további sorsát. Sebesülten orosz fogságba került és elhurcolták Szibériába, vagy ott alussza örök álmát a Segesvár környéki tömegsírok valamelyikében, más elesett honvédtársaival együtt? Ez a kérdés nem először foglalkoztatja a magyar közvéleményt. Mivel az ügyben érintett magyar tudományos világ kijelentette, hogy csupán antropológiailag és legendákkal, folklorisztikus elbeszélésekkel soha nem lesz bebizonyítva, hogy a vitatott csontok – melyeket a barguzini temetőben exhumált a Morvai Ferenc által szervezett és finanszírozott nemzetközi expedíció 1989. július 17-én – Petőfi Sándor földi maradványai, és az MTA-nak az ügy kivizsgálására alakult bizottsága legutóbbi kijelentette: „…a történész szakemberek jól tudják, hogy a cári hadsereg nem vitt magával hadifogolyként magyar honvédtiszteket…” – néhány adalékkal szolgálnék e témában. Nemrég két hetet töltöttem Szibériában, ahol Alekszej Tivanyenko, a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Szibériai Tagozatának Burját Tudományos Központja főmunkatársa, a történelemtudomány kandidátusa segítségével levéltári kutatásokat végeztünk Csitában, Irkutszkban és Ulan-Udében. Az áttanulmányozott dokumentumok alapján felelősséggel kijelenthető, hogy 1849-ben az osztrákok segítségére siető cári csapatok, megszegve a megállapodást – mely szerint minden foglyot átadnak az osztrákoknak – igenis deportáltak a magyar seregben harcoló tiszteket […]ba majd Szibériába. Nyomtatásban megjelent adatok szerint az 1851-es években 187 ezer száműzöttet összpontosítottak Szibériában. 1852 és 1861 között még 70 ezer száműzöttet telepítettek le. Természetesen ezek a számok magukban foglalják a nagyszámú orosz és lengyel száműzöttet is. Egy 1982-es kiadású irkutszki egyetemi jegyzet szerint: „… 1855-ben szibériai száműzetésben meghalt dekabristák, petrasevisták, a jobbágy-rendszer ellenzői és a nemzeti szabadságmozgalmak résztvevői voltak.” Sz.V. Makszimov Szibéria és Katorga, kiadás Szentpétervár 1906 című munkájában szerepel a következő mondat: „Sok katona érkezett azok közül, akik különböző felkelésekben vettek részt.” A vizsgált időszakban a cári hatalom csak a magyar szabadságharc leverésében, illetve a lengyel és litván szabadságmozgalom felszámolásában vett részt! Ugyancsak az említett könyv 274. Oldalán említést tesz arról, hogy a Bajkálon túl az 1848. év körül magyarok és más külföldiek kiskereskedelemmel foglalkoztak, és vámpecsét- és pénzhamisítás miatt „eljárást” indítottak ellenük. Tehát voltak magyarok Szibériában a Bajkál vidékén! A kérdés csak az, azonosak-e az 1848-1849-es szabadságharcosokkal? Többnapos keresés után egy 1857-es keltezésű ellátmányjegyzéken, mely a foglyoknak téli ruházatra kiutalt pénzösszegeket tartalmazza, a következő oroszul és oroszosan írt neveket találtuk: Karl Haasz (Haasz Károly), Leonard Urbanovics (Urbán Leonardó), Ivan Kenig (Kőnig István), Franc Knol (Knol Ferenc), Felek Jordán (Jordán Félix)… A kelet-szibériai főfelügyelet […] száműzött neve között pedig a következők találhatók: Baran Anton (Bárány Antal), Bauder Ludvig (Bauer Lajos?), Boknár… (Bognár…?), Bormevszkij Artúr, Botnár… (Bodnár..?), Vengerszkij Ignát (Magyar Ignác), Vilnevszkij Ádám, Germán Ádám (Német Ádám), Koh… Dvorzsacsek, Huszarov… (Huszár..?) Dul Lui (Dul Lajos?), Károly Germán (Német Károly) és lehetne sorolni a neveket… A magyarokat osztrák alattvalóként vagy lázadóként regisztrálták. Amely névnek nem tudták az orosz megfelelőjét, azt egyszerűen hangzás alapján vették lajstromba. Akik nem hódoltak be, nem alapítottak családot, nem vállaltak szolgálatot, 8-10 év bányamunkát, kényszerlakhelyen történt letelepítést követően 1873-tól kezdte hazaengedni a cár. Jelenlegi kutatásaink szerint a vizsgált időszakban 256 fő osztrák – köztük a magyar szabadságharcosok – és egy fő francia alattvalónak engedélyezték a hazájába való visszatérést. A nevek azonosítását nemcsak az nehezíti, hogy hangzás alapján rögzítették, az is előfordulhat, hogy a Magyar (Vengerszkij) vezetéknév a fogoly nemzetségére utaló ragadék név, ez esetleg a Német (Germán) vezetéknevűekre is igaz lehet – a jegyzékeken nem tüntették fel a foglyok rangját. Egy azonban biztos: Bóna Gábor két nagyszerű könyvében (Tábornokok és törzstisztek a szabadságharcban 1848-49. Zrínyi Katonai Kiadó, 1987; Kossuth Lajos kapitányai, Zrínyi Katonai Kiadó, 1988) hasonló, sőt azonos nevű tisztekkel találkozunk, kik egy részének 1849. utáni sorsa ismeretlen. Ilyen például Haas Károly […] október 29-ig ismert életrajza – ugyanis ekkor beteget jelentett – Botner Károly szzázados, ki Nagyszebennél, január 21-én súlyosan megsebesült, további sorsa ismeretlen, Botár Ödön százados, ki állítólag hősi halált halt a tömösi szoros védelmében (?), Huszár Lajos nemzetőr őrnagy, kiről csak azt tudjuk, hogy részt vett az erdélyi harcokban és életrajzát 1867-től ismerjük. A hiányos magyar névsorok ismeretében lehetne sorolni a Knol, az Urbán, a Bauder, a Koh vezetéknevű, nevüket tekintve nem magyar szabadságharcosok neveit ugyanúgy, mint a Magyar, a Bogár, a Német, a Botnár, a Bognár, a Bogár, a Kis, a Nagy és a Huszár neveket. Előfordulhat, hogy a hiányos hazai jegyzékek miatt elsősorban a közlegények azonosítása meg sem oldható. Egy azonban biztos: lázadó osztrák alattvalóként a magyar szabadságharc után az 1863-as lengyel felkelés előtt kerültek Szibériába! A kutatás során sok olyan személyt találtunk, akiket – politikai szempontból különösen veszélyeseket – számmal, csak számmal jelöltek. A folklórbeszélgetések szerint a Barguzinban letelepített ember is ilyen volt, a Petrovics nevet a helybeliek adták neki élettársa bátorítására. Addig „titkos embernek” vagy Petrovánnak hívták. (A Petrován helyi ragadványnév. – A szerző) A teljes nevét csak halálát követően árulta el „felesége” – Annuska Kuznyecova. A már előkerült nevek azonosításán kívül a további kutatásoknak arra kell választ adniuk, mely szám rejtheti a mi Petőfi Sándorunk személyét?
Csank Csaba
|
|