Kiszely István: Mégis Petőfi?

Könyvszemle

A szerző kötetét megelőzően mintegy egy hónappal látott napvilágot a Magyar Tudományos Akadémia kötete Nem Petőfi! címmel. Az olvasó ezek után nyilván azt várja, hogy egy „ellenkönyv” született Kiszely István tollából. Aztán kézbe véve az ízléses kiállítású, óriási munkát igénylő könyvet, rádöbben: szó sincs erről. Már a cím is jelzi a tudomány eredményeihez alázatosan közelítő szerző véleményét. Szemben a dölyfös, lezáratlan vizsgálatok ellenére használt akadémiai felkiáltójellel, egy szerény, a kérdést kissé nyitva hagyó kérdőjel áll a kötet címlapján. A borítón látható eredeti – Klössz-féle – dagerrotípia előrevetíti: ebben a kötetben Petőfi Sándor  a főszereplő. Az a költő, akinek élete utolsó napjait ma sem ismerjük pontosan, csak a találgatásokra, kétes hitelességű „dokumentumokra” épített, bár kétségkívül szép legendáját.

A múlt században még azt tanították az iskolában is, hogy Petőfi eltűnt Segesvárnál. És ez a valóság. Ennél ma sem tud senki többet mondani, sem bizonyítani. Ez volt az a szál, amit az elődök hosszú sora után ismét fölvett a Szibériába utazó kutatócsoport.

Miről is szól Kiszely István munkája? Megismertet a szibériai Petőfi-kutatás csaknem teljes irodalmával, közli a kortársak leírásait, megnyilatkozásait Petőfi testalkatáról, egészségi állapotáról, mozgását a végzetes csata napján, a hitelesnek tartott szemtanúk (Lengyel József orvos, Heydte ezredes stb.) vallomásait. De helyet kapnak a jól dokumentált munkában azok az állandóan érkező hírek Szibériából, amelyeket a magyar hadifoglyok hoztak szinte megszakítás nélkül; s amelyekről mindig hallgattak a hivatásos Petőfi-kutatók, legalábbis nem tették közkinccsé. Pedig ezek ismeretének fényében már nem is látszik olyan lehetetlennek a szibériai verzió a költő haláláról.

Ha pontosan szeretném meghatározni Kiszely munkájának műfaját, zavarban lennék. Lényegében egy annotált bibliográfia, amely bemutatja a XX. század végének egyik nagy tudományos „krimijét”, idézve mindazt a sok szennyet, amit a nagy költőhöz méltatlan mai utódok próbáltak rátapasztani e csillogó tehetségű fiatalember – Petőfi Sándor – emlékére. Mert bármily meghökkentően hangzik is- Petőfi szellemétől még ma is sokan félnek.

A kötet végén található eseménytörténet a kutatás előzményeiről és motivációjáról tájékoztatja az olvasókat. Majd ízelítőként néhány olyan verset csodálhatnak meg, amelyet Szibériában Petőfi Sándornak tulajdonítanak. Mert ki is írhatta volna le azt, hogy „Megjártam a honfoglalók útját visszafelé”, „eljutottam oda, ahol nincs Duna és Buda”, ahol „nincs zsúptető és nem éne…..

Vissza a nyitólapra