Egy száműzött gróf Szibériában?

(Több napilapnak átadta a szerző közlésre, de ettől eddig elzárkóztak)

Idén áprilisban Csank Csaba, Nehéz Mihály és Alekszej Tivanenko Kelet-Szibéria-beli városok levéltáraiban az 1849. után száműzetésbe elhajtott osztrák alattvalóként nyilvántartott magyar honvédek írásos nyomait kereste a hajdani cári időkben szép kalligrafikus betűkkel megírt ügyiratokban. A kutatók Franz Wardynsky, lemvbergi születésű lengyel nemes (aki a magyar nép szabadságáért vívott ütközetek egyikében kozákkard csapásától a fején megsebesült és nyoma veszett, mert orosz fogságba esett) ügyiratait tartalmazó aktakötegek boncolgatása közben két levélre bukkantak. Az egyik levelet lengyelül, a másikat franciául vetették papírra. Tiszta sor, gondolták a kutatók lengyel nyelvű küldeményt a száműzött Krakkóból kapta a testvérhúgától, aki közölte; …otthon az egész család nagyon örül annak a levélnek, amelyben több évi hallgatás után önmagáról végre életjelt adott, mert otthon őt már hivatalosan eltűntnek, majd pedig holttá nyilvánították…, a francia levelet viszont saját kezűleg írta Csita tartományi kormányzójának. Az utóbbi levélen nincsen dátum, ám keltének éve, tekintve, hogy az adott aktákat a cári ügyrend szerint 1856. év elején rakták irattárba, kizárólag 1855. Lehetett.

E sorok írója csak itthon, Magyarországon fedezte fel, hogy ez a francia levél kakukkfióka volt a Wardynsky-aktában, mert azt bizony egészen másvalaki, egy bizonyos L. Caroly írta.

Vajon ki is volt az az L. Caroly? Talán a magyarországi Károlyi grófok egyik sarja?

Íme az eredeti levél fénymásolata és magyar nyelvű fordítása:

/a levél francia eredetiben és magyar fordításban/

Kutyafuttában olvasva a levél szövege megtévesztő, mert úgy tűnhet, hogy egy egyenrangú orosz arisztokrata egy másik orosz főnemessel közli a gondolatait, aki mellesleg 500 ezer négyzetkilométernyi területű tartomány kormányzója és minden száműzöttek élet-halál ura volt. a kézírás vonalvezetéséből és a betűk alakjából kitűnik, írhatott volna németül is, mert élete korábbi éveiben, minden bizonnyal, gyakran írt gótbetűs szövegeket, ám a francia nyelv használatában nem volt annyira jártas, mint a németében. A francia szövegbe beírt két orosz szó pedig azt bizonyítja, hogy a levél írója nem tudott oroszul, tehát ő maga nem volt orosz, mert mindkét szót csak hallomásból a száműzöttek körében használatos formában és jelentésben, azaz zsargonban tanulhatta meg így a két szót hibásan írta le: kormovoje gyingi (kormovije gyengi helyett), ami tükörfordításban; táppénzt jelent. Azonban Carolynak kellett a pénz, hogy Csitából Verhnyeuidinszkig, mintegy tizennégy napig tartó szekerezése közben élelmet vásárolhasson rajta.

Caroly levele, valójában kérelem, amelyet a kihallgatáson személyesen nyújthatott át a kormányzónak, aki más esetekben nemhogy a száműzötteket, de még a kisnemesi származású kozáktiszteket sem engedte a saját színe elé kerülni.

A kormányzó rendőri felügyelet és megfigyelés alatt tartatta a veszélyesnek minősített „politikai gonosztevőket”, így nevezték a magyarországi orosz hadjárat során foglyul ejtett „lázadókat”.

Igen valószínű, hogy ez az L. Caroly, akárcsak a többi külföldi származású fogoly, szintén titkos rendőri felügyelet alatt állt, de nem volt kitéve olyat testi fenyítések borzalmas elszenvedésének, mint az a megfigyeltek névsorairól összeállított jegyzékek „Büntetve” című rovatában számos név után olvasható; „…megkorbácsoltatott…, szíjkorbáccsal (kancsukával) megveretett…, ötszáz ember alkotta két sorfal között vesszőfutásra kétszer áthajtatott… /a harmadik áthajtást már aligha élhette túl valaki, NM./, …sorfalak között töltővesszővel megvesszőztetve…”. Pedig azokat a veréshez alkalmazott puskavesszőket acélból készítették.

