Osztrák összekötőtiszt jelentése

1849. aug. 1-én a segesvári csatáról

A Bem altábornagy vezetése alatt álló magyar felkelő sereg és Lüders vezérezredes ötödik orosz hadteste között 1949. július 31-én lefolyt ütközetnek tudvalevőleg szokatlanul kiterjedt hazai és külföldi szakirodalma van, ami több szerző véleménye szerint főleg Petőfi Sándornak a csata utáni eltűnésével magyarázható. Az idevágó több mint 700 jelentős publikáció közül kiemelendő az első alapos forráskritikát tükröző magyar nyelvű munka: Gyalókay Jenő hadtörténész A segesvári ütközet c. nagyszabású tanulmánya (Hadtörténelmi Közleménnyel 1932, 187.-235.o.), valamint Lüders ezredes vezérkari főnökének, Nyepokojcsicki ezredesnek Szentpétervárott 1858-ban megjelent kitűnő, de Magyarországon – Dienes András irodalomtörténész fáradozásai révén – csak 1956-ban hozzáférhetővé vált memoárja. Ugyancsak Nyapokojcsickij írta Gyalókay fő forrását, Lüders Paszkijevics herceghez küldött beszámolóját az ütközetről, amelyet a szakirodalom többnyire röviden „Lüders-jelentés” néven idéz. E dokumentumot a hazai kutatók a legutóbbi időkig csak a Correspondence Relative to the Affaires of Hungary, 1847-1849 c. iratgyűjtemény alapján (London, 1850) vizsgálhatták.

Nemcsak a csata egyes résztvevőinek későbbi közleményeit, hanem a helyszíni dokumentum-anyagot a múlt század derekán feldolgozó osztrák és orosz történészek csataleírásait is eredetiségben és frissességben jóval megelőzi az a tömör jelentés, amelyet Franz Dorsner ezredes, az osztrák hadügyminisztériumnak Lüders törzskarához beosztott összekötőtisztje, August von Heydte ezredes „osztrák hadbiztos” közvetlen felettese alig néhány órával a segesvári csata után készített el, majd másnap reggel futárpostával már el is küldött Bécsbe. Ez a hivatalos irat, noha pl. Ramming táborszernagynak az erdélyi hadjáratról írott 1850-es művében már módja volt Dorsner adataira támaszkodni, nálunk csak a monarchia összeomlása után, a harmincas években vált „kutathatóvá”, akárcsak a ma már közismertnek számító Heydte-féle jelentés. Pontosabban szólva: a Dorsner-jelentésre 1930-31-ben bukkant rá Gyalókay Jenő, amikor a bécsi Kriegsarchivban forrásanyagot gyűjtött fent idézett fontos tanulmányához.

Hogy azonban Gyalókaínak Bécsben nem állt módjában Dorsner jelentését részletesen áttanulmányozni és időhiány miatt meg kellett elégednie a dokumentum egyes kiragadott töredékeinek felhasználásával, azt világosan mutatja egyik megjegyzése a csatának döntő mozzanatára vonatkozólag. Arról a Ramming által ismertetett és az ő munkája nyomán a későbbi szakirodalomban általánosan elfogadottá vált tényről van szó, hogy 1849. VII. 31-én délután 3-4 óra tájban Lüders összesen kb 2 zászlóaljnyi erősítés és egy nehéz üteg tüzérséget küldött a veszélyeztetett orosz jobbszárny biztosítására, felismerve, hogy a Marosvásárhely felöl várt magyar segédcsapatok valamilyen okból már nem fognak megérkezni a csatatérre. – „Nem lehet tudni, hogy kinek az elbeszélésén vagy leírásán alapszik Ramming fontos állítása, mert Dorsner ezredes, akinek a jelentését olvashatta, csak annyit mond, hogy Lüders egy fél 12 fontos üteggel erősítette meg tüzérségét, s a döntést a jobbszárnyon a lövészzászlóalj erőszakolta ki.” – írja Gyalókay (Vö. i.m. 224. o., 1. bekezdés.) Úgy látszik, a magyarázat egyszerűen abban áll, hogy a Dorsner-jelentésnek egy néhány sorral lejjebb olvasható megállapítása elkerülte a hadtörténész figyelmét. E szövegrészben ugyanis megtudjuk, hogy a legkritikusabb időszakban beavatkozott a harcba még a 4 századnyi ulánus és fél nehéz üteg orosz tüzérség is, ami a fent említett erősítésekkel együtt végül teljesen megfelel Ramming leírásának.

