|
|
Petőfi-kérdés |
|
|
|
De mi lesz a csontokkal? |
|
|
|
1993. december (1. szám) Minden ellenkező megállapítással ellentétben, Petőfi Sándor költő, forradalmár, a honvédsereg meg nem erősített őrnagya, nyomtalanul tűnt el a Segesvár környéki ütközetben 1949. július 31-én a délutáni órákban, civil öltözetben, fegyvertelenül, gyalogosan. Felesége hiába járta össze a csatateret az ütközet után, s a halotta temetése előtt!!! Nem akadt rá férje földi maradványaira… Az osztrák hatóságok figyeltetik az „özvegyet” – ki maga sincs meggyőződve férje haláláról. A hatalom még öt év elteltével is nyomoz, de egyértelmű bizonyosságot nem talál. Költőnk halálának bizonyítatlansága szülte azokat a „legendákat”, amelyekben a csatát követően megjelenik a költő Magyarországon, Erdélyben, sőt még Angliában is. Igaz lehet-e valamelyik? Például, amelyik szerint a megszálló cári csapatok fogságába került és azok megszegve a korábbi megállapodást, a távoli Szibériába hurcolták, és ott halt meg száműzetésben…? Ez a kérdés mindmáig megválaszolatlan maradt. Ennek a problémának a tudományos – elsősorban embertani – megoldására szerveződött az az expedíció Morvai Ferenc szervezésében, mely 1989. július 17-én Szibériában, Barguzin nevű település temetőjében feltárta azt az omniózus sírt, amelyben a helyi hagyomány szerint egy „Petrovics” nevű idegen száműzöttet temettek el a múlt század közepe táján. Az embertani azonosság megdöbbentő volt, a Petőfiről tudottak és a csontvázon fellelhetők között! És a politikai majd presztízs „érvek” mellett ez az amit nem akarnak megbocsájtani a „kazánosnak”, hogy előbb a csontokat találtatta meg, nem a levéltárakban kerestetett egyértelmű bizonyítékokat. Persze a tudomány felkent hitbizományosai azt bölcsen elhallgatták, hogy több tucat közvetett bizonyíték igazolta Petőfi és a barguzini „Petrovics” azonosságát. Ilyenek a század összegyűjtött folklorisztikus elbeszélések, melyekből megismerhettük a barguzini „titkos ember” szokásait, tulajdonságait és személyleírását. Nagy hallgatás övezi a kint összegyűjtött verseket, Nehéz Mihály irodalmár fordításában, melyek tartalma, gondolatisága, stílusa megdöbbentően hasonlít a mi Petőfinkéhez. Egyetlen hiánya, hogy népdal, mondóka formájában őrződtek meg. És természetesen beszélni kell azokról a levéltári kutatásokról, melyek során beigazolódni látszik, hogy a megszálló cári hadsereg, megszegve a megállapodást, nem adott át minden foglyot az osztrákoknak, hanem egy részüket Szibériába szállította, néhányukat a múlt század hetvenes éveiben engedték haza. A Magyar Tudományos Akadémia a kérdés kivizsgálására megbízott szakemberekei az 1990. január 5-11. közötti időszakra kitűzött moszkvai azonosítási eljárás, (második) eredményét, mely szerint a csontváz nagy valószínűséggel női, a csontok átvétele és a vizsgálatok megkezdése előtt KÉT NAPPAL nyilvánosságra hozták! Közben a csontokat a jeltelen visszatemetés elől kalandos módon az USA-ba kellett menekíteni, ahol további megerősítést nyert, hogy semmiképpen sem lehet női csontváz és lehet Petőfié. Tehát a kérdés tudományos megoldása az általuk és dr. Kiszely István által javasolt DNS eljárás, ahol az anya vizsgálati paramétereit kellene hasonlítani az említett csontváz vizsgálati eredményeivel, és kimutatható lenne a rokonság. Furcsa módon az illetékesek „kegyeleti okokra hivatkozva” megtagadják az anya földi maradványaiból történő – pár grammnyi – mintavételt. Ami évek óta folyik, az nem kegyeletsértő, méltó-e hozzánk és Petőfi szelleméhez?
Csank Csaba
|
|