Nos ez az L. Caroly vagy Károly L. sok társához hasonlóan titkosított száműzött lehetett, mert az ő neve sem szerepel az eddig fellelt és áttanulmányozott száműzött-nyilvántartási névjegyzékekben. Az oroszországi belügyminisztérium tevékenységében a XIX. Században bevett gyakorlattá vált az egyes rendőri alosztályok jogkörébe utaltan a különösen veszélyesnek minősített száműzöttek személyének titkosítása. A hatóságok rákényszerítették a titkosított száműzöttekre a rendőrileg választott személy- és családnevet, s megtiltották az eredeti nevük használatát, amelyet csak a fogoly elhalálozása után jegyeztek be a fiktív név mellé „ugyanaz” (tózse) vagy „alias” jelöléssel. A cári hivatalnokok emellett gyakorta oroszosították, vagy csak egyszerűen lefordították oroszra az idegen országokból hozott foglyok neveit. Az osztrák alattvalók névsorában, ennek tulajdoníthatóan, csupán két név maradt fenn „Karoj” azaz Károly alakban.

Annak a ténynek, miszerint L. Caroly bátorkodott a levél végén a saját nevét feltüntetni csak egyetlen magyarázata van. I. Sándor, orosz cár a trónra lépése után 1854. és 1855 időszakában elrendelte a külföldi és a lengyel politikai foglyok közkegyelemben való részesítését, minek folytán ez az L. Caroly a levele megírásakor már kegyelemben részesült szabad ember volt, aki a kormányzó audienciáján a Magyarországra történendő elutazása előtt, búcsúzása alkalmával tett tisztelgő látogatást. Caroly az írásában megemlíti, hogy a Vice-Gouvernour, azaz az alkormányzó tiltása ellenére intézte hozzá ezt a levelet, tehát ő már korábban is küldött levelet a kormányzónak és abban, feltehetően a saját szabadlábra helyezésér, s közkegyelemben való részesítését kérte. A levél címzettjének megszólítása, miszerint alkormányzónak titulálja, tanúsítja Caroly járatlanságát a hivatali méltóságok, rangok, címek megszólításában a sajátságosan orosz jellegű társadalmi viszonyok között, s mindamellett azt is bizonyítja, nem tudott arról, hogy Kelet-Szibéria főkormányzójának parancsnoksága alatt minden egye Bajkálon-túli tartományt egy-egy kormányzó tábornok igazgat.

Már említettük, hogy a „titokzatos” L. Caroly neve az eddig megtalált szibériai névsorokban nem szerepel, azonban valószínűleg fellelhető a II. Világháború utolsó évében, 1945-ben Tomszkba menekített gazdag levéltári anyagban. A Lengyel tudományos Akadémia történészei, akik a szibériai levéltárakban már 1910. évig bezárólag felkutatták a lengyel száműzöttek, közöttük az Osztrák Birodalom-beli lengyelek, névsorait és tanulmányozták a száműzetésben leélt életüket, sorsukat. A lengyel történészek, egy lengyel tudós nyilatkozta e sorok írójának Szibériában, szívesen segítenek a magyar tudósoknak a magyar vonatkozású kutatásokban, ha valaki is azt kéri tőlük.

Imigyen, talán nem sok idő múlva, majd nem lesz titok, hogy ki volt a „titokzatos” L. Caroly. Ezzel szemben azt még mindig homály fedi, hogy miért hiányos a lexikonokban és a történetírásban azon Károlyiak névsora, akik az 1848-49-i szabadságharcban az osztrákok és az oroszok ellen küzdöttek. Miért nem tudhatjuk? Nem tudjuk, hogy a Bach-korszakban állított tilalomfák a magyar történetírás cenzúrájában az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásáig hatottak-e, vagy a sugárzásukkal még most is bénítják a történészek ez irányú emlékező- és alkotóképességét? Hiszen még most sem egészen világos, mi volt a keresztneve Károlyi őrnagynak, a Württenberg-huszárosztály parancsnokának, aki csata közben Bemet a fogságba eséstől vagy magától a haláltól mentette meg. Ismeretes Károlyi Miksa alezredes neve, aki az Erdélyi Hadseregben a 6. huszárezred parancsnoka volt. tudjuk, hogy volt egy Károlyi Károly százados Pestről és egy Károlyi Pál őrnagy Szepesből. Csak ennyien? Abban az időben a Károlyiak között száznál több katonakorú férfi élt.

Kiderül-e Caroly rejtélye?

Reménykeltő jelek úsznak a felszínre az új utakon tárgyilagosságra törekvően elindult magyar történettudomány fejlődésében. Társadalmunk biztató korszakváltozásában a történetírók mostanság már nyugodtan napvilágra hozhatják az eleddig fiókjaik mélyén titkon őrzött kutatási eredményeiket.

Nehéz Mihály

Vissza a nyitólapra