Ami a magyar várt segédcsapatokat illeti, Bem hadműveleti tervének tárgyalásakor hangsúlyozza, hogy az erdélyi magyar főparancsnok júlis végén egyfelöl báró Kemény Farkas ezredesnek a kolozsvári kerületből Segesvár mellé rendelt csapataira, másfelől egy szervezetileg báró Stein Miksa ezredes gyulafehérvári körzetéhez tartozó különítményre: Dobay József alezredesnek akkor Segesvártól keletre állomásozó csapattestére számított. Heydte 1854-es lugosi jelentéséből és 1877-es emlékirataiból ismert (Vö. Dienes András: Petőfi a szabadságharcban, 455., 459.o.), hogy Keménynek és Steinnek a csatlakozásra vonatkozó levelét az „osztrák seregbiztos” közvetlenül a csata után megtalálta az Ispánkútnál fekvő „leszúrt felkelőtiszt” mellett, akit ő maga hamarosan Petőfivel azonosított; továbbá, hogy a talált összes dokumentumokat Heydte ezredes ugyancsak július 31-én este átadta Lüdershez beosztott szolgálati felettesének: Dorsner ezredesnek az orosz parancsnokságon. A másnap elküldött Dorsner-jelentés egyik mondatából pedig kiderül, hogy a Petőfi körül „begyűjtött” iratok és tárgyak között volt még Bem Steinhez küldött (valószínűleg VII.29-én Marosvásárhelyen kelt) válaszlevelének a fogalmazványa is, amelyet aug. 1-én Dorsner stratégiailag olyan fontosnak ítélt, hogy kiemelten tájékoztatta róla az osztrák hadügyminisztériumot: „Egy leszúrt ellenséges tiszt mellett találtatott Bem tábornoknak egy Stein ezredeshez, a gyulafehérvári hadikörzet parancsnokához intézett parancsa, amelyben az utóbbi utasítást kapott arra, hogy támadja meg Nagyszebent…* (Ezt a passzust Gyalókay lábjegyzetként beiktatta szóban forgó tanulmányába; vö. i.m. 200.o.)

A fentiek szoros kapcsolatba hozzák a Dorsner-jelentés tartalmát a későbbi Heydte-féle jelentéssel, ti. annak mintegy lehető legkorábbi időpontban való „visszaigazolását” jelentik; másrészt a felsorolt tények a Petőfi-rejtély levéltári kutatásának mind osztrák, mind orosz vonatkozásban bizonyos újabb aspektusait vetik fel. Így a múlt évben napirendre került a Dorsner-féle dokumentum eredeti teljes szövegének megszerzése a Magyar Hadtörténeti Intézet és a Petőfi Irodalmi Múzeum számára, amit a szerzőnek egy Bécsbe való hivatalos kiutazása során 1990. Júliusában sikerült megvalósítania. **

A segesvári ütközet lefolyásának, a magyar sereg 7-8 órás hősies küzdelmének és a túlerővel szembeni elbukásának eléggé visszafogott, általában tárgyilagosnak tekinthető leírása a Dorsner-jelentésnek mintegy kétharmadát teszi ki. A Bem oldalán rendelkezésre álló erők becsült számadatai mindenesetre túlzottak; Gyalókay nagyon sokoldalúan megindokolt, kiterjedt forrásokra támaszkodó kalkulációja szerint egy legfeljebb 4000 főnyi magyar sereg állt szemben 9-10 ezer főt kitevő orosz haderővel. – a dokumentum fennmaradó része a csata előtti napok egyes eseményeivel, illetve a Segesvár elhasgyását (aug.2.) követő időszak stratégiai terveivel foglalkozik; különös figyelmet fordítva a Stein-féle különítményekkel kapcsolatos információkra, főleg pedig Dick orosz tábornoknak Dobay serege felett július 30-án Kőhalom közelében aratott győzelmére.

* - Különben Steinnek – sajnos – sem ideje, sem ereje nem maradt arra, hogy Bem utasítását végrehajtsa

** - E helyen is köszönetet mondok Botka Ferencnek, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának, Korsós Lászlónak, a Hadtörténeti Múzeum igazgatójának, valamint Zachar Józsefnek, a bécsi Kriegsarchivban működő állandó magyar kirendeltség vezetőjének – egyetemi tanároknak – a Dorsner-jelentés megszerzésével kapcsolatos szíves támogatásukért, értékes tudományos együttműködésükért.

