|
|
Szomorú volt az életem... |
|
|
|
|
|
|
|
Szomorú volt az életem Beléje még nem szüremlett fény. Elhangzott hattyú énekem, S a síromhoz is közelgek én.
Előjönnek a leélt évek. Fölsejlik már számos árnyalak. Elbúsít, a képekre nézek, A rámák üresen állanak!
Belül tettem nincsen énnekem, Csak álmok, vágyak, töprengések. Keserűen tőlt el a szégyenem, Meddők voltak a szenvedések.
Miért vert bennem úgy a szívem? Szeretteimért m’ért lobogott? Miért a sok ébren éjjelem, Ha jótettekre valék hivatott?
M’ért roskadok a kereszt alatt, Amelyet én dőrén fölkaptam? S mit leltem én? Csak a síromat A hideg és zord pusztaságban.
A.V. Gurjevics dalszövegként jegyezte le 1927-ben Barguzinban. Megjelent A.V. Gurjevics és L.E. Eliaszov szerkesztésében 1939. évben Ulan-Udéban „Sztárij Folklor Pribajkálja” című gyűjteményes kötetben.
|
|