|
|
Kozár Gyula kanonok emlékezete |
|
|
|
|
|
|
|
A következő történetet Kozár Gyula kanonok jegyezte le a Nógrád megyei Kállón, Koncz István elbeszélésében 1973. március 11-én a helybeli plébánián. Az elbeszélés szerint Sistyik István kállói plébános ellenszegült az oroszok parancsának, kiknek parancsnoksága a bagi csárdában volt. a parancsnok megparancsolta, hogy hirdessék ki a templomokban „minden család süssön öt kenyeret” – a sereg élelmezésére. Sistyik plébános azt hirdette ki, hogy ne süssenek! – Ezért letartóztatták és Gödöllőn keresztül Temesre internálták, ahová Fekete Mihály kállói parasztembernek kellett szekéren elszállítani. Temesen Sistyik találkozott egy iskolatársával, ki szintén fogoly volt, ő mutatta be egy sebesült férfinek, kire rámutatva mondta, „ez meg itt Petőfi!” Fekete Mihály szállította Petőfit, Sistyiket és az iskolatársát szekéren Oroszországa, ahol Sistyik és társa megszöktek, fekete Mihály a sebesült Petőfit továbbvitte Szibériába, ahonnan őt /Fekete Mihályt/ visszaengedték – „négy hónap volt vissza az út”. Fekete Mihály a fogatos történetet elbeszélő Koncz István dédapja volt. - Eddig a történet. - És ami bizonyítható tény: Sistyik plébános 1849. Július 29.-étől két hónapig nem jegyez a plébánia anyakönyveibe, - két hónapig ezt a munkát a káplán végzi! Vajon miért? Talán nem tartózkodott Kállón? – Valószínűleg, mert két hónap elteltével újból ő vezeti az anyakönyveket, sajnos nem sokáig, mert 1850. Február 7.-én 67 éves korában meghal. Sírja ma is megtalálható a kállói temetőben Pupák Endre plébános sírjának szomszédságában. Vajon miért halt meg? És miért 1850. Február 7.-én? Talán megviselte az egészségét valami? – Például a hadifogság és a szökés megpróbáltatásai?
Hosszú lenne elemezni és talán teljességgel nem is tudnánk kimerítően válaszolni, hogy a fel-fel bukkanó kérdéseket miért nem vizsgálták meg. Tény, hogy Petőfi feltételezett utóéletéről a szibériai és azon belül a barguzini sírhoz kötődő az, amely újra és újra felszínre bukkan és a legéletképesebb. Utoljára Alekszandr Gerskovics szovjet, és Csák Gyula magyar író vizsgálta 1968. Őszén a szibériai verzió életképességét, és tagadó válaszra jutottak. A kutatásokban részt vett Sz.F. Kovál provesszor, és amikor 1985-ben A.V. Tyivanyenkó tájékoztatta az újbóli kutatások eredményeiről azokat figyelemre méltónak ítélte. Elismerte, hogy döntésük elhamarkodott volt, hogy a levéltárakban a Petőfit és nem Petrovicsot keresték. Nem lenne kötelességünk meggyőződni róla, hogy ki nyugszik a barguzini hantok alatt? Ha bebizonyosodik a szibériai Petrovicsról, hogy a mi Petőfink – nem lesz lelkiismeret furdalásunk? Ha pedig mégsem ő, legalább végérvényesen megnyugszanak a kedélyek a szibériai verziót illetően.
Csank Csaba Salgótarján, 1988. Április 20.
|
|