A Dorsner-jelentésnek ebben a befejező részében több olyan adat, ill. utalás található, amely eddig ismeretlen volt s így értékes alapot nyújt további kutatások számára. ilyen Dorsner ezredesnek az a közlése, hogy a (Héjjasfalván zsákmányolt) Bem-hadiszekér legfontosabb iratainak másolatát csatoltan küldi a hadügyminisztérium számára; a margón feltüntetett utalás szerint pontosan 8 darabból álló melléklet valószínáleg magában foglalta a fentiekben már említett Bem-parancs fogalmazványát is. Ugyancsak felettébb meglepő egy másik Dorsner-féle információ: tudatja, hogy a Bem-féle utasításban szó van a magyar-román viszony akkori alakulásáról, Avron Uancu román „partizánvezér” megváltozott magatartásáról, s arról, hogy Stein ezredesnek „Nagyszebenbe való menetelésekor nincs mitől tartania.” Mivel a Heydte által az Ispánkútnál Petőfi mellett talált, valamint a Bemet üldöző kozákcsapatok által Héjjasfalván zsákmányolt iratok mindmáig nem voltak fellelhetők, kívánatos volna a Dorsner-jelentés által adott nyomon elindulni a közeljövőben!

Az alábbiakban közreadjuk a jelentés teljes szövegének magyar fordítását.

*  *  *  *  * 

Dorsner cs. kir. Ezredes

A magas cs. kir. Hadigyminisztériumnak!

Segesvár, 1849. aug. 1.

F. év július 31-én Segesvárnál egyfelől a császári orosz hadtest egyik része, másfelől egy Bem személyes vezetése alatt álló felkelősereg között heves csata folyt le, amely az ellenség legteljesebb vereségével végződött.

Lüders tábornok úr, a hadtest parancsnoka nemrég úgy döntött, hogy mindaddig Segesváron marad, amid Dick tábornok kb. 5000 főnyi különítményével rendelkezése szerint ideérkezik Fogarasról Kőhalmon át. Július 31-én kora reggel jelentették az előőrsök, hogy Keresztúrról Héjjasfalván át jelentékeny számú ellenséges erő közeledik. Segesvár sajátságos fekvése folytán a hadtest-parancsnokság arra a következtetésre jutott, hogy a keleti irányból feltűnő ellenség fő támadása észak felöl fog megtörténni; várható volt ugyanis, hogy az ellenség e hadművelet során számít Marosvásárhelyen koncentrált segédcsapatainak későbbi részvételére is.

A szóban forgó időpontban Lüders tábornok úrnak összesen 12 ezer ember és 18 ágyú állt rendelkezésére. Mivel a teljes orosz haderőnek a keletről érkező ellenséggel való felfejlődése védtelenné tette volna a helység északi és nyugati oldalát, a parancsnok a harc kezdetén csupán 5 zászlóalj gyalogságot, 2 divizió (4 század) lovasságot, 8 ágyút és mintegy 100 kozákot állított csatarendbe, továbbá a (közeli) Fehéregyháza faluval szemközt ütegállásokat építtetett ki. Az ellenség, amely az említett falvat gyorsan megszállta, onnan kibontakozva 8 lövegét nagyon előnyösen helyezte el. Ezenkívül kb. 5000 főnyi gyalogságot és 500 főnyi lovasságot küldött frontba.

Az ütközet heves ágyúzással indult.

Mindjárt az első ellenséges ágyúlövés halálosan megsebesítette a köztiszteletben álló, népszerű Szkarjátyin tábornokot, a vezérkar főnökét. Szkarjátyinnak kb. egy óra múlva bekövetkezett halálát mélyen meggyászolták katonatársai s mindazok, akiknek alkalmuk volt megcsodálni kitűnő stratégiai tevékenységét, bátorságát, lovagiasságát, valamint szeretetre méltó egyéniségét.

Az ágyútűz már délelőtt 10 órától délután 3 óráig tartott különösebb stratégiai eredmény nélkül, amikor Lüders tábornok úr megerősítette tüzérségét egy előrevontatott 12 fontos lövegekből álló fél üteggel. Ezek az ágyúk, valamint egy mesterlövész zászlóalj, amely egy sűrű erdő védelmében az ellenséges front oldalát támadta, olyan előnyösen működtek, hogy az ellenség balszárnya hátrálni kényszerült. A veszélyeztetett frontszakasz védelmére Bem előreküldött ugyan egy gyalogos zászlóaljat, de a vitéz mesterlövészek olyan keményen verték vissza a támadást, hogy az ellenség nem tett újabb kísérletet korábbi állásának visszaszerzésére.

