|
|
Sabrag, Magyar Főmágus szól Hozzátok |
|
|
|
|
|
|
|
A vihar
Magyarországon Ezerkilencszázötvenhat, Október huszonharmadikán este Az éji sötétben, Kigyúltak a Szent Lángok, Melyek huszonnegyedikén Lobogó lángokkal égve Mutattak a világnak, A vérrel festett Pest-Budai utcákon Egy parányi szabadságot!
*
Mert; - Az örök időkre szabott zsarnokság Meghal, ha feltámadd a Nép! Ha hősök, s áldozatok szent vére Szenteli meg az utcák kövét!
* Illata volt ott, akkora légnek, Zamata volt az ízes beszédnek, Őrtüzet gyúltak serte a honban, Lágy szellőfúvás viharrá lobbant!
Futott a jó hír, gyors, sebes szárnyon, Át minden földön, a nagy világon: Nagy csoda történt Magyarországon! Győzött a Nemzet a zsarnokságon.
Ott voltam, Testvér, a csodát láttam! Élni vagy halni egyformán vágytam! Élni akartam szabad hazában, Meghalni érte, hogyha kell, bátran!
Meghaltak testvér, ifjak és vének, Ömlött a vérünk, áradt az ének ; - - Már harminc éve élnek a képek, Nem fakulnak el a múlt emlékek. –
Én tudom Testvér, sokan nem értik, Nem fáj a seb, ha hazáért vérzik! Nagy titok biz ez, a titkot láttam, Mosollyal haltak, nevetve, bátran! –
És emlékezem: - Egy kis viharfelhő jött, Vásott, vézna! Diáksapka volt A fején! Tán tizenhat éves Lehetett – az a kis viharfelhő! Az a kis legény. Nyomában mint a tenger árja, Zúgva hömpölygött a bősz vihar! Most készül kitörni, - az eget, földet rengető, - a – Minden zsarnokot elsöprő, Szent Zivatar!
És? A viharrá érett nyomorúság – a – Börtönökbe zárt igazság Kilép az utcák Szent Kövére, - a – zúgva áradó, tegnap még halott; - Nép, nemzet a Te neved! – véreddel formálod a holnapot, melynek építő, Szent Tüzében, szalmaszálként égnek el, az „örök” időkre szabott” zsarnokok!
|
|