|
|
Petőfi Amerikában van |
|
|
|
Beszélgetés Kiszely István antropológussal |
|
|
|
Kiszely István antropológus barguzini Petőfi-kutatásai már eddig is sok vihart kavartak. - Ön szerint hol van most Petőfi Sándor? – kérdem tőle. - Pontosan nem tudom hol vannak a csontok, Clevelandben, Bostonban, vagy Washingtonban. Négy tudós team vállalta a vizsgálatot, már a levéltári adatok, fogolylisták és a versek hitelesítése folyik, az antropológiai munka befejeződött, azzal, hogy az első szótól az utolsó vesszőig mindent igazoltak a vizsgálatok, amit mi akkor először leírtunk. Szívükön viselik a munkát, mert csinálják például az elektronikus arcrekonstrukciót. Számítógépes program segítségével „viszik rá” a csontokra a lány részeket, méghozzá három fokkal eltérve a függőlegestől, és 23 fokkal oldal irányban, mert az ismert dagerrotípia így készült, a kettőt aztán egymásra másolják. Akkor tudnának teljes biztonsággal végleges eredményt mondani, ha a szülőktől, vagy feleségtől és a gyerektől lenne csontanyag. Mind a szülei, mind pedig a felesége és a fia sírja ismert, meg lehetne oldani. Ez a DNS-print eljárás, vagy igen, vagy nem. Itt nincs rózsaszín petúnia, itt vagy fehér, vagy piros. - Ez azt jelenti, hogy Ön ma is száz százalékig meg van győződve, hogy Barguzinban valóban Petőfi csontjait találták meg? - Meg vagyok győződve. Akkor is így volt, amikor megtaláltuk, azóta semmit nem változott a belé vetett hitem és… - Ez hit, vagy tudományos álláspont? - Tudomány. Nagyon sok csontot vizsgálok most is hetente, havonta, évente, és nagyon csodálkoztam volna, ha ilyenben tévedek. Fejet hajtottam volna akkor, ha valóban autentikus ember cáfolja meg az álláspontomat, de most látom hogy a legjobb szakemberek hozzák vissza ugyanazt az eredményt, most van egy bizonyosságom is. Szörnyű dolog a szakmában, ha az ember tudja, hogy igaza van és senki nem akarja elfogadni! - Minek tulajdonítja azt az általános támadást, aminek ki volt téve annak idején? - Ez természetesen nem a személyem ellen irányult, hanem az ellen, hogy egy régi hiedelmet, beidegződést, nézetet mindenestől megváltoztatott, kezdve attól, hogy hogyan fejeződött be a segesvári ütközet, milyen volt a kapcsolatunk az oroszokkal, nekik az osztrákokkal. Mást mondunk Petőfi személyéről, a csatában való részvételéről. Nem rólam volt szó eredetileg, de aztán végül is ellenem hegyezték ki a tollukat, mert én voltam a szakmai vezető. - Az amerikai értékelés mikor várható? - Egy héttel utána, amikor a csontanyagot kivesszük a sírból. Aznap mennék Bostonba, egy hét múlva eredmény. - Ha végül Budapest főpolgármestere – mint Ön mondta, ez ügyben ő az illetékes – nem engedélyezi, akkor örök marad a kétség? - Akkor marad 15 és fél millió magyar ember számára a kétség. - Akkor térjünk át a másik témára, az őstörténetre. Önnek a magyarság származásáról van egy elmélete… - Ez nem elmélet, az eddigi nézeteket térben és időben meghosszabbítottam. Eddig az őstörténetünket egy olyan területre kellett leszűkítenünk, amely népnek nem volt írásbelisége, magas kultúrája, hiedelemvilága, saját zenéje. Én antropológiai, szellemi, kulturális, tárgyi szempontból nem tudtam azonosítani a magyarságot. Mivel 1842-ben meghalt Kőrösi Csoma Sándor és azóta senki nem került ki arra a területre, ott folytattam, ahol ő abbahagyta. Megvizsgáltam az őslakosságot. Teljesen megdöbbentő volt az a felfedezés, hogy Belső-Ázsia őslakossága egészen az időszámításunk utáni hetedik századig teljesen europid volt, olyan, mint mi magyarok. Melléktermékként a népzenészeknek elhoztam azt a magyar zenét, amiből most készül egy hanglemez. Bartóknak is volt egy megjegyzése gyűjtőkörútján, amikor azt mondta, hogy nagyon szép ez a török zene, de nekünk távolabbra kell mennünk térben és időben. - Hol van ez a terület földrajzilag? - Ahol az ujgur jugorok élnek, tehát a Takla-Makán sivatag északi, északnyugati és keleti peremvidéke, a Dzsungár-medence és a Góbi-sivatag délnyugati része, idáig, amíg Tibettel nem találkozik. - Időben? - A hun birodalom időszámításunk előtt ezerben alakult és időszámításunk után 91-ben bomlott fel. A felbontott hun sírokban már jelen voltak azok a tárgyak, amelyek a hiedelemvilágnak megfelelnek, ezt követte a két türk birodalom, amelyben voltak törzsek, amelyek ott maradtak, mások pedig bekerültek a Kárpát-medencébe. A gyerekeknek mindig azt mondom, ha meg akarom keresni a nagyapámat és semmit sem tudok róla, akkor el kell mennem abba a faluba, ahol élt, meg kell tudnom milyen állatai, tárgyai voltak, mit evett, milyen életmódot folytatott. Én nem azért megyek az ujgurokhoz, mintha ők volnának a magyarok ősei, de ugyanannak a törzsszövetségnek voltak a tagjai, mint azok a népek, amelyeknek egy része bekerült a Kárpát-medencébe, mint a bolgárok, az onugorok és kabarok. Arról van szó, hogy a huszonnegyedik óra után próbál az ember egy kis nyomot fogni, ha az emberanyag, a zene, a népművészet, az építészet, a hiedelem- és mesevilág odavezet, akkor itt kell kutatni, nem pedig ott, ahol nincs semmi. Hozzátennék még valamit. A magyarság nagyon sok szálú, az egyiket kutatom, mellette ott van a finnugor eredet, a kaukázusi, a sumér kapcsolat, én csak egy ismeretlen fonalat vettem fel, és azt akarom végigjárni. - Még egy kérdés erejéig visszatérnék Petőfihez. A történtek ismeretében is belefogna a kutatásba? - Bele. Senkit ki nem szolgálok, senkinek nem hiszek, a tényeket kivéve. Nem hiszem, hogy most már bármi szerepem lenne Petőfi-ügyben. - Ha kiderül, hogy igaza volt? - Akkor sem. Nem leszek ott a temetésen, az ünnepségen, nekem becsületbeli dolgom volt ez, szakmai kihívás… - S ha az derül ki, hogy mégsem… - Akkor levonom a következtetést, és otthagyom a munkahelyemet, az MTA Régészeti Intézetét. Az embernek nyernie és veszítenie is tudni kell. Már a természettudomány az nem lutri, az ember szakmai meggyőződése szerint vagy tud valamit, vagy nem tud. Ebben az esetben azt mondtam, hogy az, és eddig még komoly szakember az ellenkezőjét nem tudta bizonyítani. Most is dolgozom valamin, amit nem akarok még közzé tenni, de hasonlóan nagy meglepetésre lehet számítani…
Ihárosi Ibolya (HT Press)
|
|