A döntést végül 2 divízió (4 század) ulánus és 2 lovassági löveg (1/2 nehéz üteg) bevetése hozta meg. Az ulánusok jól végrehajtott kartácstűz után átütő sikerű lándzsarohamot intéztek a felkelőknek Fehéregyháza előtt álló gyalogsága ellen és az utóbbinak nagy részét nyomban, menekülés közben lemészárolták. A derék nassaui ulánusok úgy álltak véres bosszút a szeretett Szarjátyin tábornok elestéért, hogy ezernél több halott teste fedte a csatateret. Ekkor félelem és rémület fogta el a már bizonyára az ágyútűz megszűnésétől is megrendült ellenséges csapatokat; sokan közülük sírva, vad és rendezetlen sorokban rohantak Héjjasfalván keresztül Keresztúr felé. A kozákok szakadatlan üldözése még fokozta a pánikot az ellenség körében, amelyet csak az alkony mentett meg a teljes megsemmisüléstől. Az ellenség több mint 1000 halottat és sok sebesültet vesztett, 7 ágyút és 2 zászlót hódítottunk el; továbbá nagy mennyiségű hadianyagot, sok tömött szerkocsit zsákmányoltunk s kb. 500 hadifoglyot ejtettünk. A hadizsákmány része volt Bem útiszekere is, sok fontos irattal és értékes, a kolozsvári polgárok által neki ajándékozott díszkardokkal.

Maga Bem alig tudott elmenekülni az őt üldöző kozákok elől, s ezek egyike azt állította, hogy lándzsaszúrással sebet ejtett rajta. Az oroszok vesztesége 44 halottat és 106 sebesültet tett ki. Az előbbiek között volt Szkarjátyin tábornok, az utóbbiak közül 6 volt a tiszt.

-   -   -   -   -

Dick tábornok július 30-án egy Steinhez tartozó ellenséges különítményre bukkant, amely kb. 3500 főnyi gyalogságból, 500 főnyi lovasságból állt, 9 ágyúval. Rövid harc után a felkelők visszavonultak Mirkvásár felé és a környékbeli magaslatokon foglaltak állást. A tábornok megismételt támadása során lovasságával megkísérelte átkarolni az ellenség jobbszárnyát; ezzel pozíciójának feladására és arra bírta, hogy 15 halott elvesztése után elvonuljon Udvarhely irányában. Minthogy Dick tábornok felszólítást kapott arra, hogy Segesváron egyesüljön a hadtest zömével, a következő napon folytatta útját a város felé, ahová augusztus 1-én meg is érkezett.

A felkelő Bem hadiszekerében talált legfontosabb iratokat a magas cs. és kir. Hadügyminisztériumnak másolatban megküldöm. (*)

Egy leszúrt ellenséges tiszt mellett találtatott Bem tábornoknak egy Stein ezredeshez, a gyulafehérvári hadikörzet parancsnokához intézett parancsa amelyben az utóbbi utasítást kapott arra, hogy támadja meg Nagyszebent; és ha történetesen nem sikerülne onnan az oroszokat visszaszorítania, legalább fenyegető állást foglaljon el velük szemben.

Ezzel kapcsolatban Bem megjegyzi, hogy Iancu, az erdélyi oláhok vezetője barátságosan kiegyezett a magyarokkal, s tőlük engedélyt kapott arra, hogy Oláhországba vagy akárhová szabadon elvonuljon; Steinnek tehát Nagyszebenbe való menetelésekor nincs mitől tartania. Bármilyen valószínűtlennek tűnik is ez a hír, mégis csak lehet valami a dologban, hiszen Bemnek semmi oka nem lehetett arra, hogy egy alárendeltjének szándékosan hazug tájékoztatást adjon. Mindenesetre bizonyos, hogy Iancu egy idő óta nem olyan szolgálatkész, mint régebben volt. rövidesen pontosabb értesülést fogok szerezni e tárgyban.

Holnap, augusztus 2-án a hadműveletek folytatódnak. Lüders tábornok úr Marosvásárhely elleni támadásra készül azzal a céllal, hogy Grottenhelm generálissal összeköttetést teremtsen, az ellenséget kiszorítsa Székelyföldről s rögtön ezután megkezdje a gyulafehérvári erőd felmentését. Közben gróf Clam-Gallas altábornagy úrnak az orosz erősítés birtokában az lesz a feladata, hogy megsemmisítse a Székelyföldön kószáló, fiatalokból álló szabadcsapatokat. A Bem irányításával július 20-án Moldvába benyomult felkelősereg (kb. 2000 fő gyalogság és 1000 fő lovasság) még mindig moldvai területen tartózkodik; mindazonáltal az orosz hadtestparancsnokság részéről az összes intézkedések megtörténtek e csoport ártalmatlanná tételére.

Dorsner ezredes s.k.

(*) megjegyzés a margón: „8 darab”.

*   *   *   *  *

MELLÉKLETEK: a Dorsner-jelentésnek egy teljes xeroxpéldánya, valamint a Wiener Zeitung c. napilap 1849. aug. 12-én megjelent rendkívüli száma, amely kivonatosan közhírré tette a fenti jelentés tartalmát.

Mikolás MIklós

Vissza a nyitólapra